„24 órás betegségként is emlegették” – hogyan élte meg Budapest a spanyolnáthajárványt?
2017. március 29. 17:49
Forradalom és járvány – 1918 ősze Budapesten
Géra Eleonóra előadásában már az őszi budapesti eseményeknél vette át a történet fonalát. Ugyan már 1918 őszének elején voltak intő jelek – így például a főváros statisztikai hivatala jelezte, hogy ’18 nyarán tízszer annyi tüdőgyulladásos megbetegedést regisztráltak mint az azt megelőző évben –, de szeptember 24-én a székesfőváros tisztifőorvosa még óva intette a sajtót a felesleges hangulatkeltéstől, mondván a „spanyol betegségről téves nézetek alakultak ki.” A következő napokban azonban már tűzvészszerűen szaporodtak meg a jelentések köztiszteletben álló személyek rokonainak haláláról, egy egész család pusztulásáról és egymást követő megbetegedésekről. Szeptember 29-én a sajtó már élesen bírálta a városvezetést és kérte számon a tisztifőorvosi hivatalt, amiért nem tesz semmit a járvány megfékezése érdekében.
A járvány október első két hetében tetőzött, ekkor közel 12 ezer megbetegedést regisztráltak (ebből 700 végződött halállal), de a tényleges fertőzöttek száma ennek legalább az öt-hatszorosa lehetett, sőt nem kizárt, hogy a százezret is elérte. A vírus gyors terjedését számos tényező is elősegítette. A legfontosabb faktor volt, hogy a háborús évek alatti élelmiszerhiány a hátországot is megviselte, így a vírus már legyengült szervezetű embereket támadott meg. A kórházakban emellett gyakran egy térbe került minden panaszos, így az „egyszerű” megfázással érkezők összekerültek a tényleges spanyolnáthában szenvedőkkel. A főváros továbbá komoly orvoshiánnyal nézett szembe, hiszen az egészségügyi dolgozók ekkor még jelentős számban tartózkodtak a frontokon, nem is beszélve arról, hogy a járvány természetesen nem kímélte a budapesti orvosokat sem.
A betegség elsősorban a városi középréteg tagjai közül szedte áldozatait, azon belül is elsősorban a fiatalok és a nők voltak veszélyben – a halálos áldozatok között a nők háromszor annyian voltak, mint a férfiak. Ezen arányoknak elsősorban társadalmi okai voltak. A vagyonosabb középréteg tagjai gyakran nem voltak hajlandóak befeküdni a járványkórházak 30 fős kórtermeibe, míg otthon leginkább az asszonyokra hárult a feladat, hogy ápolják családtagjaikat, így általában ők kaptak ellátást utoljára.
Érdekesség, hogy a budapesti spanyolnátha-járvány éppen egybeesett a politikai átalakulás és az őszirózsás forradalom eseményeivel. A tüntetések sikerét az is elősegítette, hogy a járvány legyengítette a rendőrség állományát is, míg a frontról hazatérő katonaságot a kormányzat többek között amiatt sem merte bevetni, nehogy a különféle betegségeket hurcoló katonák tovább rontsák az egyébként is válságos helyzetet.
A járvány végül „saját magát fékezte meg.” Ugyan az októberi pusztítást november-december fordulóján még követte egy újabb fellendülés, de azt követően fokozatosan lecsengett és februárra már teljesen eltűnt.
Az előadásokat követő kérdések során a két kutató elmondta, hogy szinte lehetetlen megbecsülni a spanyolnátha halálos áldozatainak számát Magyarországon. A járványkórházak halotti anyakönyvi kivonatait ugyanis – más országokhoz hasonlóan – idehaza is erősen kozmetikázták a pánik visszaszorítás érdekében. A pusztító járvány azonban közvetve pozitív hozadékkal is járt a hazai egészségügyre nézve. A kórházépítési program mellett 1926-ban került sor a Közegészségügyi és Járványügyi Intézet felállítására, amely nagy gondot fordított egyrészt a járványok kezelésére, másrészt az országba érkező gyógyszerek ellenőrzésére és minőségük biztosítására is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
