A jobbágyok, a nemesek és a különféle felekezetek érdekei közt kellett egyensúlyoznia II. Rákóczi Ferencnek
2020. március 27. 08:39 Németh Máté
A szatmári béke és a száműzetés évei
A császári biztos, Pálffy János és Károlyi Sándor kuruc hadvezér tárgyalásai a fejedelem távollétében egyre inkább a béke irányába mozdultak el. Károlyi ugyanis úgy vélte, hogy a harc folytatása kilátástalannak tűnik, így inkább egy kompromisszumot kell tető alá hozni, mintsem feltétel nélkül kapitulálni.
Rákóczi mindeközben egyre csak kárhoztatta tábornokát, aki végül a szatmári gyűlésre hivatkozva megkötötte a békét 1711 tavaszán. A mintegy 12 ezer fős kuruc sereg április 30-án a majtényi síkon átadta a zászlókat. A szabadságharc ezzel véget ért.
II. Rákóczi Ferenc több okból kifolyólag sem fogadta el a neki felkínált amnesztiát. Úgy tartotta, hogy az Erdélyi Fejedelemség őt jogosan illeti meg, egyrészt a származása erre predesztinálta őt, másrészt pedig törvényesen választották meg erre a posztra.
Hivatkozott a békekötés érvénytelenségére is, hiszen I. József Habsburg-uralkodó és magyar király a tárgyalássorozat alatt meghalt. Nem is beszélve arról, hogy a királyt 1707-ben detronizálták, tőle kegyelmet kérni egyet jelentett volna a korábbi intézkedések elárulásával.
A szemében elsietett és végig nem gondolt békét megkötő Károlyi Sándor megbocsáthatatlan bűnt követett el, hadvezérét árulónak titulálta.
Ha a fejedelem elismeri a Habsburg-hatalmat, és lemond az erdélyi fejedelmi címéről, birtokait és Bécsben élő két fiát visszakaphatta volna. Rákóczi mégis a száműzetést választotta.
Lengyelország után Franciaországba tette át a székhelyét, majd innen pár évvel később Törökországba utazott. Itt rövid úton - az újabb osztrák-török háborút lezáró béke után - a Márvány-tenger partján fekvő Rodostóban helyezték el, ahol eltartását a Porta biztosította. II. Rákóczi Ferenc, a nagyságos fejedelem 1735 áprilisában hunyt el.
A szabadságharc vezére méltán vált a magyar történelem egyik legpozitívabb személyévé. II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc érdekében, az ország függetlenségének kivívása miatt kockáztatta családi életét, főúri rangját, birtokait és vagyonát.
A nemzetért való kiállása és önfeláldozása következtében, ha a politikai szintéren kudarcot vallottak is tervei, erkölcsi tartását nem érhette vád. Elképzeléseihez még akkor is szilárdan ragaszkodott, amikor azok már nem feltétlenül mozogtak a realitások talaján.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
