A kubai siker után Kongóban és Bolíviában már kudarcot vallott Che Guevara

2018. október 9. 09:39 MTI

Ernesto Guevara de la Serna 1928. június 14-én született az argentínai Rosarióban, ír-baszk eredetű középosztálybeli családban. Mérnöknek készült, de hamar átiratkozott az orvosi fakultásra. Egyetemistaként egy barátjával motoron beutazta egész Latin-Amerikát, élményeiről írt A motoros naplója című könyvét meg is filmesítették. Diplomájának megszerzése után bőrgyógyászként dolgozott Guatemalában és Mexikóban. A szenvedő, elesett emberek láttán formálódott meggyőződése, hogy a nyomor végső oka a washingtoni kormány, amely az amerikai monopóliumok érdekében politikai és gazdasági fennhatósága alá vonja a szegényebb országokat, a „felszabadítás” reményét a latin-amerikai országok közös forradalmában látta. Rövid ideig egy perui kommunista volt a felesége, akinek nem kis szerepe volt marxista-leninistává válásában, kapcsolatukból egy gyermek született.

1955 júliusában Mexikóban ismerkedett meg a Moncada laktanya ostroma után Kubából száműzött, gerillaharcra készülő Fidel és Raúl Castróval, akiket lenyűgözött a fiatal argentin. Ekkoriban ragadt rá a „Che” becenév, annyira gyakran használta a kubaiak számára fura, Argentínában szokásos „hé” jelentésű szócskát, később már hivatalosan is így nevezte magát. 1956 végén rajta volt a Granma nevű hajón, amely 82 kubai forradalmárt szállított, hogy partra szálljanak a szigeten. Az első csata után csak tucatnyian maradtak életben, ők a Sierra Maestra hegyei közé vették be magukat, innen folytatták gerillaharcukat Fulgencio Batista rendszere ellen. Guevara a forradalom idején másodszor is megnősült, gerillatársától négy gyermeke született.

Che orvosként és harcosként is kitűnt, Castro bizalmasaként megkapta a commandante (parancsnok) rangot. Társai magabiztos, vakmerő és könyörtelen vezetőnek írták le, ő irányította 1958. december 31-én a gerillaháború egyik döntő hadműveletét, Santa Clara bevételét. Másnap a diktátor Batista elmenekült, Guevara és Castro diadalmasan vonulhatott be Havannába. A győzelem után a La Cabana börtönerőd parancsnokaként több száz olyan ember halálra ítélésében és kivégzésében vállalt aktív vagy passzív szerepet, akiket a Batista-rendszer idején elkövetett cselekményeik miatt vontak felelősségre. Ő volt a kubai munkatáborok szellemi atyja és megvalósítója, az első kényszermunkatábort 1960-ban hozta létre. A „született kubainak” minősített Che Guevara az új rendszer második embere, harmincegy évesen a nemzeti bank elnöke, 1961-ben ipari miniszter lett. E minőségében sokat utazott, sorra látogatta a harmadik világ legjelentősebb vezetőit, találkozott Hruscsovval, Mao Ce-tunggal, Magyarországi útja során Kádár János fogadta.

A szakállas forradalmár a hatalom csúcsain is puritán életet élt. Többnyire egyenruhát és baszk sapkát hordott, alkoholt, kávét sohasem ivott, a kubai szokások közül csak a szivarozásnak hódolt, temperamentuma időnként dühkitörésbe torkollott. Megvetette a pénzalapú gazdálkodást, az anyagi helyett az erkölcsi ösztönzést pártolta. A központi tervezésre esküdött, a kommunizmus kubai válfaját Ember és szocializmus Kubában című könyvében ismertette. Idealizmusa, saját értelmezésű marxista elméletei azonban megbuktak a gyakorlatban, nem utolsósorban a Szovjetunió ellenállásán. Guevara 1964-ben, az ENSZ-közgyűlés előtt mondott beszédében bírálta is országa leghatalmasabb szövetségesét, amiért az Kubában csak a saját érdekeit követi.

A Commandante egyre gyanakvóbban figyelte, ahogy a kubai össznépi forradalom bürokratikus államigazgatássá változik, magas hivatalát, a papírmunkát, ücsörgést sem kedvelte. 1965-ben lemondott kubai állampolgárságáról és minden tisztségéről, s eredménytelenül próbálta Kongóba “exportálni” a forradalmat. A kudarc nem szegte kedvét, 1966 júliusában 44 társával Bolíviába indult, hogy kirobbantsa azt a szocialista forradalmat, amely elvezet a földrész felszabadításához. Helyzetértékelése ezúttal sem bizonyult helyesnek: a helyi kommunisták nem támogatták őket, a vidéki lakosság közömbös maradt, az elszigetelt gerillák egészségi állapota a nehéz terepen gyorsan romlott.

A kormányhadsereg CIA által kiképzett különleges egységei bekerítették, majd október 8-án La Higuera falu közelében elfogták a halálosan kimerült, a harcban megsebesült Guevarát. Másnap a bolíviai elnök parancsára – jóllehet a CIA ki akarta volna kérdezni – mindenféle tárgyalást mellőzve kivégezték foglyukat. A hóhérmunkát egy alkoholista őrmester vállalta el, a tetemet másnap mutatták meg a sajtónak. A titokban elhantolt holttestet 1997-ben találták meg, s Kubában, a Santa Clara-i mauzóleumban helyezték végső nyugalomra. A havannai belügyminisztérium épületén, amelyben egykor Che dolgozott, ma is látható hatalmas, tízemeletnyi portréja.

Guevara 1960-ban készült baszksapkás fotója hamar elterjedt Latin-Amerikában, majd az egész világon, s a politikai ellenállás nemzetközi szimbólumává vált, ma olyan ismert logónak számít, mint a Nike vagy a McDonald’s cégé. A holttestéről készült fotó is ikonikus lett, rajongói közül sokan Krisztus mártírhalálához hasonlították. Che Guevara ellentétes megítélésű történelmi figura, a Time magazin listáján a múlt század 100 legfontosabb embere között szerepel. A magazin találóan írta: „Bár a kommunizmus kihunyt, ő továbbra is a lázadás szimbóluma maradt”. Már életében a balos ifjúsági mozgalmak bálványává és az általa megvetett kapitalisták kelendő árucikkévé vált, arca pólókon, posztereken köszön vissza, sokan viszont az elvakult ideológust és a véreskezű hóhért látják benne.