A brit birodalom öröksége
2003. május 14. 06:01
De hova tűnt a birodalom?
Mégis a gyarmatbirodalom egysége egyetlen emberöltő alatt összeomlott. A viktoriánus uralom utolsó évtizedében egy ismeretlen iskolás fiú a következőket jósolta a Brit Birodalom 20. századi sorsáról: `Hatalmas méretű változásokat látok a most még békés világban: felfordulást, szörnyű harcokat, háborút, olyat, amit senki nem tud elképzelni, és én mondom neked, hogy London veszélyben lesz - Londont megtámadják majd, és én egyike leszek azoknak a fontos embereknek, akik megvédik azt. Sokkal előrébb látok. Az országot valamilyen hatalom szörnyűséges inváziója célpontjává teszi, de ahogy mondtam, vezetője leszek London és a Brit Birodalom megvédésének.`
Winston Leonard Spencer Churchill csak 16 éves volt, amikor meglepően precízen vázolta az elkövetkező eseményeket Murland Evans Harrovian-nak. Churchill tényleg megvédte Londont, és Britanniát, de a Brit Birodalom megvédésére már nem volt képes.
Churchill 1965-ös halálakor ennek nagy része már odalett. S hogy miért? A hagyományos elemzések szerint a gyarmatokon belüli nemzeti mozgalmaknak köszönhető, (avagy ezek hibáztathatóak) a gyarmatbirodalom széthullásáért, így például a Sinn Fein Írországban, vagy a Kongresszus Indiában. A Birodalom utolsó éveit azoknak a szabadságharcosoknak a győzedelmes harcaiként szokás ábrázolni, akik fegyvert ragadtak Dublintól Delhiig, hogy felszabadítsák az embereket a gyarmati iga alól. Ez már csak azért is félrevezető, mert a 20. században a Brit Birodalom legfőbb félelme - és a legnyilvánvalóbb alternatívája - nem a nemzeti mozgalmak voltak, hanem a rivális hatalmak.
Ezek az alternatív birodalmak később sokkal szigorúbbak voltak az alárendelt emberekkel szemben, mint Britannia. Még az első világháborút megelőzően elhíresült a belga uralom a `független` Kongóban az emberi jogok meggyalázójaként. A gumiültetvények és vasútépítkezések alapja rabszolgamunka volt, és a profit közvetlenül II. Leopold belga király zsebébe áramlott. A király kapzsisága csaknem egy ország népességének felébe került: gyilkosságok, éhezés, járványok és demográfiai krízis miatt a lakosság 10 millióra csökkent, a népesség csaknem felére.
A franciák sem viselkedtek sokkal jobban, mint a belgák Kongóban: a népességveszteség saját területein belül is nagy méreteket öltött. Algériában, a csendes-óceáni szigeteken. Vietnámban a földek kisajátítása a világpolgárságról szóló francia retorikát teljesen nevetségessé tette.
A német tengerentúli adminisztráció sem volt sokkal liberálisabb. Az összehasonlítást persze nem lehet a nyugat-európai hatalmakra szűkíteni: japán gyarmattartó hatalma Koreában - 1905-től protektorátus, majd 1910-től közvetlen gyarmati irányítás - nyilvánvalóan embertelen volt.
Ugyanígy érdemes megemlékezni Oroszország hatalmáról Lengyelországban, a Kaukázusban, vagy a közép-ázsiai területeken, Turkesztánban és Türkméniában, vagy a Távol-Keleten. Az európai orosz gyarmatokon agresszív oroszosítási politikába kezdtek. Nem lenne hát teljes az összkép, ha nem említenénk az orosz, japán, német, francia és belga birodalmakban a 30-as, 40-es években történt visszaéléseket.
1940-re, Churchill miniszterelnökségekor a brit uralom legvalószínűbb alternatívájává Hirohito kelet-ázsiai, Hitler harmadik és Mussolini felújított római birodalma vált. A második világháború végéig Sztálin számításba sem jöhetett, hiszen addig minden energiáját arra fordította, hogy terrorizálja alárendeltjeit.
Valójában valószínűbbnek tűnik, hogy a versenytársakkal folytatott rivalizálás költsége okozta a birodalom végleges összeomlását. Más szavakkal élve: a birodalom széthullását nem az évszázadokig tartó elnyomás okozta, hanem a néhány éves fegyverkezés költségei, az elnyomást nálánál sokkal nagyobb mértékben alkalmazó birodalmakkal szemben. Azaz, a britek feláldozták birodalmukat a németek, a japánok és az olaszok megállításáért. Kérdés persze, hogy ezért kaphatnak-e feloldozást korábbi bűneik alól.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
