A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca

2024. szeptember 18. 09:50 Múlt-kor

A „Cég” története a második világháborúig nyúlik vissza. A brit kommandósok frontvonalak mögött végrehajtott sikeres akciói arra ösztönözték Franklin D. Roosevelt amerikai elnököt, hogy engedélyezze a brit titkosszolgálat (MI6) mintájára létrehozandó hírszerző szolgálat működését. Ez vezetett az 1942. június 13-án elnöki utasítással létrehozott Stratégiai Szolgálatok Hivatalának (Office of Strategic Services, OSS) létrehozásához.

1945. szeptember 20-án, nem sokkal a második világháború befejezése után Harry S. Truman aláírta az OSS feloszlatásáról szóló rendeletet, és 1945 októberére az OSS feladatait felosztották a külügyminisztérium és a hadügyminisztérium között. Ám a felosztás csak néhány hónapig tartott.

A CIA központja Langley-ben

A Központi Hírszerző Ügynökség első nyilvános említése egy parancsnoki átszervezési javaslaton jelent meg, amelyet Jim Forrestal és Arthur Radford terjesztett az amerikai szenátus katonai ügyekkel foglalkozó bizottsága elé 1945 végén. A hadsereg, a Külügyminisztériuma és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ellenállása ellenére Truman 1946 januárjában létrehozta a Nemzeti Hírszerző Hatóságot (National Intelligence Authority, röviden NIA). Ennek operatív részlege Központi Hírszerző Csoport (Central Intelligence Group, röviden: CIG) néven vált ismertté, amely már a CIA közvetlen elődjének tekinthető.

Az 1947. évi nemzetbiztonsági törvény feloszlatta a NIA-t és a CIG-t, és létrehozta a Nemzetbiztonsági Tanácsot és a Központi Hírszerző Ügynökséget. 1949-ben a 81-110-es közjogi törvény felhatalmazta az ügynökséget a bizalmas pénzügyi és igazgatási eljárások alkalmazására, így a CIA kikerült a szövetségi költségvetésre jellemző korlátok alól. A törvény ugyancsak felmentette a CIA-t a „szervezetének, funkcióinak, tisztségviselőinek, azok beosztásának, fizetésének vagy az alkalmazott személyzet létszámának” nyilvánosságra hozatala alól.

A CIA korai eredményei elégtelenek voltak, hiszen az ügynökség nem tudott elegendő hírszerzési információval szolgálni a romániai és csehszlovákiai szovjet hatalomátvételéről, Berlin szovjet blokádjáról és a szovjet atombomba projektről.

A koreai háború kezdetén a CIA-nak még mindig csak néhány ezer alkalmazottja volt, akik közül körülbelül ezren dolgoztak az elemzésben. A szervezet hírszerző képességei ekkor még jelentősen hiányosak voltak, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy sem az elnök, sem a Nemzetbiztonsági Hivatal nem kapott figyelmeztetést a közelgő észak-korai invázióról. A kudarcból levont tanulságok és a vezetésben bekövetkező személycserék után kezdett kikristályosodni a „Cég” új irányvonala és működési stratégiája.

A CIA emblémája

A CIA első fontos külföldi feladata – a kommunisták kiszorítása az akkori olasz koalíciós kormányból és az olaszországi kereszténydemokraták támogatása az 1948-as választásokon – azonban jelentős pénzösszegek megmozgatásával és azok célzott felhasználásával sikerrel zárult.

A Truman-doktrína jegyében a CIA gyorsan nekilátott a kommunizmus globális értelemben vett visszaszorításának. A kezdet az 1953-ban Iránban levezényelt Ajax hadművelet volt, amelynek során megdöntötték Mohamed Moszadek miniszterelnök hatalmát, és hatalomra segítették Pahlavi sahot. A politikai sikernek természetesen gazdasági hozadéka is lett, hiszen az olajüzletből származó haszon amerikai kézbe került. Irán után Guatemala következett, ahol a PBSUCCES hadművelettel megbuktatták az elnököt, helyére pedig egy amerikaiak által támogatott politikus került.

