Múlt-kor.hu

A forró arany tette fürdővárossá Hajdúszoboszlót

A forró arany tette fürdővárossá Hajdúszoboszlót

2022. július 27. 10:25 Múlt-kor

„Micsoda?? Ilyen víz? Nincsen ennek párja messze földön!” – hangzott a hajdúszoboszlóiak válasza a Magyarság tudósítójának, aki az 1925 óta csordogáló forró aranyról kérdezte a helyieket. A termálvíz feltörése után alig két évvel, 1927. július 26-án felragyogott a város szerencsecsillaga. Bár az akkor még ismeretlen fövenyfürdő átadása nem kavart nagy vihart a korabeli sajtóban, Hajdúszoboszló ezen a napon a fürdővárosok sorába lépett.

Pávai-Vajna Ferencnek sokat köszönhetnek Hajdúszoboszló lakói. A hazai hévízkutatás úttörőjének tartott geológus Papp Simonnal kutatott a föld mélyének rejtett kincsei után – tették mindezt egy olyan időszakban, amikor a Trianon okozta veszteségélményt még nem heverte ki az ország, így minden felfedezett nyersanyag igazi kincsnek számított. Nem véletlen, hogy Hajdúszoboszlón utca és általános iskola is viseli a kutató nevét, aki új fejezetet nyitott a mezőváros történetében.

A folyamat korántsem haladt zökkenőmentesen, a város vezetése csak hosszas tárgyalások után, 1924-ben engedélyezte, hogy a területen földgáz után kutassanak. A fordulatra 1925. október 26-án került sor, amikor a város északkeleti peremén fekvő Bánomkertnél több mint ezer méteres mélységből tört fel földgáz. Az óriási erejű kitörés még a reméltnél is áldásosabb kincset hozott a felszínre: 73 Celsius-fokos, jódos és kénes összetételű termálvizet.

Hajdúszoboszló vezetése ekkor már felismerte a hőforrásban rejlő lehetőségeket. Ahogy a Magyarság 1927. augusztus 4-i számában K. Csapó Róza – aki idült reumája miatt kereste fel a helyszínt – tudósításából kiderül, a leleményes helyiek már a fürdő átadása előtt vállalkozásba kezdtek: szobákat adtak ki, ahova hordós szekereken szállították a gyógyvizet, hogy a vendégek – jutányos áron – kádban élvezhessék a csodaszer jótékony hatását.

A strandfürdő – amely ekkor még inkább volt fövenyfürdő – átadására 1927. július 26-án került sor, ám az eseményről a korabeli sajtó – például a Budapesti Hírlap vagy a Pesti Újság – csak rövid hírek formájában számolt be. A Magyarság július 28-i száma arról adott hírt, hogy a 100 méter hosszú, 80 méter széles strandfürdő kellemes benyomást keltett, „biztató alapul és kezdetül szolgál a majdani modern nagy fürdőtelepnek”.

A meglehetősen csendes, sajtóvisszhang nélküli megnyitóra július 31-én, egy vasárnapi napon került sor. A látszólagos érdektelenség persze érthető, hiszen a fürdővárosi státusz – ekkor még – csak egy messzi álomnak tűnt. Elsőként a kabinok, majd a különböző torna- és játékszerek készültek el, amelyeket a látogatókat kiszolgáló vendéglő és büfé követett. Mindeközben a friss gyógyvíz nyitott csöveken keresztül táplálta a mesterségesen kialakított tó medrét.

1927-ben a strand még csak egy kisebb, körülbelül egy katasztrális holdnyi (több mint ötezer négyzetméternyi) területet foglalt magába, ám ekkor még a nem hasznosított gyógyvíz árkon-bokron keresztülfolyt a város határában. K. Csapó Róza a már idézett tudósításában részletesen írt az 1927-es állapotokról. A helyiek az útszéli, elvezető árkokban próbálkoztak meg az ingyenes fürdőzéssel, és valószínűleg ekkor kaphattak szárnyra azok a legendák, amelyek a mankóval érkező, három hét után gyógyultan távozó emberek meseszerű történeteiről szóltak.

A tudósítás szerint az élmény olyan volt, „mintha nem is víz volna, de folyékony ásvány”. Az új felfedezés a város lakóinak büszkeségét legyezgette. A tudósító kérdésére, hogy milyen a víz, a következő határozott válasz érkezett: „Micsoda?? Ilyen víz? Nincsen ennek párja messze földön!” És valóban nem tévedtek nagyot: a különböző mozgásszervi panaszokat nagy hatékonysággal gyógyította az európai mércével is páratlanul magas jódtartalmú víz.

A város anyagi forrásai korlátozottak voltak, így a remélt bővülést egy részvénytársaság alakításától remélték. Bár az első vasbeton medence átadására csak a következő évig kellett várni, a belügyminisztérium mégis csak évekkel később, 1934-ben nyilvánította gyógyfürdővé a hajdúszoboszlói komplexumot. A Horthy-korszak háború előtti éveiben robbanásszerű fejlődés vette kezdetét, 1937-ben már megnyitották hazánk első – és sokáig egyetlen – hullámmedencéjét, 1939-ben csónakázótavat létesítettek, 1942-ben pedig már pezsgőfürdővel csábították Hajdúszoboszlóra a fürdőzni vágyókat. Ekkorra már szakavatott fürdőorvosok kezelték a reumával, köszvénnyel, angolkórral, nőgyógyászati megbetegedésekkel és egyéb problémákkal érkező pácienseket.

A vendéglátóipar ezzel párhuzamosan látta meg a lehetőséget a városban, amelyben nem csak a szállodák száma, hanem a népesség is gyarapodásnak indult. A II. világháború keserű évei után a város szerencsecsillaga újra felragyogott, és bár az igazi nagyberuházásokra a rendszerváltás után került sor, Hajdúszoboszló az évtizedek alatt igazi fürdővárossá, a hazai turizmus fellegvárává vált.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A forró arany tette fürdővárossá Hajdúszoboszlót

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2022. ősz: Megrázó másnapok

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra