A Habsburg-uralomra nézve veszélyesnek minősítette a cenzúra a Bánk bánt

2021. március 9. 12:52 Múlt-kor

Az első körben megbukott

A Pesten joggyakornokként tevékenykedő Katona Józsefet az 1810-s években jobban érdekelte a drámaírás, mint a paragrafusok száraz világa, így a Magyar Pesti Játékszín Társaság munkatársaként több drámát is írt. Köztük volt a Bánk bán, amelyet az Erdélyi Múzeum című folyóirat 1814. évi pályázatára készített el. A beadott mű azonban leszerepelt, nemhogy a díjazottak között nem kapott helyet, de az ítészek említésre méltónak sem találták.

A komoly dramaturgiai baklövéseket tartalmazó művet Katona végül 1819-ben átdolgozta, módosította a cselekmény időpontját is, így történelmileg hitelesebb lett a darab. A szakma azonban ekkor sem kapta fel a lecsiszoltabb történetet, mivel a cenzúra az ország felett regnáló Habsburgokra veszélyesnek ítélte a német származású, és a magyar főnemesekkel nem éppen szívélyes viszonyt kialakító Gertrúd magyar királyné darabbéli megöletését.

A Bánk bán az íróasztalfiókban porosodva várta a szebb napokat. Katona azonban nem nagyon tudott várakozni, beszüntette irodalmi tevékenységét, letette a tollat, és az 1820-as évek derekától fogva szülővárosa, Kecskemét főügyészeként tevékenykedett, és nem érhette meg darabja 1833-as kassai ősbemutatóját sem.

A kassai nyitányt követően a Bánk bán műsorra került Budán, Debrecenben és Kolozsvárott, sőt 1839-ben eljutott a Nemzeti Színházba is, de a cenzúra megítélése ekkor sem változott. Még az óvatos reformpárti Széchenyi Istvánnak is sok volt a „rebellis” elem, mert a dráma megtekintése után így nyilatkozott: „Megfoghatatlan, hogy a kormány megengedi ily esztelenség előadását.”

Az idegen zsarnokölő Bánk bán történetének népszerűsége aztán az 1848-as forradalom idején hatalmasra nőtt. Március 15-én a Nemzeti Színházban akkora volt a lelkesedés, hogy a bezúduló, kokárdákkal feldíszített közönség miatt be kellett rekeszteni az előadást. A darabot ugyanis elsodorta a hazafias lelkesedés, így a Bánk bán végül egy közös Szózat- és Himnusz-éneklésbe torkollott. Ilyen „felforgató” múlttal a háta mögött nem csoda, hogy a szabadságharc bukása után Katona műve továbbra is a tiltólistán maradt, és csak az 1860-ban bekövetkezett politikai enyhülés után tekinthette meg ismét a közönség, immáron egy új műfajban feldolgozva.

Cimbalommal és verbunkossal fűszerezett opera

Erkel háromfelvonásos operájának Egressy Béni által megírt szövegkönyve tulajdonképpen már az 1861-es bemutató előtt tíz évvel elkészült, de a tragédiához hasonlatosan az operát sem lehetett színpadra állítani a szabadságharc leverését követő elnyomás és az acélkemény cenzúra miatt. A Bánk bán operaváltozatának elkészítése azonban 1848 előtt is nehézségekbe ütközött.

Erkel Ferenc, akinek az 1844-ben bemutatott Hunyadi László című operája közönségsiker lett, egy újabb drámai töltésű, hazafias lelkületű darabot szeretett volna elkészíteni. Bár a Bánk bán témája miatt ideális alapanyagnak bizonyult, a reformkori értelmiség lenézte az operát, amely a szemükben komolytalan zenei műfajnak tűnt, így a nagyágyúk nem igazán foglalkoztak operaszövegkönyvek írásával. Erkelnek azonban ott volt Egressy Béni, aki már a Hunyadi László librettójával is bizonyított, és akinek feltehetően színész fivére, a Bánk bánt nagy sikerrel alakító Egressy Gábor is felhívta a figyelmét Katona drámájának nagyszerűségére.

Egressy egyébként nem csak szövegeket írt, hanem zeneszerzéssel is foglalkozott, többek közt ő zenésítette meg elsőként Petőfi Sándor verseit, sőt 1849-ben honvéd főhadnagyként a komáromi erőd bevehetetlen falai között megírta a Klapka-indulót, de a nevéhez fűződik a szabadságharc egyik kedvelt toborzódala, a Kossuth-nóta is. A „magyar nóta atyja” azonban 1851-ben elhalálozott, így nem érhette meg a Bánk bán opera bemutatóját.

Erkel Ferenc már 1844-ben és 1845-ben megkomponálta az opera első részleteit, amelynek ősbemutatójára a szabadságharc, majd az azt követő elnyomás miatt csak 1861. március 9-én kerülhetett sor a Nemzeti Színházban. Erkel harmadik operájában a magyar népies műzene nagyobb szerepet kapott, a betétek helyett már egy-egy felvonás gerincét alkotta. Erkel a Bánk bánban bátran alkalmazott olyan, a magyar operákban addig nem használt hangszereket, mint a cimbalom, a viola d’amore vagy az angolkürt.

Erről az újfajta hangszerelésről a Hölgyfutár korabeli számában a következőket olvashatjuk: „De emelkedett költői kifejezés tekintetében legszebb a második felvonás, nevezetesen a Bánk (Eliinger) és Melinda (Hol1ósy L-né) közti jelenés, melyben a cimbalom és viole d‘amour igen hatásosan vannak alkalmazva…”

A Bánk bán tehát egy igazi magyar opera volt, amelyben az olaszos, franciás zenei elemek verbunkossal ötvöződve megdobogtatták a honfiúi és honleányi szíveket. „E műre nézve is, hogy jól megítélhessük, többszöri hallás kell. Annyi azonban egyszeribe is bizonyossá válik, hogy e dalműre zeneirodalmunk méltán büszke lehet, akár az alakok magas szabásait, akár a gondolatok bőségét, akár a zene hatásos kidolgozását tekintjük” – írta a Hölgyfutár.