A CIA-történetének egyik leghíresebb és leglátványosabb kudarca a kubai Castro-kormányzat megdöntésének kísérletéhez köthető. 1959-ben, miután a kommunista érzelmű és a Szovjetunió irányába egyre inkább elkötelezett Fidel Castro hatalomra jutott, az USA vezetése – a kommunizmus latin-amerikai terjedésének megállítása érdekében – tervet dolgozott ki a kubai diktátor rendszerének megdöntésére.

Bár a tervek között Castro likividálása is felmerült a maffia bevonásával, a politikai vezetés egy invázió megszervezése mellett döntött. A CIA az USA-ba menekült kubai emigránsok körében keresett önkénteseket az akcióra, akiket később guatemalai, Puerto Ricó-i és nicaraguai táborokban készítettek fel a közelgő bevetésre. A mintegy 1500 kiképzett személy által létrehozott ún. 2506. dandár feladata a sikeres partraszállás és a Castro-kormányzat megbuktatása lett volna, ha az események nem vesznek teljesen más irányt.

Az amerikai légierő SR–71 Blackbird gépét a CIA A-12 OXCART repülőgépéből fejlesztették ki

Az Eisenhower elnöksége alatt kidolgozott, de már a Kennedy-kormányzat alatt végrehajtott titkos akció előtt a CIA arra figyelmeztette az elnököt, hogy a terv igencsak kétséges, mivel a kubai kormányzat jelentős társadalmi bázissal és támogatottsággal rendelkezik, így egyáltalán nem biztos, hogy a Disznó-öbölben partra szálló emigráns egységek maguk mellé fogják tudni állítani a kubaiakat. Ezen kívül a szovjet KGB is tudomást szerzett az akcióról, amellyel kapcsolatban lényeges információkkal látta el Castrót.

Az 1961 áprilisában lezajlott disznó-öböli katonai hadművelet nagyon gyorsan lezajlott, és Amerika részéről teljes kudarcba fulladt: a villámgyorsan mozgósított kubai hadsereg alig 60 óra leforgása alatt megakadályozta az emigránsok partraszállását, 1200 harcost ejtettek foglyul.

A hírszerző szervezet tekintélye a hetvenes években akkor süllyedt a mélypontra, amikor kiderült, hogy a Nixon elnök bukását okozó Watergate-botrány résztvevői volt CIA-ügynökök voltak.

Az akkori lapok azt is megszellőztették, hogy a törvény tilalma ellenére háborúellenes amerikai aktivistákat is megfigyelés alatt tartottak, a kirobbanó botrány előtti utolsó csepp pedig egy kiszivárgott belső jelentés volt, amely az ügynökség piszkos és illegális tevékenységéről adott világos képet.

A jelentős presztízsveszteséget és a szenátusi, képviselőházi vizsgálatokat követően a CIA világszerte folytatta titkos hadműveleteit: Chilében részt vett a baloldali Allende-kormány megbuktatásában és Augusto Pinochet hatalomra segítésében, az 1979-es afganisztáni szovjet bevonulás után pedig iszlám lázadókat részesített katonai kiképzésben.

A CIA története során igen gyakran avatkozott be azoknak az országoknak a belügyeibe, amelyeket az Egyesült Államok stratégiai fontosságúnak tartott. Az ügynökség sok esetben támogatta az ellenségesnek ítélt országok elleni mozgalmakat, különösen, ami a fegyveres konfliktusokat illeti, mint ahogy az Latin-Amerika egyes országai, az arab világ, Ázsia vagy Lengyelországban esetében történt. Ezen akciók a kelet-közép-európai rendszerváltásokig a trumani elszigetelés-doktrína szellemében zajlottak le, és a kommunista blokk gyengítése érdekében történtek.

Az 1990-es évek elején a szovjet tömb válsága és bukása a CIA komoly válságához vezetett, mivel az ügynökség addigi létjogosultságának a kommunizmus elleni titkos harc számított. A CIA-t ezt követően is sok kritika érte, például, hogy nem volt képes előre jelezni és megakadályozni a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat. Az ikertornyok elleni támadás után a Központi Hírszerző Ügynökség új ellensége az iszlám radikalizmus lett, és alapvetően a terrorizmus elleni háború került a hidegháború helyébe.