A Bergen Belsen-i "gyönyörű szörnyeteg" és társai - a náci lágerek női őrei
2015. június 3. 13:02
Bár a második világháborúban a németek által létesített koncentrációs táborok kapcsán általában a férfi őrök kegyetlenkedéseiről hallunk rémtörténeteket, gyakran női kollégáik sem voltak kevésbé kíméletlenek foglyaikkal. Bár sokan közülük teljesen hétköznapi életet éltek, mielőtt a lágerekbe kerültek volna, és egyszerűen kiugrási lehetőséget láttak a női fegyőri munkában, a rabokat az esetek többségében ugyanúgy alsóbbrendű lényként kezelték, mint férfi társaik.
A náci koncentrációs táborok rabjai számára az olyan alakok neve, mint Josef Kramer, Rudolf Höss vagy Theodor Eicke, a brutalitás szinonimája lett. Az Auschwitzban, Bergen-Belsenben és Ravensbrückben fogva tartott női rabok számára azonban Irma Grese, Maria Mandl és Dorothea Binz nevének emlegetése is ugyanilyen félelmet keltett.
A 37 ezer SS-őr között, akik aktívan részt vettek foglyok vegzálásában, kínzásában, és adott esetben megölésében, mintegy 10 százalék volt a nők aránya. Néhányukat, mint például Irma Gresét gyilkosságért és emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekért halálra ítélték, a többiek pedig egy év és életfogytiglan közötti büntetéssel megúszták. Szerepük jóval túlmutatott a náci propaganda által sugallt nőképről, miszerint az asszonynak három dolga van az életben: a gyerekek nevelése, a főzés és a templomba járás (Kinder, Küche, Kirche). A női fegyőrök a náci halálgépezet nélkülözhetetlen fogaskerekei voltak.
A női fogva tartókat férfi társaikhoz hasonlóan arra képezték ki, hogy amikor szükséges, büntessék meg keményen a rabokat. Főnökeiknek pedig nem kellett csalódniuk. Az 1945-ben lezajlott ún. belseni perben Irma Grese, a Bergen-Belsen-i "gyönyörű szörnyeteggel" szemben megfogalmazott vádirat szerint a táborok egyik "leggonoszabb és leggyűlöltebb alakja" volt. A szemtanúk szerint addig ütötte a női rabokat, amíg össze nem estek. A ravensbrücki láger egyik francia foglya, Renee Lacroux visszaemlékezésében elmondta, hogy számos női őr egyszerűen megölte a gyengébb rabokat, és módszereik közé tartozott többek között az is, hogy a földre dobták, majd megtaposták foglyaikat.
Sokuknak a mindennapi gyakorlat részévé vált a foglyok csizmával rugdosása, botokkal, gumibotokkal történő ütlegelése, Irma Grese pedig még egy celofánból készült ostort is felvett az eszköztárába. Néhányan részt vettek a koncentrációs táborokban végzett, gyakran halálos kimenetelű sterilizációs kísérletekben, és többen közülük jelen voltak a gázkamrába küldendő foglyok kiválogatásánál. Volt, akik fegyvert is kaptak.
Nem mindegyikük vált azonban a brutalitásáról hírhedtté. Ravensbrückben egy Krüger nevű őr például még repetát is adott a foglyainak. Nem ez lehetett az egyetlen hasonló eset, mivel az ottani SS-Obergrüppenführer egy parancsban hívta fel a női őrök figyelmét, hogy nem kerülhetnek közelebbi kapcsolatba a rabokkal. Az SS férfitagjai nem kaptak ilyen utasítást.
Bár a női fegyőrök csak viszonylag ritkán ölték meg a foglyokat, előfordult, hogy a bántalmazásba az erőszakot elszenvedők belehaltak. Fegyvereiket azonban alig használták, és egyikük sem vett részt a rabok elgázosításában.
A férfi SS-őrökkel ellentétben, akiknek többsége valóban hitt a náci ideológiában, a női foglárok kevesebb mint 5 százaléka volt tagja az NSDAP-nak. Többségük egyszerűen a stabil, jól fizető munka vonzotta. Míg egy szakképzetlen gyári munkásnő 76 birodalmi márkát keresett, a lágerek női őrei átlagban 185 birodalmi márkát kaptak szolgálatukért. A javarészt az alsóbb rétegekből kikerülő, hétköznapi életet élő nők ily módon a táborbeli munka segítségével feljebb juthattak a társadalmi ranglétrán.
Elisabeth Volkenrath, az auschwitzi és bergen-belseni láger 1945-ben halálra ítélt vezető női felügyelője szakképzetlen munkásként kereste a kenyerét, mielőtt őrnek állt volna. A rabokkal szemben tanúsított különösen kegyetlen magatartásáért szintén halálra ítélt Ruth Closius arról álmodott, hogy nővér lesz, azonban csak egy textilraktárban kapott állást. Irma Grese 15 éves korától egy tejüzemben dolgozott. Annak ellenére azonban, hogy sokan valóban karrierlehetőséget láttak a fegyőri munkában, 1942-től kezdve nem jelentkezett önként elegendő számú női fogva tartó a lágerekbe, így be kellett őket "sorozni".
A női fegyőrök közül sokan megúszták a felelősségre vonást, és visszatérhettek a háború miatt félbeszakadt életükhöz. Akik azonban bíróság elé kerültek, már aligha remélhették, hogy újra normális életet élhetnek majd. Hetven évvel a táborok felszabadítása után fontos beszélni arról, hogy a nők nemcsak anyaként, feleségként vagy áldozatként vállaltak szerepet a második világháború poklából. Nem szabad elfelejtenünk, hogy sokan közülük a milliók által megtapasztalt, terror által működtetett embertelen gépezet fenntartásában is részt vettek.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
