Múlt-kor.hu

A hitért élni és meghalni: Jean-Gabriel Perboyre kivégzésbe torkolló kínai missziója 

A hitért élni és meghalni: Jean-Gabriel Perboyre kivégzésbe torkolló kínai missziója 

2020. szeptember 11. 11:51 Múlt-kor

Az emberi élet olyan rejtett, belső folyamatai, mint a különféle érzelmek, a boldogság, a félelem, a szorongás vagy éppen a valamiben vagy valakiben való hit önmagában történészi eszközökkel nem kutathatók, ezek megnyilvánulási és kifejezési formái azonban már vizsgálhatók. A cselekedetekben testet öltött meggyőződés legszélsőségesebb formáját azok a misszionáriusok testesítik meg, akik hitükért a vértanúságot is vállalták. Egyikük, Jean-Gabriel Perboyre francia hittérítő szerzetes 180 éve, 1840. szeptember 11-én halt mártírhalált.

Perboyre tipikus paraszti családba született a dél-franciaországi Mongesty község egy kis tanyáján. A família mélységesen keresztény lelkületű volt, ezt mutatja, hogy a nyolc testvérből három fiú papnak, kettő apácának állt, emellett az édesapa testvére a lazarista közösség tagja volt, amelybe Jean-Gabriel is belépett. Szerzetesi fogadalmat 1820-ban tett, tanulmányait Párizsban folytatta. Lelki fejlődésében Aquinói Szent Tamás, Clairvaux-i Szent Bernát és Avilai Szent Teréz tettek rá nagy hatást. Ezután a lazaristák kollégiumában tanított, tanítványait rendszeresen magával vitte a szegényekhez, betegekhez és foglyokhoz, így próbálta őket bevezetni a lazaristák alapítójának szellemiségébe. Személyisége inspiráló volt a fiatalok számára és lelkes tanítványi kört épített ki maga körül. 

1836-os pappá szentelése után, egy népmisszió hatására elhatározta, hogy hithirdető lesz Kínában, ahol 1783-ban a francia jezsuitákat a francia lazaristák váltották fel. A szintén kínai misszióba rendelt testvére 1831-ben bekövetkezett halála nem elrettentette, hanem sokkal inkább megerősítette elszántságában, amelyet immáron a bátyja helyébe lépés szándéka is táplált.

1835-ben végre elindulhatott és több hónapos nehéz utazás után meg is érkezett Makaóba. A kínai keresztényüldözés miatt csak az éj leple alatt volt szabad mutatkoznia, a napokat nagy visszavonultságban és rejtettségben élte. Az év végén Fukien tartományba utazott. A Kínán belüli utazás gyötrelmes lehetett, éjszaka gyalog, csónakokon hajózva kellett a négyhónapos utat megtenni, teljesen a helyi hívők segítségére hagyatkozva és bennük bízva. Perboyre-nak mindeközben az úton szerzett betegségével és a franciához nem túl közel álló kínai nyelv megtanulásával is meg kellett küzdenie. Végül mindkét nehézségen felülkerekedett.

Missziós feledatául a Honan tartományban élő 1500 keresztény lelki gondozását vállalta. Egy éven belül sikerült valamennyiüket felkeresnie, amit nehezített, hogy szétszórva éltek és az éjszakai utazás Kína ezen vidékén sem volt könnyebb, mint máshol. Az adott közösség számától függően 8–14 napot töltött el egy helyen, oktatta a keresztényeket és kiszolgáltatta a szentségeket. A misszió leírásakor így nyilatkozott: „[…] ha bárki is önsanyargatásra és nélkülözésre vágyakozik, itt bőven talál alkalmat arra, hogy kincseket gyűjtsön az ég számára.”

1838-ban kinevezték a Hupe tartománybeli Csajuenkov mintegy 2 ezer keresztényt számláló közösségének misszionáriusává. A település a hegyek között feküdt, ezért nehéz terepviszonyokat, ugyanakkor viszonylag nagy biztonságot jelentett. A következő évben misszionáriusokra és keresztényekre vadászó katonák jelentek meg a környéken, ezért menekülni kényszerült. Az egyik hitoktató árulása következtében azonban elfogták és letartóztatták. A tartomány fővárosában, Vucsangban az elfogott keresztényekkel együtt polgári és katonai bíróság előtt fogták perbe és egy éven keresztül vallatták. A kínzások hatására a keresztények közül sokan megtagadták és elhagyták hitüket, de Perboyre kitartott, amivel magára haragította a hatóságokat. A halálos ítéletet 1840. szeptember 11-én hajtották végre rajta.

