A fogyatékkal élőkön próbálták ki először a holokauszt során alkalmazott módszereket a nácik
2020. október 29. 10:59 Múlt-kor
A náci hatóságok a holokauszt előtt és alatt is működtettek egy jelentős, de kevésbé ismert tömeggyilkossági programot, amely a felügyeletük alá tartozó egyik legkiszolgáltatottabb csoportot vette célba: a fogyatékkal élőket.
A T4-akció gyökerei
Eredetileg eutanáziaprogramként indult, amely a rendellenességgel született csecsemőket és az életre alkalmatlannak tartott gyermekeket likvidálta, idővel azonban kibővült a fogyatékkal élő felnőttek és idősek megsemmisítésére is. 1941-ben ért véget a német társadalom jelentős részének tiltakozása hatására. A tömeges gyilkolás gépezete azonban, amelyet ez a program fejlesztett ki, nem maradt sokáig tétlen. Ezeken az áldozatokon – összesen akár 300 000-en is lehettek – tökéletesítették a nácik azokat a módszereket, amelyeket hamarosan a holokauszt végrehajtásához használtak. A Végső Megoldás e „főpróbájának” nem volt igazi neve, Németországban csupán központjának címéről ismerték: a berlini Tiergartenstraße 4 házszámról T4-akcióként.
A T4-akció ideológiai alapjai nyilvánvalóak voltak a náci gondolkodásban már a párt indulásától. A náci vezetők régóta az eugenika evangéliumát hirdették, amellett érvelve, hogy a tudományos módszerekkel irányítani és állami kontrollal javítani lehetne a német génállományt. A Mein Kampfban maga Adolf Hitler fejtette ki a „rasszhigiénia” gondolatát, arról értekezve, hogy Németországnak „biztosítania kell, hogy csak az egészségesek nemzzenek gyermekeket”, és mindezt „modern orvosi eszközökkel”. A nácik úgy gondolták, ez a munkaerő, katonai szolgálat és más célokra legalkalmasabb németeket eredményezné, miközben a többit kigyomlálná.
Amint 1933-ban hatalomra jutottak, a nácik olyan törvényeket hoztak, amelyek kötelezővé tették a fizikai vagy mentális fogyatékkal élők sterilizálását. Nem kellett sok ahhoz, hogy valaki e program célpontjává váljon. A legtöbb áldozatot az igencsak homályos „gyengeelméjűség” diagnózisával küldtek sterilizálásra, másokat vakság, süketség, epilepszia vagy alkoholizmus miatt. Összességében körülbelül 400 000 embert sterilizáltak Németországban a náci uralom alatt. Miután azonban 1939-ben elkezdődött a háború, a fogyatékkal élőkre vonatkozó terveik még sötétebbé váltak.
A kísérleti eset
1939 elején egy különös levél érkezett az NSDAP Pártkancelláriájára egy magát hű nácinak valló német állampolgártól, Richard Kretschmartól. Közvetlenül Hitlerrel próbált kapcsolatba lépni annak érdekében, hogy engedélyt kapjon fia, Gerhard legális eutanáziájára. Gerhard csupán néhány hónappal azelőtt született, súlyos és gyógyíthatatlan fizikai és mentális rendellenességekkel – többek között hiányoztak végtagjai, vak volt, és rángásai voltak (az eredeti orvosi papírok elvesztek, és a másodkézből származó beszámolók eltérnek egymástól).
Kretschmar arra kérte Hitlert, hogy ezt a „szörnyeteget” elaltathassa. Hitler a saját orvosát, Dr. Karl Brandtot küldte, hogy kivizsgálja az esetet. Saját vizsgálata során Brandt arra jutott, az apa diagnózisa helyes volt, a gyermek „idióta” volt, és nem volt remény a javulásra. Gerhardot így aztán 1939. július 25-én halálos injekcióval kivégezték. Halálának okát hivatalosan „szívgyengeségként” adták meg.
A T4-akció születése
Miután ily módon „megtört a jég”, Hitler és köre azonnal működésbe hoztak egy tervet, amelynek célja a Németországban élő fizikai vagy mentális fogyatékossággal élők tömeges kiirtása volt. Laurence Rees és Ian Kershaw brit történészek szerint a T4-akció gyors terjedése jellemző volt Hitler kaotikus kormányzási stílusára. Az általuk vizsgált esetek szerint elég volt, ha Hitler általánosságban beszélt valamiről, és egy becsvágyó beosztottja már azonnal összeállított egy programot a semmiből.
A T4-akció hirtelen expanziója tökéletesen szemlélteti ezt a helyzetet. Gerhard Kretschmar megölése után három héttel már felállt egy komplett bürokrácia, amely Németország-szerte osztogatta a papírmunkát orvosoknak és bábáknak. Hitler elrendelte az „Örökletes és Veleszületett Betegségek Tudományos Regisztrációjának Birodalmi Bizottsága” felállítását, amelyet többek között Brandt és Philipp Bouhler pártkancellária-főnök vezetett. Ezek az emberek egy gyilkos rendszert hoztak létre.
Minden egyes születés alkalmával egy hivatalnoknak ki kellett töltenie egy űrlapot, amely tartalmazott egy szekciót a gyermek fizikai vagy egyéb megfigyelhető rendellenességei leírására. Három orvos nézte aztán át az űrlapot – anélkül, hogy bármelyikőjük megvizsgálta volna magát a szóban forgó újszülöttet – és kereszttel jelölték, ha úgy gondolták, a gyermeket meg kellene ölni. Elég volt háromból két orvosnak keresztet tennie a papírra ahhoz, hogy orvosi segítségnyújtás címén elvegyék a gyermeket anyjától, majd megöljék: megszületett a T4-akció. Bármennyire is elképzelhető a Harmadik Birodalomról, hogy egyik napról a másikra spontán létrehoz egy ekkora tömeggyilkossági programot, valószínűbb, hogy az ötlet már keringett egy ideje a belső körökben az első gyilkosság előtt.
Magánbeszélgetéseikben Hitler és más magas rangú nácik többször fejezték ki irigységüket az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok irányába (amely államok mind rendelkeztek saját eugenikaprogrammal), hogy jóval Németország előtt járnak a nemkívánatosok eutanázia általi kigyomlálásában. Az 1930-as évek közepén beszámolók szerint Hitler azt mondta beosztottjainak, hogy a likvidálást preferálja a sterilizálással szemben, de „egy ilyen problémát sokkal könnyebben és simábban lehetne háború idején megoldani.” Ezáltal, miután a második világháború elkezdődött, eljött a gyilkolás ideje is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
