A jómódú nemesasszony, aki a felkelő íreket vezette

2018. szeptember 3. 08:56 Múlt-kor

Constance Markievicz (leánykori nevén Constance Gore-Booth) annak ellenére, hogy gazdag családban nőtt fel, életé jó részében az ír függetlenségért küzdött, a brit hatóságok általi felelősségre vonást és börtönbüntetést is vállalva politikai aktivizmusával. A forradalom azonban, amelynek részese volt, végül helyet hozott neki abban a parlamentben, amely népével lekezelően bánt. Markievicz ezt határozottan visszautasította, a mandátumával együtt.

Markievicz 1868. február 4-én született Londonban. Apja, Sir Henry Gore-Booth jómódú földbirtokos, kalandor és sarkkutató volt, Constance és húga, Eva pedig semmiben sem szenvedtek hiányt gyermekkorukban, melynek nagy részét a család Sligo megyei birtokán töltötték, Írországban. Sir Henry a korban szokatlan együttérzéssel bánt bérlőivel – az 1879-1880-as nagy éhínség idején minden erőfeszítést megtett, hogy mindnek legyen elegendő élelme, ami a korban hallatlan volt az írországi birtokosok körében. Sir Henry jótékonysága nagy hatással volt mindkét lányára, akik a női emancipáció vezéralakjaivá váltak később Írországban.

Markievicznek tehetsége volt a festészethez, és húszas éveiben úgy döntött, professzionális képzést keres. Írországban mindössze egyetlen olyan képzőművészeti iskola volt, amely nőket is felvett soraiba, így 1893-ban Londonba költözött, hogy a Slade Képzőművészeti Iskolában tanuljon. Innen aztán Párizsba ment folytatni tanulmányait, ahol megismerkedett a lengyel nemesi családból származó Kazimierz Dunin-Markievicz drámaíró-festővel, akit Lengyelországon kívül csak Casimir Markievicz néven ismertek. A pár 1900-ban összeházasodott, és együtt Dublinba költöztek.

A Sinn Féin és az első letartóztatások

Dublinban Markievicz grófné a művészet felől egyre inkább a politika felé fordította figyelmét. Megismerkedett az ír nacionalista mozgalom több tagjával, és a Nagy-Britanniától való függetlenséget pártoló kiadványokat olvasott. Ezek, valamint gyermekkorától fogva élő együttérzése a szegények és a munkásosztály iránt oda vezettek, hogy 1908-ra aktív szerepet vállalt az ír nacionalista politikában.

Markievicz belépett az Írország Lányai nevű mozgalomba, és a baloldali Sinn Féin pártnak is tagja lett. Ezek mellett ő maga alakította meg a Fianna Éireann nevű szervezetet, amely az ifjúság katonai kiképzésével foglalkozott, beleértve a lövészetet is (a fiannák az ír kelta mitológia harcosbandái voltak, a szervezet neve annyit tesz, „Írország fiannája”).

Aktivizmusa idővel nem csupán felkeltette a hatóságok figyelmét, de börtönbe is juttatta. Első alkalommal 1911-ben tartóztatták le egy V. György király írországi látogatása ellen rendezett tüntetésen. A vád szerint köveket dobált, szórólapokat osztogatott és megpróbált elégetni egy brit zászlót. 1916. április 24-én Markievicz részt vett az úgynevezett húsvéti felkelésben, melynek során az ír nacionalisták több stratégiai fontosságú helyet elfoglaltak Dublinban.

A körülbelül 1600 főnyi fegyveres felkelő a független Ír Köztársaságot akarta kikiáltani, azonban nem volt meg a lakosság körében a megfelelő támogatottságuk, így a brit csapatok egy héten belül felszámolták a felkelést. A felkelők közül több százan elestek, vezetőiket pedig letartóztatták. Utóbbiak közül 15-öt golyó általi halálra ítéltek. Sok nő is részt vett a felkelésben, közülük szintén letartoztattak többeket, azonban egyedül Markieviczet citálták a férfiakhoz hasonlóan hadbíróság elé. Itt szintén halálos ítéletet mondtak ki rá, viszont mivel nő volt, az ítéletet életfogytiglani börtönre enyhítették. A harcos szüfrazsett Markievicz ennek hallatán a beszámolók szerint azt válaszolta: „Igazán lehetett volna önökben annyi jellem, hogy lelőnek.”

A húsvéti felkelés után

1917-ben a brit kormányzat amnesztiát hirdetett, és kegyelemben részesítette a húsvéti felkelés miatt bebörtönzötteket. Markievicz szabadon engedését követően is aktív maradt a politikában, és a következő évben már ismét börtönben találta magát államellenes szervezkedésért. Büntetése alatt parlamenti képviselői helyért kampányolt, amelyet a választáson meg is nyert. Dublin St. Patrick's nevű kerületének képviselőjeként került be a londoni alsóházba, a történelem során az első nőként. Még a Downing Streetről érkezett értesítő levél is úgy kezdődött, „Tisztelt Uram!”

Nacionalista meggyőződésének és a Sinn Féin ideológiája melletti elkötelezettségének megfelelően azonban nem volt hajlandó esküt tenni a brit uralkodónak, így nem vette át mandátumát. Amikor a függetlenségét kikiáltó Ír Köztársaság 1919-ben felállította saját kormányát Dáil Éireann (Írország Gyűlése) néven, Markieviczet választották munkaügyi miniszterré, amivel egyből Írország történetének első női minisztere lett. Ebbéli minőségében 1919-től 1922-ig szolgált. 1927-ben ismét megválasztották, azonban nem tudta elfoglalni helyét, mivel az év júliusában elhunyt vakbélgyulladásban.

2018 nyarán a brit parlament alsóházában kifüggesztették Constance Markievicz képét, emlékül annak, hogy az első oda megválasztott nőként elvi alapon nem foglalta el helyét. Az alsóház elnöke, John Bercow úgy nyilatkozott: „Markievicz képe csatlakozik a Parlamenti Művészeti Gyűjteményhez: a múlt emlékeként, és a jövő nemzedékek számára inspirációként.”