Akinek a történetről a Némaság (Silence) című film jut eszébe, közel jár Perboyre világához. Martin Scorsese 2016-os alkotásának ugyan a 17. századi Japánba érkező jezsuita misszionáriusok a főszereplői, de a 19. század első felében Kína sem lehetett a lazarista szerzetesek számára biztonságosabb terep. A párhuzam arra is rámutat, a vallásüldözés egyidős a vallásokkal és egyáltalán nem volt ritka jelenség a történelemben. Japánban 1587–1639 között zajlott le nagy keresztyénüldözési hullám, Kínában 1617–1901 között nyolc, Koreában 1784–1887 között tíz hullámban csaptak le a hittérítőkre és híveikre. Továbbá a rendező által vászonra vitt élethelyzetek, a belső vívódások és a hit ereje mind olyan általános érvényű kérdéseket vet fel, amelyek kortól, elnyomó politikai rendszertől és vallástól függetlenül érvényesek és erősen a vallás- és lelkiismereti szabadságra léte és hiánya közötti különbségre irányítják a figyelmet.

„Ha a világ egy Oczeán, akkor a tengeren utazó emberiség számára hajó a hit; […] ha a mentő hajó a hit, akkor e hajónak matrózai a szentek, kik e járművet a kikötőbe vezérlik, életük iránytűjével jelezvén mindenütt a biztos irányt, mely parthoz visz” – olvasható az érzékletes metafora a Perboyre-ról szóló könyvben, amelyet 1897-ben magyarra is lefordítottak.

„Az életünket elvehetik, az igenünket nem!” A mártíromságot vállalt vértanúk önreflexív mondata arra utal, hogy még ha a külső körülményeken nem is tudnak változtatni, belső meggyőződésüket senki sem vehette e tőlük. A morálteológia – az erkölcsös cselekvés tudománya – kimondja, a jó cselekvés a gondolkodásban kezdődik. A gondolkodás és a cselekvés nem két világ: „ki mint gondolkodik, úgy is él”. A szenvedés vállalása és tűrése is cselekedetnek számít, amelyet az imákban megfogalmazott gondolatok hatnak át, ugyanis a szenvedő a hite felől érzékeli és értelmezi a körülötte zajló folyamatokat. A szenvedés és akár a halál vállalása a hitért napjainkig ható olyan erős morális cselekedet, amit az egyházi naptárban sorakozó emléknapok és a vértanúk sírjánál való imádság ősi gyakorlata is bizonyít.

A kínai missziók IV. időszakának (1722–1842) végén egyes becslések szerint 300 ezer hithű katolikus élt a birodalomban. Őket és papjaikat tizedelte a Kiaking császár által 1811-ben indított üldözés a korábbról már ismert eszközökkel: templomok lerombolása, vallási könyvek elégetése, halálos ítélet vagy kínzás, száműzetés és börtön minden keresztényre, főképpen a igehirdetőkre. 1825-ben a szemináriumok, intézmények, templomok romokban hevertek, a hithirdetők részben kihaltak, részben elhagyni kényszerültek az egykor olyan reményteljes és eredményes missziósterületet.

Nemsokkal Perboyre halála után állt be az ópiumháború által kiharcolt enyhülés, ami magával hozta a kínai-európai kereskedelmi és politikai kapcsolatok javulását. Franciaország 1844-ben három kormányrendeletet követelt ki: a keresztények szabad vallásgyakorlatát, a templomok visszaadását és a misszionáriusok prédikálásának, templomépítésének szabadságát. A kínai kormány innentől kezdve kényszerből megtűrte a keresztények tevékenységét. A későbbi belső válságokat azonban a következő misszionáriusgeneráció tagjai is megérezték, főként, hogy a stabilitás megingása olykor az idegenek iránti ellenszenvet is fokozták.

Jean-Gabriel Perboyre-t 1899-ben boldoggá, 1996-ban pedig szentté avatták, a kínai katolikus egyház első szentje lett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A hitért élni és meghalni: Jean-Gabriel Perboyre kivégzésbe torkolló kínai missziója 

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. ősz: Hiúságunk története

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra