A haza javára fordította gyűjtőszenvedélyét a nyughatatlan világutazó, Xántus János
2021. október 5. 11:00 Múlt-kor
Humánetika és természetvédelem
A tudományos és múzeumi világon túl Xántus munkásságának van egy sokkal tágabb értelmű öröksége is. A rá jellemző humánetikai gondolkodásban az ember természettel, illetve környezetével szembeni felelősségtudata, a döntéshelyzetek morális szempontú átgondolása, és a társadalmi közösségek életminőségének javítása jut érvényre.
Xántus korában még nem volt elterjedt a társadalmi és gazdasági átalakulások természetkárosító hatásainak figyelembe vétele. A nagy utazó korát meghaladva tekintett a természetvédelem perspektívájából a világban zajló folyamatokra.
A korszak a természet és az ember viszonyának radikális átalakulását hozta el, az urbanizáció, az ipari forradalom, a közlekedés fejlődése gyökereiben változtatta meg a környezeti viszonyokat. Ezzel együtt megjelentek a természetvédelmi törvények, amelyekkel különleges adottságú területeket helyeztek védelem alá. Magyarországon ez az irányzat a 20. század elején terjedt el, elsősorban Cholnoky Jenő, Herman Ottó és Kaán Károly munkássága révén.
Xántus János portréja a Vasárnapi Ujság 1862. február 9-i számából
Mindemellett a tudományos világ is megváltozott: a felfedező utak, a különféle terepmunkák, ezek intézményi hátterének kialakulása, a múzeumalapítások, illetve a tudományos közélet és a sajtó bővülése a megszerezhető tudás robbanásszerű növekedéséhez vezetett.
Xántus felismeréseire nagy hatással volt a Távol-Keleten megismert szemléletmód, valamint utazásainak köszönhetően egymástól teljesen eltérő termelési módok működésével is megismerkedhetett. A 19. század változást hozott a távoli földrészeken élő természetközeli népek életformájának megítélésében is. Egyes utazók már felismerték azon értékeiket, amelyek ekkorra már nagyon messze kerültek a városlakó közösségek mindennapjaitól.
Előszeretettel készített protrékat idegen földek lakóiról
Xántus érzékenyen beszámolt az indián kultúrák eltűnéséről, földjeik kisajátításáról is. A kelet-ázsiai expedíciója során a kínai kikötővárosokban megfordulva a nők alávetettsége érintette meg. Mexikóban a kirívó társadalmi visszásságokra, a kétarcú politikára lett figyelmes. Ahogyan Szász Éva írta könyvében róla: „a hatalmi posztokra vágyók szemfüles és ravasz játszmái, a szegénységbe taszított ártatlanok tehetetlen helyzete feltűntek Xántusnak, és előcsalogatták társadalmi egyenlőtlenségeket bíráló, enyhén cinikus intellektusát.”
Xántus feljegyzéseiből is kirajzolódik erős intuitív személyisége, asszociatív gondolkodásmódja, érzelmekhez, benyomásokhoz kötődő írói stílusa. Gyakran írt le egy-egy jelenséget, amelyet magyarországi tapasztalataihoz társított. Szász Éva e hatásokat így összegezte: „Érthető, hogy aki ilyen messze merészkedik a világ megismerésében, hatalmas távlatokat fog be térben és időben, bepillanthat különböző korokba, majd átugrik civilizációs fázisokat és mindegyikben magabiztosan mozog, mint ahogy Xántus tette, az elképzelhetetlenül gazdagon térhet vissza hazájába testben, lélekben és szellemiségben.”
Xántus János könnyen esett szerelembe is. Az 1868. szeptember 2-án Doleschal Gabriellának írt levele megmutatja, hogyan fogott neki az udvarláshoz a már felvezető szövegében is impozáns vallomásában:
„Mindezt néhány szóban mondhatnám el, s a társadalmi illem és szokás korlátoltságával, ha – egy mindennapi lény állana előttem. De Kegyed oly magasan áll neme átlaga fölött, Kegyed lelke oly emelkedett, szelleme oly ítélőtehetséggel látva el, s műveltsége olyannyira türelmet feltételező, s szólásra bátorító; miként a legkisebb habozás nélkül ülök le asztalomhoz, s határ nélküli bizalommal mondom el – amint következik [...]” A nagy kezdeti lelkesedés ellenére a szerelem egyébként nem tartott olyan sokáig, és hamarosan egy második házasság követte.
Xántus az a fajta tudós volt, aki nem szakadt el kora világától, céltudatosan és kitartóan képviselte elveit. A millenniumi rendezvénysorozatot már nem érhette meg, 1894 tavaszán tüdőgyulladást kapott, családja az Adriai-tenger partjára vitte gyógyulni, ám életét nem sikerült megmenteni, 1894. december 13-án Budapesten elhunyt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
