Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A biztosítási csalástól a tengeri szörnyekig számos teória született a Mary Celeste szellemhajóról

2021. december 4. 15:52 Múlt-kor

Közeledő hajót vett észre 1872. december 4-én, délután egy óra körül a Portugáliától 600 kilométerre, a nyílt óceánon hajózó Dei Gratia ügyeletes matróza. Közelebb érve a vitorlák állásából jól láthatóvá vált, hogy a kétárbócos teljesen szabadon sodródik. A kapitány, David Reed Morehouse döbbenten állapította meg, hogy a gyanúsan csendes hajó a Mary Celeste, amelynek kapitánya jó barátja, Benjamin Briggs volt. A „befogott” hajón sem élő embert, sem holttestet nem találtak.

<

Az iránytű össze volt törve a földön, a sérülés nélküli kormánykerék rögzítetlenül állt, a mentőcsónak pedig eltűnt – ám szinte biztos, hogy nem a csónakdaruval emelték a vízre, hiszen az oda volt kötözve a vitorlarúdhoz, a fedélzeti korlátot viszont egy darabon eltávolították.

Igencsak különös módon a kapitány családi szalonjának falán lévő óra mutatói sem voltak a helyükön. Bár az utasok eltűntek, értéktárgyaik érintetlenek maradtak, a konyhában pedig több mint fél évre elegendő élelmet találtak. A rejtély mindmáig megoldatlan.

A Mary Celeste 1872. november 5-én futott ki New York kikötőjéből, hogy 1701 hordónyi denaturált szeszt szállítson Genovába, ahonnan a tervek szerint hasonló mennyiségű itáliai bort és olívaolajat hozott volna vissza a Nagy Almába.

A szigorúan antialkoholista és mélyen vallásos Briggs kapitány felesége és kétéves kislánya, valamint hétfős személyzet kíséretében vágott neki az utazásnak, ám a család sohasem érte el Olaszország partjait.

De mi történhetett velük? A szakértők a lázadás és a kalóztámadás lehetőségét kizárták, mivel nem találtak dulakodásra utaló nyomokat, továbbá ezen elmélet ellen szól, hogy számos értéktárgy maradt érintetlen. A hajó azonban nem volt tökéletes állapotban, a raktérben állt a víz, kilenchordónyi etanol kiszivárgott, több műszer is meghibásodott, néhánynak nyoma veszett, a mentőcsónak pedig eltűnt.

Az ágyak bevetetlenek maradtak, így valószínű, hogy Briggs kapitány az utasok túlélése érdekében – talán az alkoholpárolgás miatti robbanásveszélyt mérlegelve – döntött a ketyegő bombává váló hajó gyors kiürítése mellett.

A hajónaplóba az utolsó bejegyzés november 25-én került. Ha azonban ekkor voltak rajta utoljára utasok, akkor a Mary Celeste a következő napokban kormányzás nélkül tartotta az irányt, és tett meg több száz mérföldet.

A különös esettel kapcsolatban számos fantáziadús történet látott napvilágot. Sokan ufókat emlegettek, mások tengeri szörnyeket, kígyókat (olykor csupán egy bálnát) sejtettek a rejtély mögött, és volt, aki szerint az utasok azért tűntek el, mert a teherhajó áthaladt az elsüllyedt Atlantisz felett.

Nem teljesen ördögtől való gondolat az sem, hogy egy igen rosszul kivitelezett biztosítási csalás áldozatává vált a gyönyörű hajó, amelyet később sem kísért szerencse. A rejtélyes história számos regényt, tanulmányt és újságcikket ihletett, és egy film is készült belőle Lugosi Béla főszereplésével. A Mary Celeste igazi legendává vált.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A biztosítási csalástól a tengeri szörnyekig számos teória született a Mary Celeste szellemhajóról

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra