Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
2016. szeptember 30. 13:13
Agrárlobbi a Kádár-rendszerben
Miként lehetett lobbizni a mezőgazdaságért és a mezőgazdasági termelőkért egy proletár diktatúrában? – tette fel a kérdést Agrárértelmiség, agrár-érdekképviselet a Kádár-rendszerben
című előadása elején Varga Zsuzsanna, az ELTE BTK tanszékvezetője. Mint elmondta, a dolgozó parasztság – amelybe természetesen a kulákoknak nevezett, „osztályellenségnek” titulált kulákság nem tartozott bele – egyfajta belső gyarmattá vált az elsősorban a munkásságra építő hatalom számára. A parasztság nyílt ellenállásra csak kevés alkalommal vállalkozott, ám 1956-ban igen határozottan fogalmazta meg követeléseit.
Amikor 1956 októberében gyakorlatilag egy pillanat alatt helyi szinten is szétesett a diktatúra, a demokratikusan önszerveződő parasztság fegyveres szervezeteket alakított és határozott igényeket fogalmazott meg a hatalom felé. Varga elemzései szerint az ország különböző vidékeiből származó követelések igen egységesek voltak. Mi több Kádáréknak is el kellett gondolkodniuk ezek mielőbbi teljesítésén, hiszen 1956 őszén fő „szövetségeseik”, a munkások még tüntetésekkel fogadták őket. Az új hatalom egyfajta időhúzás céljából tűzoltó intézkedéseket hajtott végre: a forradalmi követelések gazdasági részét teljesítette. Leállította az erőszakos kollektivizálást, lehetővé tette a kilépést a téeszekből, valamint eltörölte a beszolgáltatási rendszert, mégpedig elsőként a szocialista tömbben – erre például Lengyelországban még éveket kellett várni.
1957-ben Fehér Lajos egyfajta agrártézisként fogalmazta meg, hogy meg kell szüntetni a parasztság hátrányos megkülönböztetését, valamint úgy kell javítani az ágazat helyzetén, hogy abból az egész társadalom profitáljon. Igen nehéz feladatnak bizonyult mindez amellett, hogy közben eleget kellett tenni a Moszkvából kapott házi feladatnak, mégpedig a kollektivizálásnak (1961-re sikerült végrehajtani Magyarországon).
A hatalomnak szüksége volt a parasztság szorgalmára, így a pártvezetés kénytelen volt elfogadni, hogy helyi szinten évről évre bővült a téeszek mozgástere, amiért cserébe a paraszt hajlandó volt többet dolgozni, és minőségi munkát végezni (nem csupán a kötelező minimumot). Ezeket az alulról szerveződő helyi kezdeményezéseket idővel törvényileg is legalizálták. A mezőgazdasági lobbi egyfajta ideológiai korrekciót is kiharcolt, amelynek eredménye az volt, hogy a kormányzat elismerte: az ipari munkásság nem magasabb rangú a parasztságnál. A lobbitevékenység érdeme, hogy a mezőgazdaság szereplőit kiemelte a belső gyarmat szerepköréből. (Míg például korábban egy téesztag egy ipari munkáshoz képest csak évekkel később mehetett nyugdíjba, ráadásul kevesebb juttatást is kapott.) Az agrárlobbi sikere az intézményesülésben teljesedett ki: a választott területi képviselők az országos kongresszuson megalapították a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsát (TOT).
Támogasd a 
szerkesztőségét!
