Múlt-kor.hu

A kis magyar–osztrák háború és következményei

A kis magyar–osztrák háború és következményei

A mintegy ötven halálos áldozattal járó fegyveres harc és a diplomáciai csörte után 1921-ben kompromisszum született az ország nyugati szegletének hovatartozásáról. A népszavazással megerősített és a nagyhatalmak által is szentesített megállapodás nem terhelte meg hosszabb távon a kétoldalú kapcsolatokat, ugyanakkor a békeszerződések etnikai szempontból legigazságosabb határhúzása gazdaságilag az egyik legproblematikusabb volt.

Sopronért Burgenland

Nyugat-Magyarország túlnyomórészt németek lakta területeinek Ausztriához csatolásáról már 1848-ban és a XX. század elején is születtek tanulmányok és újságcikkek, de csupán elméleti síkon és jelentősebb politikai kihatás nélkül. Az Osztrák–Magyar Monarchia széthullása – bár mindkét, a kisállamiság gondolatával nehezen megbarátkozó utódállamnak voltak etnikai szempontból frekventáltabb veszélyeztetett területei – a két háborús vesztes marakodásába torkollott.

A süllyedő hajót elsőként az osztrákok hagyták el, és a Német-Ausztria eljövendő határait tartalmazó államtanácsi javaslat 6000 négyzetkilométernyi, döntően németek által lakott területet követelt Bécs számára, hogy aztán a kérdést az éppen zajló kétoldalú gazdasági tárgyalások sikere érdekében jegeljék. Az osztrák szabadcsapatok 1918. december 5-i akciójától, amelynek során egy napra elfoglalták Lajtaújfalut (Neufeld an der Leitha) és Nagymartont (Mattersdorf), majd kikiáltották Heinzenland szabad köztársaságot, az osztrák kormány is elhatárolta magát. Eközben Károlyi Mihály kabinetje a VI. sz. néptörvény értelmében önrendelkezési jogot adott a térség német lakosságának. Német-Nyugat-Magyarország átadásának javaslatával a nagyhatalmak két problémát is orvosolni szándékoztak. Az anschluss tilalmával sújtott Ausztria életfeltételeinek javítása mellett ezáltal nyílt mód a déli és északi szláv területeket összekötő folyosó, a főleg cseh politikusok által vizionált úgynevezett korridor tervének meghiúsítására is. Találóan írta a svájci napilap, a Le Temps, hogy Ausztria szíve nem lehet Németországnál, ha a gyomra az antantnál van.

A békekonferencia 1919. június közepén – az osztrák, ez irányú májusi előterjesztést elsősorban etnikai indokok alapján megnyirbálva – 4335 négyzetkilométernyi területet juttatott Ausztriának, 71 százalék német, 14 százalék horvát és 13 százalék magyar lakossal, népszavazás nélkül. Bár Ausztria már 1919. szeptember 10-én aláírta a békeszerződést, a neki ítélt terület még magyar birtokban volt. Az időközben szintén Párizsba invitált, szorult helyzetében is ügyesen lavírozó magyar diplomácia előbb hevesen tiltakozott a határrendezési tervek láttán, majd – miután az úgynevezett Millerand-levél némi biztosítékot nyújtott az esetleges, etnikai, gazdasági alapú újrarajzolásra – a saját békeszerződése aláírása után tudtára adta a franciáknak, hogy Sopron és környéke megtartása fejében hajlandó az elcsatolásra kijelölt területek békés átadására. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2020. nyár számában olvasható.

Előfizetek most

vagy

Emlékeztetőt kérek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. különszám: Egészségünk története

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra