A kavicsok vízbe esése, a szarvasbogár repte, a víz szétszóródása az öntözőrózsából: valamiből mindig tudott ihletet meríteni zsenialitásához a századforduló korának egyik legnagyobb magyar mérnöke és feltalálója, Bánki Donát. Következetes gondolkodásmódja, amellyel a legszokatlanabb feladatokat is meg tudta oldani, és amellyel a legbonyolultabb fogalmakat is képes volt elmagyarázni, tanítványai és kollégái szerint is csodálatra méltó volt. Logikus észjárása és páratlan megfigyelőképessége mind az egyetemi kutatás, mind a piacra szánt fejlesztések terén nagy segítségére volt.

A későbbi tudós Löwinger Donátként született 1859. június 6-án Löwinger Ignác és Salzer Betti negyedik gyermekeként a Veszprém megyei Bánkon (ma Bakonybánk, Komárom-Esztergom megye). Édesapja körorvos volt, a szabadságharc alatt a világosi fegyverletételig katonaorvosként szolgált. Donát nyolc-kilenc éves kora körül a család Lovászpatonára költözött, ahol az édesapa munkája mellett tanította gyermekeit, így Donát a középiskolai tananyagot már otthon elkezdte átvenni. Hazafias nevelése miatt magyarosította később a nevét.

Középiskolába először Pápára, majd a budapesti V. kerületi főreáliskolába járt. A Királyi József Műegyetemen 1881-ben végzett. Negyedéves korában elnyerte az egyetem 100 forint értékű pályadíját, ez is közrejátszott abban, hogy a tanszéken maradt tanársegédként. Érdekes módon magát a gépészmérnöki oklevelet csak 1893-ban kapta kézhez. Apja nevelésének köszönhetően Bánki hazafias meggondolásból visszautasította a Műegyetemnél lényegesen jobb körülményeket felkínáló zürichi Szövetségi Műszaki Főiskola hívását, hogy ott tanítson és kutasson.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2018. nyár számában olvasható.