A floridai strandolók szeme láttára süllyesztette el célpontját egy német tengeralattjáró

2018. augusztus 28. 13:53 Múlt-kor

Az Egyesült Államok a második világháború első két évében formálisan megőrizte semlegességét, és csupán az 1941. december 7-én a hawaii Pearl Harbor ellen elkövetett meglepetésszerű japán támadás után lépett hadba. Néhány napon belül Németország is hadat üzent az Egyesült Államoknak, első műveletei 1942 januárjában a „második boldog idővel” („zweite glückliche Zeit”) kezdődtek. Elnevezése az első világháború német tengeralattjárósok által „boldog időnek” nevezett szakaszára utal, amikor az antant haditengerészetei tehetetlenek voltak a német U-Bootokkal szemben. Ez alkalommal az elnevezés azt jelentette, hogy a német tengeralattjárók gyakorlatilag büntetlenül tudták támadni az amerikai kereskedelmi és hadihajókat.

1942. március 2-án az U–123 jelű tengeralattjáró a Dobpergés-hadművelet (Unternehmen Paukenschlag) második fázisának keretében indult útnak Németországból, hogy amerikai vizeken járőrözzön. Parancsnoka a 28 éves Reinhard Hardegen kapitány volt, akit már az első fázisban elért eredményeiért kitüntettek. Megvolt a biztos módszere: egyszerűen addig várni a part közelében a felszín alatt, amíg egy kereskedelmi hajó a közelbe nem ér.

Sok ilyen hajó közlekedett az Egyesült Államok partjai mentén katonai kíséret nélkül, így ki voltak téve az U-Bootok támadásainak. Legtöbbjük rendelkezett már ugyan némi fegyverzettel ekkor, de egy meglepetésszerű torpedótámadás esetén ez vajmi keveset ért. Hardegen a Bermuda-szigetek közelében március 22-én, illetve 23-án elsüllyesztette a Muskogee és az Empire Steel nevű hajókat. Az amerikai partokhoz közelebb érve elsőként a Liebre nevű olajtankert kísérelte meg elsüllyeszteni április 1-jén, azonban egy másik hajó közeledte miatt kénytelen volt felhagyni a támadással.

Következő támadása vált a leghíresebbé. 1942. április 11-én a floridai Jacksonville tengerpartján a szombat esti kellemes időt élvezték a strandolók, miközben elhajózott előttük legelső útján a texasi Port Arthurból New York felé tartó SS Gulfamerica nevű gőzüzemű tanker, rajta 90 000 hordó olajjal. A tengert bevilágították a part menti fények, és e látványban gyönyörködött a Gulfamerica fedélzetéről Oscar Anderson kapitány és legénysége is. Nem vették észre, hogy az U–123 már közel egy órája követte őket.

Hardegen óvatosan követte a hajót, ügyelve arra, hogy addig észrevétlen maradjon, amíg nem kerül elég közel ahhoz, hogy a hajónak minimális esélye legyen kitérni egy elindított torpedó elől. Egyetlen cél lebegett a szeme előtt: hogy a rakomány ne jusson el a britekhez. A város fényei által jól láthatóvá tett hajó könnyű célpont volt Hardegen számára, első torpedója jelentős kárt okozott a tankerhajóban.

Anderson és a hajó többi tisztje azonnal tudták, hogy támadás érte őket. Hallottak a térségben korábban történt tengeralattjáró-támadásokról, de reménykedtek, hogy elkerüli őket a balszerencse. A biztonság kedvéért Anderson parancsára előtte két órán keresztül cikkcakkban haladtak, hogy lerázzák az esetleg őket követő ellenséget. A Gulfamerica este 10:00 körül tért vissza az egyenes útirányra – az U–123-ról indított G7e torpedó ezután 20 perccel csapódott a hajótestnek. Az óriási robbanás hangjára és a keletkező tűz fényére a parton tartózkodó emberek a víz közelébe siettek, hogy jobban lássák az eseményeket.

Hardegen tudta, hogy nincs sok ideje végezni a hajóval, mielőtt segítség érkezik a helyszínre. Körbefordította a tengeralattjárót, és a Gulfamerica part felőli oldalán hozta a felszínre, hogy ne a civilek irányába tüzeljen. A tanker legénysége még nem szedte össze magát eléggé a védekezéshez, így Anderson közben kiadta a parancsot a lángoló hajó elhagyására.

A fedélzet elhagyása előtt a Gulfamerica rádiósa még elküldte a segélyhívást, azonban Hardegen tanult a Liebre esetéből, és gyorsan cselekedett. Az U-Boot légvédelmi gépágyújával működésképtelenné tette a hajó rádióantennáját (eddigre a segélyhívás már megtörtént), majd a 88 milliméteres fedélzeti löveggel is leadott több lövést a hajóra, mielőtt menekülőre fogta volna.

A Gulfamerica legénysége nyolc tisztből, 33 matrózból és hét fegyveres őrből állt. Ebből két tiszt, 15 matróz és két őr veszett oda a támadásban – öten a torpedótámadás következtében, további 14-en pedig vízbe fúltak. A túlélőket a parti őrség hajói mentették ki a tengerből, és a közeli Mayport városába vitték őket. A Gulfamerica végül négy nappal később süllyedt el a 20 méter mély vízben.

1942 folyamán tovább folytatódtak a német U-Bootok támadásai az Egyesült Államok keleti partja mentén, ami a kereskedelmi hajóútvonalak felülvizsgálatát eredményezte. Winston Churchill brit miniszterelnök később azt nyilatkozta, a német tengeralattjáró-veszély volt az egyetlen dolog, amely igazán megrémítette a háború során. Eme érzésében kétségtelenül osztozott sok amerikai polgár is, főként azok közül, akik saját szemükkel látták az SS Gulfamerica végzetét.

Hardegen később visszatért Jacksonville-be: 1990-ben a város díszvendégként fogadta, és a látogatás során találkozott a támadás túlélőivel és a rá vadászó hajók tengerészeivel is. A hosszú időn keresztül kiváló egészségnek örvendő, a háború után előbb üzletemberként, majd a brémai tartományi parlament képviselőjeként elhelyezkedő volt korvettkapitány 2018 júniusában hunyt el, 105 éves korában.