A lepra gyógymódját kereső ápolónő botrányok övezte útja a szibériai ismeretlenbe
2017. május 31. 08:24
Kate Marsdent ápolóként szerzett tapasztalatai indították arra, hogy a lepra gyógymódját keresse. Egy bizonytalan hitelű pletykát követve, ezernyi veszélyt leküzdve jutott el 1891-ben a szibériai Sosnovkába. Bár különféle botrányok sorozata miatt ő maga csak rövid ideig fürödhetett a dicsfényben, az útjáról írt beszámoló ráirányította a társadalom figyelmét a leprások szenvedéseire.
Út az ismeretlenbe
Kate Marsden 1859-ben született Londonban egy közjegyző lányaként. 16 éves korától fogva ápolóként dolgozott előbb a londoni kórházban, majd később csatlakozott a korszakban megalakult Vöröskereszt mozgalomhoz. Az 1877-78-as orosz-török háború idején Bulgáriába utazott, hogy a sebesült orosz katonákat ápolja, amit Marija Fjodorovna cárné egy kitüntetéssel hálált meg. Ekkor a bolgár harcmezőkön találkozott első alkalommal leprában szenvedő betegekkel, ami meghatározó élménynek bizonyult későbbi életére nézve.
Marsden ugyanis valóságos keresztes hadjáratot indított a szörnyű betegség ellen. Az 1880-as években kérvényt nyújtott be, hogy ellátogathasson a Hawaii-szigeteki Molokaira, ahol egy leprások számára kialakított telep működött. Megszállottan kereste a kapcsolatot a zseniális francia orvossal, Louis Pasteurrel, akiről azt feltételezte, hogy kifejlesztett egy, a leprát gyógyító vakcinát. Aztán egy alkalommal, amikor Isztanbulban járt, egy rejtélyes gyógynövényről kapott hírt, amely a szóbeszéd szerint valóban megoldást kínálhat a leprától szenvedők számára.
Az egyetlen probléma csak az volt, hogy a kérdéses növény egyedül a „világ végén”, Szibéria legtávolabbi, jeges vidékein nőtt a beszámolók szerint. Marsdent azonban nem tántorította el sem a távolság, sem a járhatatlan utak – a transszibériai vasútvonal építését éppen Marsden útja után egy évvel kezdték meg –, és nem ijesztették el a tajga embertelen időjárási viszonyai sem. Ahogy később írt: „ha az Északi-sarkra kellett volna mennem, azt is megpróbáltam volna.” 1891 februárjában egy oroszul beszélő barátja, Ada Field társaságában nekivágott élete legnagyobb kalandjának, hogy elhozza Európába a lepra gyógymódját.
A páros vonattal indult el Moszkvából, majd később szánon folytatta az útját egészen Omszkig, amely település már Szibériában, annak délnyugati részén fekszik. Mivel útitársa itt megbetegedett, Marsden egyedül folytatta útját. Egy lovaskocsival érte el a Léna folyót, ahol egy bárkára szállt, amely egészen Jakutszkig szállította őt. Innen lóháton indult tovább útjának célja felé, a nagyjából 500 km-re fekvő Sosnovka település felé. Útja során megtapasztalta a szibériai tajga minden csodáját és veszélyét. Átkelt mocsarakon, vásárolt fagyasztott tejet, óvatosan kikerülte az útjába eső medvéket és meghallgatta a helyiek történeteit arról, hogy az erdőkben százával kidőlt fák rejtélye mögött a boszorkányok mesterkedései állnak. Útját a cári udvar jelentős anyagi támogatásban részesítette, miközben rendszeresen ételt osztott a szibériai fogolytáborok lakói között.
Végül megérkezett Sosnovkába, amely település körül a leprások elszigetelt kis közösségekben éltek. Az itt tapasztalt borzalmak minden korábbi élményét felülmúlták. A leprásokat apró, túlzsúfolt kunyhókba kényszerítették és még a legalapvetőbb ruházattal és élelmiszerrel sem látták el őket. Marsden naplójában beszámolt egy 14 éves kisfiúról, aki esténként visszalopakodott a városba, hogy édesanyjával lehessen és egy, már a lepratelepen született kislányról, aki bár nem volt fertőzött, nem engedték, hogy elhagyja a karantént.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
