A londoni Covent Gardentől is ajánlatot kapott, mégis hazáját választotta Hollósy Kornélia

2022. február 10. 14:25 MTI

Korbuly Kornélia néven született 1827. április 13-án a bánsági Gertenyesen (ma Ghertenis, Románia), egy örmény eredetű család tizenegyedik gyermekeként. A kiválóan tanuló kislány szép szoprán hangjára felfigyelt a temesvári zárda énektanára, s azt ajánlotta az apának, hogy adja a lányát művészi pályára.

Az időközben Hollósy néven nemessé lett férfi azonban ezt megtiltotta, mert új rangjához méltatlannak találta, hogy lánya „pénzért énekeljen és színpadon mutogassa magát”. Az erős akaratú Kornélia örökségét kikérve Bécsbe ment tanulni, ahol a zeneszerző Donizettinek is bemutatták, majd két évig Milánóban képezte magát.

Énekelt Korfu szigetén, majd egy bukaresti alkalmi társulathoz csatlakozott, ahol olyan népszerűségre tett szert, hogy távozásakor búcsúverset írtak hozzá.

Magyar közönség előtt 1846-ban mutatkozott be, egy temesvári jótékonysági eseményen Bellini Alvajáró című operájából énekelt. Néhány hónappal később Donizetti Linda di Chamounix című operájának címszerepében debütált a pesti Nemzeti Színházban, ahol első lírai énekesnőnek szerződtették.

Hamarosan az addigi kedvenc Schodelné Klein Rozália nagy riválisa lett, Erkel Hunyadi László című operájában ő Gara Mária, Schodelné pedig Szilágyi Erzsébet szerepét énekelte.

Amikor az 1848-as forradalom idején Kossuth Lajos elmondta híres „megajánlási” beszédét, Hollósy tagja volt annak a nőküldöttségnek, amely rózsacsokrot nyújtott át a politikusnak, szalagján a következő felirattal: „Te leborultál a nemzet nagysága előtt – Mi előtted borulunk le, lángszavú Kossuth Lajos”.

A szabadságharc bukása után, 1850 márciusában váratlanul elbúcsúzott a közönségtől – nemcsak azért, mert férjhez akart menni, hanem azért is, mert honvéd százados bátyját halálra ítélték, és a kegyelem elnyerése érdekében tanúságot kellett adjon lojalitásáról.

Előbb Bécsbe, majd Varsóba ment, és csak 1851 őszén tért haza. A következő évben férjhez ment Lonovics Józsefhez (aki 1879-ben Csanád megye főispánja lett), s Bécsbe költöztek. Az énekesnő 1854-ben utazott ismét Pestre, hogy tanúja legyen a „svéd csalogánynak” is nevezett Lind Jenny fellépésének, és nemsokára már ismét neki tapsolt a magyar közönség Császár György Kunok című operájában.

A Nemzeti Színháznak 1862-ig maradt a tagja, ekkor érte el pályafutása tetőpontját. Páratlan csengésű hangja világhírű koloratúr szopránná avatta. Hazai fellépései mellett rendszeresen hívták külföldre, még a londoni Covent Gardentől is kapott ajánlatot, ő azonban itthon maradt.

Fontos szerepet játszott az 1850-60-os évek társadalmi és politikai életében, híres szalonjában megfordult Eötvös József, Irinyi József, Szigligeti Ede, Laborfalvi Róza, Jókai Mór, Liszt Ferenc és Erkel Ferenc is.

Harmincadik születésnapjára barátaitól első magyar színésznőként kapott zöld bársonykötésű, ezüsttel díszített emlékalbumot – annak idején még Dérynének is csak emlékfüzetei voltak, utána Blaha Lujza büszkélkedhetett újra hasonló albummal.

A neves évfordulón jótékonysági hangversenyt adott a vakok számára, s az erről beszámoló Hölgyfutár az addig is „magyar csalogányként” emlegetett énekesnőt a „nemzet csalogányának” nevezte el, e kifejezéssel később Blaha Lujzát illették.

Erkel Bánk bán című operájának 1861. március 9-i ősbemutatóján ő énekelte Melindát, s egy évvel később ezzel a szereppel búcsúzott a színháztól. Az eseményen Reményi Ede hegedűművész mondott beszédet, Erkeltől nemzetiszínű szalaggal díszített babérkoszorút kapott.

Hollósy Kornélia vidéki fellépéseit követően családjával a Csanád megyei Dombegyházra költözött, ahol a helyi gyerekeknek színjátszó csoportot szervezett, s népdalokat tanított. Utoljára 1865-ben, a Pest-budai Hangász Egylet alapításának negyedszázados jubileumán, Liszt Ferenc Szent Erzsébet című oratóriumának ősbemutatóján lépett fel nyilvánosan.

A jótékonyságáról is ismert énekesnő színpadi ruháit szegényebb színésznőknek, jelmezeit – átalakítás után – templomoknak adta. Több költő, mások mellett Arany János írt hozzá verset.

Amikor 1889 őszén Magyarországot is elérte az Európát sújtó influenzajárvány, előbb férje és unokája, majd ő maga is megbetegedett. 1890. február 10-én halt meg Dombegyházon. Makón, ahol az ő nevét viselte az 1903-ban épült és 1941-ben elbontott színház, mellszobra áll, színházbérletet és utcát, Dombegyházon óvodát neveztek el róla.