Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A bedrogozott náci hadsereg titka

2017. március 10. 15:09

A náci német hadigépezet hihetetlen sebességgel csapott le Európára. A „szuperkatonák” könyörtelenül nyomultak előre, naponta akár jóval több mint száz kilométert tettek meg alvás és pihenés nélkül. Kiderült, sikerükhöz nem csak a remek technika és stratégia járult hozzá, hanem a drog is.

<

A náci szuperkatonák döbbenetes teljesítményüket a teljesítményfokozó szerekkel végzett, hatalmas léptékű emberkísérleteknek köszönhetik. Nemrég kutatások kiderítették, milyen messzire merészkedett a hitleri birodalom ezekkel a kísérletekkel. Az 1930-as években hihetetlenül fellendült a kereslet az olyan szerek iránt, melyektől ébren maradhatott és dolgozhatott az ember. Amikor már a küszöbön állt a háború, elterjedt, hogy a vegyészet arra is képessé teheti a katonát, amit egyébként nem tudna megtenni, mintha felszabadítaná emberfeletti képességeit.

A gyanakvó brit szövetségesek 1940 júliusában találták meg a magyarázatot. A döntő bizonyíték egyenesen az égből pottyant eléjük az angliai légicsata során. Elfogtak egy lezuhant Luftwaffe pilótát, akinek túlélőcsomagjában számos gyógyszerre bukkantak, köztük morfinkészítményre (Eukodal), fájdalomcsillapítóra (Novokain) és fertőtlenítésre használt higanytablettára. A legérdekesebbnek azonban az aranyfóliába csomagolt tabletták bizonyultak. Ekkor még nem is sejtették, egy kiterjedt titkos náci katonai programra bukkantak. A tabletták olyan szintetikus vegyületet tartalmaztak, melyet a brit tudósok akkor még nem ismertek. Ma már tudjuk: metamfetaminnal pörgették fel a katonákat.

A nemrég előkerült titkos akták szerint a náci hadsereg végletesen drogfüggővé vált. Milliószámra alkalmazta a metamfetamint a háború első napjától az utolsóig. Bár a II. világháború kezdetén a szer csupán kísérleti stádiumban volt, mégis létfontosságúvá vált a nácik számára. A szövetségesek akkor még nem ismerték az erős stimuláns kábítószert, amelyben megvan minden, amire egy katonának szüksége van: csökkenti az alvásigényt, fokozza az aktivitást és az összpontosítást, megnöveli az örömszerző dopamin szintjét az agyban, és akár 8-12 órán át hat.

Valójában a német lakosság már a háború előtt is előszeretettel használta a Pervitin nevű, recept nélkül kapható kedélyjavító, étvágycsökkentő, élénkítő hatású szintetikus szert. A háborúban pedig már minden katonaorvos gyógyszerlistáján szerepelt. A főparancsnokság tagjai is éltek vele, sőt Dr. Theodor Morell, „a birodalmi fecskendőmester” magát a depresszióval küzdő Hitlert is naponta töltötte fel energiával a metamfetamint is tartalmazó kotyvalékával.

A március 11-én, a Spektrumon induló, Titkos náci akták című sorozat a bedrogozott náci katonák sötét titka mellett a többi közt a titkos szuperfegyverekről vagy az árja fajelméletről is lerántja a leplet, s mindezzel alapjaiban változtathatja meg a háborúról alkotott képünket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A bedrogozott náci hadsereg titka

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra