Adolf Hitler életének valószínűleg egyik legboldogabb pillanata az volt, amikor 1940. június 17-én reggel, a francia-belga határ közelében elhelyezett főhadiszállásán értesült a francia kormány fegyverszüneti kérelméről. A Führer arcára széles vigyor ült ki, és örömében a térdeit csapkodta. Maga sem számított rá, hogy Európa egyik legerősebb hadserege ilyen könnyen megadja magát. A náci Németország sikere Franciaország számára az ország kettészakítását jelentette. Míg a fejlettebb, iparosodottabb északi régiókat megszállta a Wehrmacht, a déli, mezőgazdasági területek a 84 éves Henri Philippe Pétain marsall vezetésével, Vichy központtal működő, névleg szuverén Francia Állam irányítása alá kerültek. A vichyi rezsim vezetőinek többsége úgy gondolta, a bolsevik megszálláshoz képest a náci függőség a kisebbik rossz. Meggyőződésükké vált, hogy csak ők vezethetik ki Franciaországot a „dekadens”, korrupt III. Köztársaság által hátrahagyott morális válságból.

A Wehrmacht 1940. május 10-én indította meg a támadást a nyugati fronton, és a német katonai vezetők néhány héttel később, június 22-én a compiégne-i erdő melletti vasúti kocsiban már azt figyelhették, ahogy a francia delegáció vezetője, Charles Huntziger tábornok a fegyverszüneti egyezményre kanyarintja a nevét.

„Bármit, csak háborút ne!”

Franciaország villámgyors második világháborús vereségéhez a vezérkar alkalmatlansága és a modern haditechnika hiánya mellett még számos, nem kevésbé jelentős tényező is hozzájárult. Az, hogy a franciák ennyire könnyen feladták a küzdelmet, nagyrészt az első világháború tapasztalatából fakadt. Franciaország ugyanis csak óriási emberveszteség árán volt képes győztesen kikerülni a Nagy Háborúból, a siker kínálta lehetőségeket azonban nem tudták kiaknázni, így nem csoda, hogy a hatalmas áldozatot hiábavalónak tekintették. A hangulatot jól példázza a Nobel-díjas író, Roger Martin du Gard egyik 1936-ban, a spanyol polgárháború alatt barátjához írt levele: „Bármit, csak háborút ne! (…) Semmi, sem a bírósági meghurcoltatás, sem a szolgaság nem hasonlítható a háborúhoz. Bármi, inkább Hitler, mint a háború!”

A fegyverszüneti feltételek elfogadásában a pacifista közhangulat mellett Hitler Franciaországgal kapcsolatos stratégiája is szerepet játszott. A Führernek ugyanis – amellett, hogy a franciákat a lengyelekkel ellentétben az „életre érdemes népek” kategóriájába sorolta – nem állt érdekében Franciaország teljes területének költséges megszállása. Igyekezett elérni, hogy a franciák ne vehessenek részt többé hadviselő félként a háborúban, miközben arra is törekedett, hogy a németek könnyedén kiaknázhassák az ország erőforrásait. Ezért nem szállták meg a német csapatok a déli országrészt, az úgynevezett szabad zónát, amelyben így megmaradt az önálló államiság látszata.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2017. tél számában olvasható.