A Habsburgokkal „osztozott” a Szent Koronán az ország egyesítésére képtelen Szapolyai János
2021. július 22. 17:55 Múlt-kor
481 éve, 1540. július 22-én halt meg 53 éves korában I. (Szapolyai) János magyar király, aki a Habsburg I. Ferdinánddal párhuzamosan uralkodott – oszmán támogatással – az ország keleti felében és Erdélyben. Halála előtt nem sokkal értesült arról, hogy fia született, akit aztán felesége, valamint tanácsadója, Fráter György Ferdinánddal szemben királyként kívántak elismertetni.
Hű vajda vagy a mohácsi cselszövő?
1487. február 2-án született az erdélyi Szászsebesen a későbbi nádor, Szapolyai István és Hedvig tescheni hercegnő legidősebb gyermekeként. György nevű öccse később szepesi gróf, míg Borbála húga I. Zsigmond lengyel király és litván nagyherceg felesége lett.
A legitim örökös nélkül elhunyt I. (Hunyadi) Mátyás 1490-es halálát követő zűrzavaros időszakban a lengyel Jagelló-házból való II. Ulászló került a magyar trónra, amit a magyar köznemesség a kezdetektől ellenzett.
A fiatal Szapolyai már kamaszként, 1505-ben a „nemzeti” nemesség királyjelöltje lett a rákosi országgyűlésen, amelyen kimondták (a híres rákosi végzésben), hogy II. Ulászló fiúörökös nélküli halála esetén új, „nemzeti” királyt választanak, a leányági öröklés elismerése nélkül. A király által sosem ratifikált végzés végül okafogyottnak bizonyult, amikor a következő évben Ulászlónak fia született, a későbbi II. Lajos.
Az ifjú Szapolyai 1510-ben már megkapta az erdélyi vajda címet, és a Dózsa György vezette 1514-es parasztfelkelés leverésében is ő játszotta a legnagyobb szerepet, ezzel jelentősen növelve tekintélyét. Az 1510-es években a király és Báthori István nádor mellett a harmadik legnagyobb haderő az országban Szapolyaié volt.
A gyermek II. Lajos megkoronázása után a Jagellókkal egyre szorosabb viszonyt kialakító Habsburgok pártját fogó gyámok oltalma alá került, a köznemesség azonban továbbra is Szapolyait látta alkalmasabb uralkodónak. A belpolitikai instabilitást I. Szulejmán oszmán szultán a Magyar Királyság területén való előrenyomulásra használta fel, 1521-től állandó irányítása alatt tartott magyar területeket.
A fokozatos török közeledés 1526-ban ért tetőponthoz, az augusztus 29-én vívott végzetes mohácsi csatában II. Lajos király elesett. Szapolyai a törökök közeledésének hírére elindult ugyan a csatatérre, de nem érkezett meg időben. Máig kérdés, hogy szándékosan késte-e le a döntő ütközetet, az azonban korántsem biztos, hogy seregének részvétele megakadályozta volna a török győzelmet.
A mohácsi csata (Székely Bertalan festménye)
Az a történelmi toposz, mely szerint Szapolyai már a csata előtt megegyezett volna Szulejmánnal, a későbbi Habsburg propaganda terméke. Szapolyai a későbbiekben valóban a Porta támogatását élvezte a Habsburgokkal szemben, azonban a Mohácsot követő zűrzavaros időszakban csak 1528-tól volt kapcsolata Szulejmánnal.
A csatában a magyar államigazgatás szinte teljes egészében életét vesztette, a legnagyobb hatalmú nemesek és főpapok, akik a főbb pozíciókat betöltötték a királyi tanácsban, csaknem mind meghaltak. Szapolyai nem próbálta megakadályozni Szulejmán bevonulását Budára, majd a török sereg őszi kivonulása alatt sem közelítette meg seregével az oszmán hadat.
Októberben Szapolyai követséget küldött a Pozsonyba menekült özvegy királynéhoz, Habsburg Máriához, házassági ajánlattal. A királyné természetesen bátyja, a szintén a magyar trónt megszerezni kívánó Ferdinánd pártján állt, így elutasította az ajánlatot.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
