A hét embere: Teleki Blanka, aki a nőnevelésben és a szabadságharcban is az élen járt

2022. március 14. 10:35 Múlt-kor

A korábban Münchenben és Párizsban is művészi tanulmányokat folytató grófnő 1843-ban tért vissza Pestre, ahol rögtön elvarázsolta a haza és haladás érdekeiért folytatott küzdelem. Sorsdöntő írása, a Szózat a magyar főrendű nők nevelése ügyében 1845. december 9-én jelent meg a Pesti Hírlapban.

Ebben kifejtette nézetét, miszerint a magyar arisztokraták lányainak idegen nép szülöttei által idegen nyelven, idegen szellemben történő neveltetése eltávolítja a leendő magyar úrhölgyeket nemzetüktől, elszakítja őket a magyar nyelvtől. A korban jellemzően angol, német vagy francia nevelőnők kiváltására Teleki Blanka egy Magyarországon, magyar nyelven oktató nőnevelő intézmény elképzelését vázolta fel, amely 1846 őszén már meg is nyitotta kapuit.

Az újdonság ereje ebben az esetben inkább a kezdeményezés ellen hatott. Az intézetben összegyűlt kiváló szakembergárda dacára (például Vasvári Pál, Leövey Klára, Hanák János) eleinte alig jelentkeztek növendékek, egy év kellett ahhoz, hogy tizennégy tanulóig emelkedjen a létszám.

A tanítók elkötelezettsége a magyar nemzet ügye iránt a kezdetektől megmutatkozott, és ez a tanítványokra is átragadt: a házi dolgozatokban mind gyakrabban jelentek meg a nemzeti érzelmek, több tanítvány is fogadkozott, hogy hazatérése után a környékükön élőket is megismertetik az itt tanult csodálatos eszmékkel.

Az 1848-as forradalom idején Teleki Blanka saját maga szavalta el tanítványai előtt a Nemzeti dalt, később pedig tanárok és növendékek közösen megfogalmazott követelésekkel álltak elő a női egyenjogúság, elsősorban a szavazati jog kiterjesztése iránt.

A későbbi események miatt azonban Teleki az iskola bezárására kényszerült: mire Windisch-Grätz seregei 1848 decemberében Pestre értek, az úrnő hazaküldte tanítványait, maga pedig a forradalmi kormány után ment Debrecenbe. A Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetésénél is jelen volt, amikor pedig 1849 áprilisában Vasvári Pál saját szabadcsapatot alakított, annak zászlóanyjává Teleki Blankát kérte fel.

Madarász Viktor rajza a börtönben sínylődő Teleki Blankáról (1867)

A világosi fegyverletétel után a grófnő szatmárpálfalvai birtokán a maga eszközeivel folytatta a küzdelmet: bujdosókat menekített, terjesztette a hatalom által betiltott könyveket, írásokat, és jelentéseket küldött Párizsba a nép hangulatáról. 1851-ben a hatóságok letartóztatták, és két év vizsgálati fogság után 10 év láncban töltendő várbörtönre ítélték.

Teleki Blanka nem kért kegyelmet, végül négy év után, általános amnesztiával szabadult 1857-ben. Élete hátralévő részét külföldön, önkéntes száműzetésben töltötte. 1862. október 23-án Párizsban hunyt el, hamvai a montparnasse-i temetőben nyugszanak. 2006-ban, születésének 200. évfordulóján párizsi lakóházán emléktáblát helyezett el a Párizsi Magyar Intézet.