Múlt-kor.hu

A Kőszívű ember eleven modelljei: mítoszképzés és valóságábrázolás Jókai regényében

A Kőszívű ember eleven modelljei: mítoszképzés és valóságábrázolás Jókai regényében

2021. október 14. 10:25 Czibula Katalin

Még fél évszázada is tízezrek nőttek fel Jókai Mór regényein, és váltak rácsodálkozó olvasóvá, hagyták sodorni magukat a nagy mesemondó történetei által, az iskolában pedig némi tanári vezetéssel eredményesen alakítottak ki olvasási stratégiát, ismertek fel jellemábrázolási sajátosságokat, és tanulták meg a valóság és a fikció törvényeinek a különválasztását. Rajongói egykoron örömmel „működtek” együtt az íróval: miközben nemzeti mitológiává növesztették a regényei lapjain megelevenedő történelmi epizódokat, a reformkor, valamint a forradalom és szabadságharc hőseit, ugyanakkor az irodalom- és történetírás, valamint a lelkes patrióták egyaránt szívesen gyűjtögették azokat a mozaikokat, amelyek alapján kisebb-nagyobb sikerrel lehetett keresni/megtalálni a regények hőseinek valóságos mintáit, ezzel véve részt a közös mítosz kiépítésében.

A kőszívű apa

Így van ez A kőszívű ember fiait övező legenda esetében is: a Baradlay családnak és tagjainak egyenként is számos valóságos modelljét találták meg vagy vélték megtalálni. Ebben a nyomozásban a negatív alakok kisebb hangsúlyt kaptak, mint a mítosz hősei. Közülük tulajdonképpen csak Baradlay Kazimir és Rideghváry Bence alakjára fókuszált ez az érdeklődés, és többször eredményezte azonos modellek összekapcsolását a két szereplő alakjával, mint ahogy valóban világlátásuk és politikai pártállásuk éppúgy egyirányú, mint érzelmi kultúrájuk, privát értékrendjük és az emberi erényekről alkotott fogalmuk, illetve ezek gyakorlása is.

A definiálható biográfiai különbség kettőjük alakjában két ponton érhető tetten. Az első: a három fiúgyermek, akik apjuk konzervatív politikai állásfoglalásával szemben a forradalom és a liberális értékek mellett kötelezték el magukat – Baradlay Kazimir esetében; és a második: a megyegyűléseken történő erőszakos fellépés – amely Rideghváry politikai módszerének illetve machinációjának árulkodó epizódja.

Az elsőként említett azonosságot Kárpáti Aurél lelte meg, mondván „A »kőszívű ember« nem más, mint Tisza István nagyapja, Tisza Lajos. Hajthatatlan, rideg, keménykezű férfi volt az öreg Tisza, akinek három gyermeke: Kálmán, Lajos és László lett a modellje a Kőszívű ember fiainak. Közülük László a szabadságharc alatt esett el.” Az utóbbi állítás ugyan hamisnak bizonyult, így az egész párhuzamba vonás is némi kétséget ébreszt. Ugyanakkor ezzel vitatkozva az Almássy család két férfitagja, József mint Baradlay Kazimir és fia József mint Ödön alteregója mozgott a köztudatban.

Egyébként mindkét konzervatív nemes megformálása kapcsán felmerült Rideghváry neve is. Az ő azonosításában azonban a legfontosabb szerepet a megyegyűlés törvénysértő módon történő lebonyolítása és erőszakos manipulálása játssza. A Jókai által Az első lépcső „ama” magaslathoz című fejezetben leírtakhoz ugyanis nagyon hasonló módon zajlott le egy igen jól dokumentált bihari megyegyűlés 1845. december 15-én, Nagyváradon.

A bihari örökös főispán, Zichy Ferenc – akinek személye a későbbiekben is visszacsatolható A kőszívű ember fiaihoz –, helyettes adminisztrátora Tisza Lajos volt. Ő eszközökben nem válogatva, sorozatos törvénysértések árán kísérelte meg újra és újra az ellenzék elnémítását. A nevezett közgyűlésen Váradon az ellenzék az adminisztrátor ellen emelt panasz részletes tárgyalását kívánta napirendre tűzni, amelyet az ülést vezető Tisza eredménytelenül próbált berekeszteni, majd a vele egy párton lévők és felbérelt „segítőik” verekedést kezdeményeztek, Tisza pedig rendcsinálás ürügyén hajdúkat és pandúrokat uszított az ellenzékre. A regényben ez a tömegverekedés nem ért azonban olyan véres véget, mint a valóságban, hanem Baradlay Ödön megjelenésével egy teátrális jelenetben pozitív fordulatot vett, ugyanakkor viszont lélektanilag pontos magyarázatát adta Rideghváry engesztelhetetlen gyűlöletének a Baradlay család és különösen Ödön iránt.

Míg Baradlay Kazimir alakja tehát nem körvonalazható egyetlen valós személy nyomán, Rideghváry és Tisza Lajos élettörténetének egy epizódja egyértelműen megfeleltethető egymásnak, még akkor is, ha Rideghváry regénybeli élettörténetének további epizódjaiban már mások, például az említett, a szabadságharc után a cári sereg főbiztosaként bosszúvággyal hazatérő Zichy Ferenc is minta.

Ödön: „Anyám, te jól tudod, amit te mondasz, az nekem törvény és szentírás.”

