A fasizmusra adott válaszként született meg Cannes
2018. szeptember 20. 08:47 Múlt-kor
Talán furcsán hangzik, de a Cannes-i filmfesztivál megszületése a fasizmus és a totalitárius rendszerek felemelkedésének volt köszönhető. A nemzetközileg jegyzett velencei filmfesztivál ugyanis a múlt század harmincas éveiben sokkal inkább szólt a politikáról és a nemzeti büszkeségről, mint a szabad filmművészetről.
1938-ban aztán kitört a botrány: a közönség és a zsűri tagjainak nézőpontját figyelmen kívül hagyva, a fesztivál fődíját a Mussolini Kupát Leni Riefenstahl, a náci Németország diadalát harsogó „Olimpia” című filmje és egy olasz alkotás, amely mellesleg az Itáliában regnáló diktátor Benito Mussolini egyik fiának irányításával készült, megosztottan kapta.
Válaszul, a felpaprikázott és kiábrándult franciák egy új filmfesztivál elindítását tűzték zászlajukra. A kiválasztott helyszín végül a francia Riviéra egyik ékköve Cannes lett, ahol az új, politikailag független fesztivál 1939. szeptember 1-én nyitotta meg kapuit. A város vezetői örömükben majd kibújtak a bőrükből, hiszen így a nyári főszezont két héttel ki tudták tolni. A nagy várakozásoknak és reményeknek azonban hamar végeszakadt. A nyitó napon ugyanis egy másik, sokkal fajsúlyosabb esemény történt: a náci Németország hadereje megkezdte Lengyelország lerohanását, kirobbantván a második világháborút.
A fesztivál szinte meg sem kezdődött, de már félbe is szakadt. A második rajtra az apokaliptikus világégést követően, 1946. szeptember 20-án került sor. A cannes-i filmfesztivál újra debütált és az évtizedek folyamán a világ egyik legrangosabb filmfesztiváljaként nőtte ki magát.
Botrányok bármikor kitörhetnek olyan helyeken, ahol celebek és művészek nagy számban képviseltetik magukat. Nem volt ez másképp Cannes-ban sem. A B-kategóriás filmek sztárja Simone Silva egy fotózáson az amerikai filmszínész Robert Mitchum társaságában kebleket villantott. Az 1954-ben készült fotó óriási vihart kavarva bejárta a nyugati világot, ki felszisszent, ki elismerően füttyentett, a fesztivál szigorú ítészei pedig kiborultak. 1960-ban, a sztriptíz és orgiajelenetekkel teletűzdel Federico Fellini film „Az édes élet” a Vatikánban verte ki a biztosítékot. A nézők prűdebb lelkületű csoportja hatalmas füttykoncertet rendezett, amikor Fellini, pucér testek ide vagy oda, átvette a filmjének odaítélt fődíjat az Arany Pálmát. 1976-ban a japán filmrendező Oshima Nagisa gyalogolt bele mélyen a közerkölcsbe az explicit szexjelenetekben bővelkedő, a pornográfia határát súroló, egy pénisz levágással végződő, „Az érzékek birodalma” című filmjével.
Az utóbbi idők legemlékezetesebb skandaluma a korábbi Arany Pálma díjas Lars von Trierhez köthető, aki a 2011-es filmfesztivál sajtótájékoztatóján nácinak nevezte magát és kijelentette, hogy „megérti Hitlert”. A rendező később bocsánatot kért kijelentvén, hogy megjegyzései durvák és szarkasztikusak voltak és egyáltalán nem szimpatizál a náci diktátorral. Mindhiába, a zsűri tagjai hajthatatlanok voltak és a dán művésznek el kellett hagynia a fesztivált.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
