Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A gengszter, aki Göringgel is leszámolt volna

2015. június 1. 08:33

<

Az örök rejtély

1939. április 14-én, nem sokkal azután, hogy di Frasso és Siegel megérkezett Rómába, Hermann Göring is megjelent a színen. Ciano gróf fogadta a magas rangú náci vezetőt, majd a Villa Madamába kísérte. Göring másnap Mussolinivel tárgyalt, április 16-án pedig Cianóval is folytatott két hosszú beszélgetést, amelynek témája a Lengyelország elleni háborúra való felkészülés volt. Az olasz külügyminiszter hasztalanul próbálta meggyőzni Göringet, hogy a lengyelek nem fogják olyan könnyen megadni magukat, mint a csehszlovákok.

Ciano másnap már az állomásra kísérte ki az olaszországi látogatásával elégedett német politikust. A történet azon állítása, miszerint ebben az időben Goebbels is Rómában tartózkodott, bizonyíthatóan kacsa, a propagandaminiszter ugyanis április 14-én tért haza Berlinbe kéthetes közel-keleti útjáról, majd a Führer 50. születésnapjára rendezett ünnepség előkészítő munkálatait vezette.

Göring és Mussolini egy oroszlánkölyökkel pózol 1937 szeptemberében

A pár Göringgel azonban minden valószínűség szerint tényleg találkozott. Ha hihetünk di Frassónak, a náci vezetőn kívül még több ismert politikusnak, többek között a Ducénak is bemutatta Siegelt, és visszaemlékezése szerint a gengszter mindenkivel "jól kijött". Siegel később még azzal is hencegett, hogy XII. Piusz pápával és II. Viktor Emánuel olasz királlyal is találkozott. Ez nem bizonyítható, fiát, II. Umbertót azonban valóban megismerte.

Siegel legidősebb lánya, Millicent Rosen, aki az események idején 8 éves volt, 2013-ban felidézte, hogy apja Olaszországból visszatérve azt mesélte a családnak, hogy nagyon magas rangú vezetőkkel találkozott. Millicent arra is emlékezett, hogy apja rettentően dühös volt az egyik nagyhatalmú politikusra, akit legszívesebben lelőtt volna, nevet azonban nem említett. Siegel Göring elleni merényletének tervéről egyedül a gengszter elmeséléséből tudunk.

Ha valóban volt ilyen szándéka, lehet, hogy az alvilági figuráknál megszokott hirtelen felindulásnak volt betudható. Amiatt is dühös lehetett, hogy Göring elhappolta előlük a csodálatos római villát, és persze az sem zárható ki, hogy egyszerűen tényleg ennyire gyűlölte a nácikat. Azt azonban, hogy Siegel valóban meg akarta-e ölni a magas rangú nemzetiszocialista vezetőt, valószínűleg már sohasem fogjuk megtudni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A gengszter, aki Göringgel is leszámolt volna

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra