Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
A hallgatózó titka – Nicolas Maes, a zsánerképek mestere

A hallgatózó titka – Nicolas Maes, a zsánerképek mestere

2022. február 27. 09:55 Romek Dóra

<

A hallgatózó, 1657

A festmény egy nagypolgári otthon lépcsőfordulójából enged bepillantást az eseményekbe. A képkivágás szokatlan: a kompozíció függőleges tengelyét egy oszlop jelenti, annak bal oldalán a lépcső felfelé vezet a ház szalonjába, míg az oszlop jobb oldalán futó folyosó a konyhába és az udvarra. Első pillantásra nem is egyértelmű, hova csöppentünk. Az oszlophoz egy fejkendős nőalak simul, aki éppen ránk pillant a képből, és talán csendre intően, talán figyelmet felhívóan a szája elé emeli jobb mutatóujját, bal kezében üres poharat tartva.

Jobb válla fölött a szalonba látunk, ahova az oszlop melletti lépcső vezet fel. Az ajtó félig nyitva maradt, így láthatjuk, amint a többfős társaság – mi négy alakot észlelünk belőle – megterített asztalt ül körbe. Egyikőjük velünk szembe fordulva áll az asztal mellett, baljában üres poharat emel a magasba, mintha csak azt jelezné, hogy elfogyott az ital – erre utal a lépcsőházban álló, ránk pillantó fejkendős nő üres pohara is.
A kép jobb oldalán, a lépcsőfordulóhoz képest néhány lépcsőfokkal lejjebb egy férfi és egy nő alakja látható. Utóbbi főkötőt visel, a néző számára profilból jelenik meg, arcával és testével egy másik belső helyiség, talán a konyha felé fordul, ennek a helyiségnek az ablakai jelentik a fényforrást a kép ezen részén, így a megvilágított alakok a sötét háttérből kiemelkednek. A férfi a kép nézőjével szemben helyezkedik el, tekintetét a nőre fordítja, két karjával át is fogja őt, a nő azonban mintha vonakodna: nem néz a férfire, törzsével is elfordul tőle.

Mit ábrázolhat a jelenet? A kép főalakjaként megjelenő, mutatóujját a szája elé helyező nő valamilyen titkot fedezett fel annak köszönhetően, a társaságot otthagyva elindult a konyhába vezető lépcsőn, hogy az italról megfeledkezett szolgálólányt figyelmeztesse. A lépcsőfordulóban azonban, ahol mi, a nézők is „állunk”, nem várt dolgot pillantott meg, megtorpant hát, nehogy megzavarja a „rajtakapott” párocskát, az italról megfeledkezett szolgálólányt és udvarlóját.

A férfi talán épp a vendégségbe jött, a lépcsőforduló jobb falán, egy térkép alatt az ő köpenye, kardja, fejfedője látható. A lakoma helyszínéül szolgáló szalon helyett azonban első útja a konyhában dolgozó szolgálólányhoz vezetett, akihez egy ideje viszony fűzheti.

A kép kompozíciója a „fent” lévő szalon és a „lent” lévő konyha közötti különbségre épül, e között a „fenti” és „lenti” világ között áll félúton a titkot kileső, kihallgató nőalak, aki ránk pillantva, csendre intve teszi cinkosává a kép nézőit is.

A kompozíciós megoldás, a lépcsőfordulóba helyezett nézőpont egészen egyedi, a ruhák anyaga – a hallgatózó bársonykabátkája, szaténszoknyája, a falhoz letett vörös köpeny szegélye – a mester tudását bizonyítják, a vörös köpeny feletti térkép részletekben gazdag kidolgozása precizitását mutatja, ám az arcok esetlen megformáltsága elárulja hiányosságait, gyengeségeit.

Krisztus Pilátus előtt (1648 és 1652 között, Budapest, Szépművészeti Múzeum)

Maes korai festményei között bibliai témájú képeket is találunk, ezeket Rembrandt műhelyében készítette. A Budapesten őrzött Krisztus Pilátus előtt című képe az Esterházy-gyűjtemény 1820-as jegyzékében még Rembrandt műveként szerepel – Maes nevéhez stíluskritikai kutatások során jutottak el a múlt század első harmadában. A szakrális tematika zsánerszerű elemek gyűrűjében bontakozik ki. A középen álló Krisztus világos alakja adja a kép középtengelyét, tőle azonban jobbra és balra is életképszerű jelenetek bontakoznak ki. Krisztus balján Pilátus mossa kezeit, ártatlan arccal tekint ki a képből. Jobbján négy alak alkot csoportot, akik közül a bal szélen megjelenő férfit Maes önarcképének tartják.

A festményen érzékelhetőek a még fiatal festő tapasztalatlanságai: figuráit még nem tudja elhelyezni a térben, Pilátus alakja a többiekéhez képest aránytalanul nagy, ugyanakkor turbánját és ruhájának prémjét hihetetlen naturalizmussal sikerült megfestenie. Rembrandt hatásáról a barnás tónusok, az erős vörösek és az éles fénnyel megvilágított felületek tanúskodnak leginkább.

A lusta szobalány (1655, London, National Gallery)

A festmény az egyik legkorábbi azon művekből, amelyek egy szobabelsőt egy szomszédos szobára rálátással ábrázolnak. Az első ilyen típusú kompozíciók Delftben készültek Peter de Hooch és Jan Vermeer van Delft műhelyében, Maeshez valószínűleg Carel Fabritiuson keresztül juthatott el ez a képtípus, akivel Rembrandt műhelyében együtt tanult, és aki 1650 körül költözött Delft városába.

A jelenet egy polgári ház konyhájában játszódik – ebből a konyhából látunk be a nyitott ajtón keresztül a szomszédos szobába, ahol két nő és egy nekünk hátat fordító férfi ül az asztal körül. A konyhában a padlón fazekak, lábosok, kanalak, fedők, tányérok hevernek szerteszét, a kredenc előtt a sámlin maga a lusta szolga üldögél. A kredenc tetején a macskának sikerül épp egy – feltehetően a lusta szolga által otthagyott – húsdarabot megkaparintania. A szolga mellett középkorú, kötényes nőalak áll, jobbjában korsó, baljával a szolgára mutat, miközben elnéző mosollyal az arcán tekint ki a képből. Mosolyában és szemében valami hasonló jelenik meg, mint A hallgatózó nőalakján: összekacsintás a festmény nézőjével, aki épp bepillantást nyer a kulisszák mögé, a konyhába, és megtudhat valami olyat, ami a szobában ülők számára titok maradt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A hallgatózó titka – Nicolas Maes, a zsánerképek mestere

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra