„Három firenzei bemegy a kocsmába...” – milyen vicceket meséltek a középkori Itáliában?
2017. április 3. 12:39
Egy kövér apát, egy fogatlan püspök és egy megcsalt férj beszélgetnek...
Egy perugiai egyszer nagy búsan járta az utcákat, amikor egyszer csak valaki megkérdezte tőle, hogy miért aggódik ilyen nagyon. A perugiai elmondta, hogy pénzzel tartozik valakinek, amit nem tud kifizetni és ezért idegeskedik. Mire a másik: „Ugyan, hagyd az idegeskedést a hiteleződre!”
Volt egyszer egy férfi Gobbio városában, akit úgy hívtak, hogy Giovanni. Giovanni egy rendkívül féltékeny ember volt, egész nap az forgott a fejében, hogy a felesége hogyan csalja meg őt éppen. Féltékeny elméjéhez méltó találékonysággal, egyszer saját kezével könnyített magán. „Na most” – gondolta – „ha a feleségem terhes lesz, nem tudja majd letagadni, hogy megcsalt engem.”
Septimo apátja egy nagyon kövér és testes ember volt. Egy este Firenze felé igyekezett és attól tartott, hogy be fogják zárni a város kapuját, mielőtt odaér. Az úton találkozott egy parasztemberrel, akitől gyorsan meg is kérdezte: „Be tudok még menni a kapun szerinted?” Mire a paraszt nagy magabiztossággal felelte: „Ó, egész biztosan atyám! Egy jól megrakott szénásszekér is be tud menni, akkor te miért ne tudnál?”
Egy ismerősünk apja egyszer viszonyt kezdett egy asszonnyal, akinek férje teljesen hülye volt, sőt még dadogott is. Egy éjszaka szeretője házához ment, mert azt gondolta, hogy nincs otthon a férj. Bekopogott és bebocsátást kért, miközben a felszarvazott férj hangját utánozta. Ez a tökfilkó pedig, aki egyébként otthon volt, amint meghallotta őt, sietve hívta a feleségét: „Giovanna, nyisd ki az ajtót, Giovanna, engedd be! Úgy tűnik, hogy én vagyok az.”
Történt egyszer, hogy egy nagyon szellemes polgártársunk már napok óta szenvedett egy hosszú és fájdalmas betegségtől. Egy nap eljött hozzá egy szerzetes, hogy bátorítsa őt és elmondta neki, hogy Isten azokat bünteti leginkább, akiket a legjobban szeret. „Nem csoda akkor,” – vágott vissza a beteg – „hogy Istennek olyan kevés barátja van; ha így jutalmazza őket, akkor még kevesebb is kéne, hogy legyen neki.”
Egy öreg püspök, aki már elvesztette néhány fogát egyszer arról panaszkodott, hogy a többi is olyan laza, hogy fél, hamarosan azok is ki fognak esni. „Egyet se félj!” – mondta neki egy barátja – „Nem fognak azok kiesni.” „Hát miért nem?” – kérdezte a püspök, mire a barátja válaszolt: „Az én heréim már negyven éve olyan lazán lógnak, mintha mindjárt leesnének, és mégis ott vannak még mindig.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
