A csokoládé segített Audrey Hepburnnek a háború végén

2015. június 23. 15:49

A második világháború - amellett, hogy londoni tanulmányai szüneteltetésére késztette Hepburnt - szertefoszlotta az ifjú lány balerinakarrierről szőtt álmait. Mivel édesanyja féltette lányát a londoni bombázásoktól, magával vitte szülőhazájába, Hollandiába. Bár Audrey folytatta a táncleckéket, valójában nagy hátrányba került a többi táncossal szemben, akik jobb ellátási és biztonsági körülmények között vészelték át a második világháborút.   

Hollandiát ugyanis megszállták a németek, a tizenéves Audrey élete pedig a háború alatt folyamatos veszélyben forgott a festői szépségű holland városban, Arnhemben.  "Csalánt ettünk, és mindenki megpróbált - a tulipánok mellett - füvet főzni, amit én ki nem állhattam" - emlékezett vissza a nélkülözés éveire Hepburn. A fiatal lány főként egy leveles, ropogós zöldséget, endíviát fogyasztott, emellett tulipánhagymákat evett és sok vizet ivott, hogy úgy érezze, tele van a gyomra. Bár a nehéz éveket végül átvészelte, a felszabadulás idején mindössze 40 kilogrammot nyomott, asztmában, sárgaságban és akut vérszegénységben szenvedett, emellett pedig az ödéma egy súlyos változata is megnehezítette életét. Vérszegénységének köszönhetően sötét karikák maradtak a szemei alatt, ami egész életében zavarta, csakúgy, mint az, hogy túl hosszúnak találta a lábait, orrát és füleit pedig túl nagynak. 

Audrey a háború után többek között rengeteg spenót, máj, müzli és csokoládé fogyasztásával igyekezett visszanyerni erejét. Csokoládészenvedélye egész életében végigkísérte, az édességről ugyanis úgy gondolta, képes elűzni a bánatát. Saját maga vallotta be, hogy amikor fiatal lányként kapott egy doboz csokoládét, addig ette, amíg az teljesen el nem fogyott.

Visszaemlékezve sokszor hallotta szigorú édesanyja hangját, aki számtalanszor felrótta neki, hogy szinte kenyéren és csokoládén él. A háború utolsó napjaiban egy holland katona hét szelet csokoládét adott az ifjú Audreynak, amely valószínűleg kulcsszerepet játszott abban, hogy a lány túlélte a nélkülözés hátralévő napjait. Nappalija komódjában ezután mindig tárolt egy kis csokoládét, a kis esti nassolás szokása pedig egész életében hozzátartozott mindennapjaihoz.

Nagy szenvedélyei közé tartozott a tésztafogyasztás is. Mivel bármennyit is evett, nem szedett fel szinte semmit magára, nyugodtan megpúpozhatta tésztával a tányérját, amit gyakran meg is tett. Utazásairól hazatérve mindig várta otthon egy tányér paradicsomos spagetti. Az is előfordult, hogy száraz tésztával, egy üveg olívaolajjal és különleges olasz sajtokkal a táskájában utazott el valahová.

A színésznő ezenkívül a vaníliafagylaltnak is csak ritkán tudott ellenállni, de bort és jó minőségű skót whiskyt is gyakran fogyasztott, emellett pedig fiatal kora óta dohányzott. A háború végén a brit dohány és benzin szaga a szabadságot jelentette számára. "Amikor kifutottam üdvözölni a katonákat, úgy szívtam be a benzingőz illatát, mintha legalábbis parfüm lett volna, és kértem egy cigarettát, annak ellenére, hogy fulladoztam tőle."  

Bár a színésznőnek voltak ételekhez köthető szenvedélyei, a luxust egész életében igyekezett kerülni. Mint kollégái elmondták, akkor volt a legboldogabb, ha nem kellett sminket viselnie, otthon lehetett családja, kutyái és virágai körében, vagy megnézhetett egy jó filmet a moziban. Egy Larry Kingnek adott, 1991-es interjújában elmondta, hogy gyerekként mindössze annyi volt az álma, hogy legyen egy háza és egy kertje. Mivel ezt megkapta, elégedett lehet az életével. A színészlegenda utolsó éveiben az ENSZ jószolgálati nagyköveteként tevékenykedett. 1993-ban, 63 éves korában halt meg rákban.