A császári hatóságok attól féltek, monarchiaellenes lázadókat nevel óvodáiban Brunszvik Teréz

2021. július 27. 15:06 Múlt-kor

Négy gyermek közül a legidősebbként látta meg a napvilágot, édesapját, ifjabb Brunswick Antalt ebben az évben emelte grófi méltóságra Mária Terézia királynő, aki egyben az elsőszülött gyermek keresztanyja is lett (innen Teréz keresztneve). Teréz 18 éves volt, amikor a család elvesztette az édesapát. Saját összegyűjtött pénzéből emeltetett apjának síremléket, később itt fogadta meg, hogy sosem megy férjhez.

Édesapjának az 1790-1791-es pozsonyi országgyűlés elé beterjesztett utolsó törvénytervezete a magyar nyelvű, nemzeti szellemű lánynevelés érdekében állami leányiskolák megszervezését irányozta elő. A tervezet elfogadásra került, azonban Brunswick Antal halálával nem maradt végrehajtója.

Teréz egyik húga, Jozefin 1808-ban négy gyermekkel maradt özvegyen, ekkor a legidősebb nővér vállalta magára a feladatot, hogy megfelelő neveltetési lehetőséget keres húga gyermekeinek.

Európai utazásaik során eljutottak a svájci Yverdon-les-Bains-be, ahol a nagynevű pedagógus Johann Heinrich Pestalozzival és a humánus nevelést pártoló tanaival megismerkedve Teréz magára vállalta módszertana közép-európai meghonosítását, eleinte húga gyermekeinek nevelésében.

Brunszvik Teréz nem a pedagógiát tekintette eredetileg küldetésének: gyermekként kiválóan tanult meg rajzolni és több hangszeren is játszani, édesapjuk halála után húgaival együtt személyesen Beethoventől kaptak leckéket Bécsben (gyakran felbukkanó elmélet, hogy Teréz lehetett a „halhatatlan kedves”, akinek a zeneszerző jó néhány levelét címezte, az újabb kutatások szerint valószínűbb, hogy ez inkább Jozefin lehetett, az osztálykülönbség miatt azonban Beethoven érzései eleve reménytelenek voltak).

1828-ban alapította meg saját vagyonából Angyalkert néven első intézetét Budán, a mai Mikó utca és az Attila út sarkán, édesanyja itteni házában. A 19. század elején a Habsburg Birodalom területén sehol sem fordítottak különösebb figyelmet a 6-7 évesnél fiatalabb gyermekek tudatos nevelésére, Pestalozzi és Brunszvik azonban e korszakot tartották a legfontosabbnak.

„A korai nevelés a legfontosabb! Az, amit az ember ebben az életkorban felfog, kihat egész életkorába” – vallotta. Az óvoda elsődleges feladatának az erkölcsi nevelést tekintette, azonban Brunszvik intézeteiben elemi szintű oktatás is folyt. Bár Brunszvik fokozatosan kialakult küldetéstudatát isteni sugallatúnak tartotta, óvodáiban világi jellegű nevelés zajlott.

1828-ban – szintén a Krisztinavárosban – ipariskolát hozott létre leányoknak, majd 1829-ben a cselédlányok nevelésére is intézetet alapított, hogy a kisdedóvókból kikerülve a gyermekek szakmát is elkezdhessenek tanulni.

1836-ra már 14 kisdedóvót működtetett országszerte, ugyanebben az évben az Országgyűlés köznemesi ellenzékének haladó vezéregyéniségeivel – Kossuth Lajossal, Bezerédj Istvánnal, Szentkirályi Móriccal – megalapította a Kisdedóvó Intézeteket Magyarországon Terjesztő Egyesületet a minél szélesebb körű elérés érdekében.

Az egyesület keretei közt további 11 intézet indult el Magyarországon, ezt követően pedig a Habsburg Birodalom más területein is alakultak Brunszvik-féle kisdedóvók. Törekvését a birodalmi hatóságok nem nézték jó szemmel: úgy tartották, „kis carbonarikat”, azaz monarchiaellenes lázadókat nevel ki.

Kossuth és társai ellenben azt kifogásolták, hogy intézeteiben németül folyik az oktatás – Brunszvik írni-olvasni tudott magyarul, beszélni azonban nem. Mindazonáltal 1848-ban a forradalom ügye mellé állt, és innentől teljességgel magyarnak vallotta magát.

A reformkortól fontos társra talált immár felnőtt unokahúgában, Teleki Blankában (húga, Karolina és Teleki Imre leányában), aki az ő hatására választotta a leánynevelést hivatásául. 1861. szeptember 23-án, 86 évesen hunyt el Dukán (ma Vácduka), haláláig 80-ra nőtt az elvei szerint működő óvodák száma Magyarországon. Habár saját gyermekei nem születtek, „minden gyermek anyjának” nevezik gyakran ma is.