A Kőszívű ember eleven modelljei: mítoszképzés és valóságábrázolás Jókai regényében
2021. október 14. 10:25 Czibula Katalin
Richárd: „…becsületes embernek lenni igen jó gescheft!”
Baradlay Richárd alakjának megformálásával kapcsolatban az irodalomtörténeti közvélemény sokkal egységesebb. Mintaként ugyan több név is felmerült, leginkább a Petőfi Sándor által is megverselt Lenkey századosé, de az utóbbi évtizedek kutatásai szerint Richárd sorsának alakulása leginkább a Dessewffy család két tagjáéval vonható párhuzamba. Részint Dessewffy Lajoséval (1824–1910), aki a 3. huszárezred főhadnagya volt a szabadságharc kitörésekor, majd csapatával a magyar ügyhöz csatlakozott, 1849 tavaszán őrnagy lett, és vitézségéért kitüntetést kapott; de még inkább Dessewffy Dénesével (1828–1898).
Utóbbi életének számos mozzanata emlékeztet Baradlay Richárdéra: szerelme csehországi állomáshelyétől nem messze tartózkodott; életét Marci nevű tisztiszolgája mentette meg; halállal sújtották, majd kegyelmet kapott; egy gazdag nagybácsi unokahúgával kötött házasságot. Noha a kassai ütközetben nem ő vesz részt, a regénybeli hőstettet a valóságban egy másik Dessewffy, Dénes unokabátyja: a később Aradon kivégzett Arisztid hajtotta végre huszáraival. Ezekről a mozzanatokról Jókai valószínűleg magától Dénestől hallhatott, sőt úgy tűnik, megkapta tőle kéziratos naplóját is, amely csak majd’ száz év múlva, 1943-ban látott napvilágot.
Jenő: „Most következem én, majd én tenni fogok.”
Bár a két idősebb testvér alakja is értelmezhető a valóságos minták mellett/helyett az irodalmi paradigmák és a szerző olvasmányélményei felől, ezt a sajátosságot leginkább Jenő alakjának megformálásával kapcsolatosan szokták hangsúlyozni, és egy kései szentimentális hőst, Eötvös József A karthausi című regényfőhősének rokonát látják benne. Mégis közelebb juthatunk talán az igazsághoz, ha a létező irodalmi típusok és regényhősök mellett számba vesszük egy valóságos modell lehetőségeit is.
Annál is inkább, mert Varga János kutatásai ezt nem kevesebb meggyőző erővel bizonyítják, mint az a többi szóba jöhető minta esetében történt. Az 1849 őszén kivégzett polgári állásúak között a legfiatalabb, akivel Jókai saját vallomása szerint személyes ismeretségben állt, Nagyvárad képviselője és egyúttal 1849-ben a nemzetgyűlés egyik jegyzője, Szacsvay Imre volt. A róla szóló visszaemlékezések alkatában is Jenőre jellemző tulajdonságokat emelnek ki: gyenge testalkat, szerény viselkedés, jó szónoki képesség, „valami szelíd kedélyesség, mi igen alkalmas vala csendesíteni a zúgó viharokat”. Még szőke haja is Jenőt idézi, akinek hajszíne külön jelentőséget nyer halálában.
De találhatók döntő, egymást fedő vagy hasonló mozzanatok életrajzukban is. Apja mindkettőjüket hivatalnoki pályára szánja, mindkettőjükkel mostohán bánik (még ha Baradlaynak a legkedvesebb gyermeke is). Szacsvay nemcsak a közéletben működött „pártokat egymással kibékítő szellemben, hanem szelíd lelkülete nem bírván el a családi viszályt, módot keresett és talált azok csendesítésére”, és Jenő békítette össze a túl- és evilágon a szüleit.
A forradalom idejére Jenőnek édesanyja, Szacsvaynak édesapja maradt özvegyen; és Szacsvay legkisebb testvérét Jenőnek hívták. Halálra ítélésük körülményei is sok hasonlóságot mutatnak: mindkettőjük ügyét hamar vették tárgyalás alá, mindketten vállalták az összes ellenük felhozott vádat (kivétel Jenő esetében az érckészlet ellopásának a rágalma), és búcsúlevelük hangvétele, illetve szófordulatai is hasonlóak, mint ahogy ezt Varga János és a kritikai kiadás is idézi: „Én sorsommal kibékülve halok meg” – írta a regénybeli Jenő. „Lelkem nyugodt, vétek sohasem terhelé” – vetette papírra a valóságos Szacsvay.
„Kiomló vérünk nem hull háládatlan földbe, arany boldogságot fog az teremni egykor hazánknak, az emberiségnek” – jövendölte Jenő. „A munkás élet meg fogja teremni gyümölcsét, az anyagi jólétet, a polgári szabadság alapját: Ezt higyjétek, ebben reménykedjetek” – vigasztalta Szacsvay az itt maradtakat.
„Azokat, kik dicsőn haltak meg, anyjaik nem siratják meg!… Tehát ne sirass. Légy keresztyén és mondjad: »Atyám a te akaratod!«” – üzente anyjának Jenő. Szacsvay azt kérte szeretteitől: „emlékezzetek rám, de ne sirassatok. A hit hasztalanságát fognátok ezzel bizonyítani, pedig isten mindnyájunkkal szabad…”. És mindkettőjük gondolatai már túljártak a halálon: „Egy óra múlva odafenn vagyok az atyámnál. Ti ketten engem szerettetek legjobban valamennyiünk között” – hangzottak Jenő anyjának küldött végsorai. „Holnap már édesanyámnál leszek, ki engem az életben legjobban szeretett” – fejezte be búcsúját Szacsvay.
Jenő ártatlanul halt meg egy névcsere folytán, Szacsvay halálos ítéletének híre is nagyon meglepte a közvéleményt, így ennek okát leginkább annak a Zichy Ferencnek a vallomásában látták, aki bihari főispánként került ellentétbe Szacsvayval mint a reformellenzék egy tagjával és annak a bizonyos megyegyűlésnek a résztvevőjével, és aki később a cári csapatok főbiztosa lett. Ezzel pedig visszakanyarodtunk az elsők között megrajzolt portrék egyikéhez, Rideghváry modelljéhez, és kaptunk egy meglehetősen szövevényes képet valóság és költészet viszonyáról, valamint Jókai írói módszeréről.
Mítoszt akart teremteni, de a történelem mítoszát: és ehhez a történelmi események, az emberi sorsok és az alkotói képzelőerő olyan szőttesét hozta létre, amelynek mintázata az olvasó számára sokféle meg- és felfejtést tesz lehetővé, de a legfontosabb mégis az, hogy az olvasó is együttműködjék ebben a megfejtésben a műalkotással és így alkotójával is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