A legidősebb Baradlay fiú portréját Jókai szintén több valóságos személyből gyúrta egybe. Bár a regény első monumentális kalandregény-epizódja is Ödönhöz kapcsolódik, figyelmezteti is az olvasót a realitás felől történő olvasás lehetetlenségére. A többszörösen heroikussá növelt anya valóságos magatartásával összeegyeztethetetlen lenne az az elvárás, hogy gyermeke többszörös életveszélynek tegye ki magát hazautazásával – miközben az teljesen biztonságosan is megoldható volt.

Tehát már Ödön első „sztorija” is a romantikus mitizált olvasat felől értelmezhető, ezért még érdekesebb annak a folyamatnak a megközelítése, ahogyan azt a regény kritikai kiadásában Szekeres László írta: „[A Kőszívű ember fiainak központi alakjait] több modell alapján alkotta meg, s ezáltal igyekezett színessé tenni elvont eszméket megtestesítő központi szereplőit. Jókai regényhősei kiformálásában az erkölcsi-eszmei szempontok játszották a döntő szerepet. A kiválasztott elvi mondanivalóhoz igyekezett felkutatni az élet felkínálta mintákat. Művészetében a pszichológiai következetlenségeket az eredményezte, hogy az adott eszmékhez nem találva megfelelő modellt, különböző személyekből igyekezett a számára szükséges jellemvonásokat összegyűjteni, s így a regényírás lélektani logikájától pozitív vagy negatív irányba eltérő hősökbe lehelt életet, anélkül, hogy az életre keltett központi figurák jellemvonásait egységbe tudta volna olvasztani.”

Ebben az esetben a mintaként emlegetett Tisza és Almássy család fiatal férfitagjai mellett a modellek körét Ödön rangjához kapcsolva szokták leszűkíteni a szabadságharc kormánybiztosainak a körére. Elsősorban Beöthy Ödön és Irányi Dániel sorsának fordulatai fedezhetők fel a legidősebb Baradlay fiúéban. Beöthy Ödön az öreg Tisza Lajos (alias Rideghváry) politikai ellenfele volt az 1840-es években, 1845-ben az ellenzéki közvélemény nyomására vállalta el az alispáni hivatalt Bihar megyében, majd 1848-ban főispán lett.

Világos után egy ideig bujdosott, aztán külföldre menekült. Felesége álnévre kiállított útlevelet küldött neki, ezzel előbb kocsisként a Dunántúlra, majd Bécsbe, illetve Párizsba ment. Itthon hosszú köröztetés után 1851. szeptember 21-én távollétében kötél általi halálra ítélték, és az ítéletet képletesen végre is hajtották.
Ennél nagyobb hasonlóság mutatkozik a Jókaival barátságot ápoló Irányi Dániel és Ödön sorsa között: Irányi 1848-ban Lipótváros képviselője volt, Sáros megyében kormánybiztosként tevékenykedett, és ezt a Honvédelmi Bizottmány elismeréssel nyugtázta. Eredményesen dolgozott a nemzetőrség megszervezésében.

1848. december 11-én az északi hadsereg kormánybiztosa lett, ebben a tisztségében kísérte a Schlick elleni hadtesteket. Részt vett a szétfutott nemzetőrökkel az eperjesi csatában. 1849. április 25-én Pest teljhatalmú kormánybiztosa lett, majd Kossuth lemondása után elbujdosott. Sokáig rejtőzött Szatmárban, Beregben és Gömörben. 1850-ben ő is külföldre menekült. Itthon őt is halálra ítélték, és jelképesen felakasztották. De Irányi testvére életének néhány epizódja is felfedezhető a regényben: Irányi István több ütközetben részt vett; Buda ostrománál az első sorokban küzdött. Az utolsó roham előtt meglátogatta Dániel öccsét Pesten. Majd Irányi Dániel visszaemlékezése szerint nyolcadmagával mászott fel a lábtón a várba, és bár bajtársai közül többen elestek, a pesti oldalon elsőnek ő tűzte ki a nemzetiszín zászlót. Irányi István Világosnál tette le a fegyvert. Ezután az osztrákok több ízben elfogták. Hogy a nyomozókat félrevezesse, többször Dánielnek vallotta magát, és kis híja volt, hogy öccse helyett fel nem akasztották.

A harmadik fontos személy, akinek arcvonásai felfedezhetők Ödön portréjában, Boczkó Dániel, Jókai későbbi barátja és politikustársa. Boczkó apja evangélikus püspök volt, Tessedik Sámuel lelkésztársa. A fiú azonban a politikai pályát választotta, az 1820-as évektől aktív tagja lett a Békés megyei szabadelvű ellenzéknek, 1848-ban pedig az orosházi kerületben országgyűlési képviselőnek választották. A szabadságharc alatt előbb Békés, majd Arad megye kormánybiztosává nevezték ki. Ezt a tisztségét Kossuth Lajos Krassó, Zaránd, Hunyad, Temes és Torontál megyékre is kiterjesztette. A február 8-i aradi csatában tüntette ki magát, ennek következtében Kossuth kinevezte Erdély teljhatalmú kormánybiztosává.

Látható, hogy a három felvázolt portré mögött hasonló életrajzi paradigma rajzolódik ki a kormánybiztosok elő- és utóéletében: az ellenzéki közéletben való részvétel a reformkor idején alapozza meg a forradalomhoz való csatlakozást, és a szabadságharc alatti közigazgatási vagy katonai érdemek eredményezik a kormánybiztosi kinevezést, amelyet a bukás után bujdosás, halálos ítélet követ. Mindannyiuk túléli azonban ezt az időszakot, és – bár ez már nem írásunk tárgya – a kiegyezés korában aktív politikusi pályát folytat majd.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A Kőszívű ember eleven modelljei: mítoszképzés és valóságábrázolás Jókai regényében

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2021. tél: Mesélő naplók

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra