Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában

2021. május 3. 10:38 MTI

Nagyjából tízszer magasabb volt a rákbetegségek előfordulási aránya a középkori Angliában, mint azt eddig vélték a kutatók, ami azt jelenti, hogy a korabeli felnőttek 9-14 százaléka szenvedett a betegségtől halálakor – állapították brit kutatók, akik a világon elsőként végeztek röntgen- és CT-vizsgálatot az iparosodás előtti időkben élt emberek csontmaradványain a rák jelei után kutatva.

<

A témában készített korábbi kutatások csupán a csontok külsejét vizsgálták a rákra utaló károsodásokat keresve. Ezek alapján a szakemberek arra jutottak, hogy a rákbetegségek ritkák voltak a középkori Angliában, a népesség mindössze kevesebb mint egy százalékát érintve – olvasható a Cambridge-i Egyetem honlapján.

Az intézmény szakemberei által vezetett kutatócsoport most az egyetemi város környékén lévő, 6. és 16. század közötti középkori temetőkből származó 143 csontvázon végzett vizuális és radiológiai vizsgálatokat. Az eredményeket a Cancer című folyóirat publikálta.

„A CT-vizsgálat révén láthattuk a rák okozta károsodásokat azokban a csontokban, amelyek kívülről teljesen normálisnak néztek ki” – mondta Jenna Dittmar, a tanulmány társszerzője.

„A modern kutatások azt mutatják, hogy a lágyszövetekben kialakuló rák az emberek egyharmadánál-felénél terjed át a csontokra. Mi összevetettük ezt az adatot a tanulmányunkban azonosított, csontáttétekre utaló bizonyítékokkal, hogy megbecsüljük a rákbetegségek előfordulási arányát a középkori Angliában” – mondta Piers Mitchell, a tanulmány vezetője.

A szakemberek az eredményeik alapján úgy vélik, hogy a középkori felnőtt népesség 9-14 százalékának lehetett rákja teste valamely részében.

Dittmar szerint egészen mostanáig úgy vélték a kutatók, hogy a középkor emberének egészségére a fertőzéses megbetegedések, úgy mint a vérhas és a bubópestis, valamint az alultápláltság és a balesetekből, hadviselésből származó sérülések jelentették a legfőbb fenyegetést. A mostani eredmények fényében azonban a rákbetegségek is felkerültek erre a listára.

A szakemberek szerint a jelenkori Nagy-Britanniában az emberek mintegy 40-50 százaléka küzd rákkal a halálakor, ami azt jelenti, hogy a betegség 3-4-szer gyakoribb, mint a középkorban. Valószínűleg számos tényező közrejátszik a rákbetegségek előfordulásának magas arányában, úgy mint a dohánytermékek, a légszennyező anyagok, a DNS-t károsító vírusok, valamint a hosszabb élettartam, ami lehetőséget ad a betegség kifejlődésére.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tél: Szoknyával a politikában

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra