„24 órás betegségként is emlegették” – hogyan élte meg Budapest a spanyolnáthajárványt?
2017. március 29. 17:49
Az első világháború éveit követően világszerte pusztító spanyolnátha több áldozatot követelt mint a négyéves világégés összesen. A járvány második nagy hulláma 1918 őszén Magyarországot is elérte. A „Spanyolnátha Magyarországon” című kerekasztal beszélgetésen a téma két szakértője, Géra Eleonóra és Kapronczay Károly mutatta be az érdeklődő hallgatóságnak, hogyan került az új típusú influenza vírus hazánkba és hogyan élte meg a járvány legsötétebb heteit a magyar főváros.
Kansas, Franciaország, Isonzó – a vírus útja Magyarországra
Március 28-án, délután került sor „A spanyolnátha Magyarországon” című kerekasztal-beszélgetésre a Habsburg Történeti Intézet, a XX. Század Intézet és az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság közös szervezésében. A beszélgetés résztvevői Géra Eleonóra, az ELTE Bölcsészettudományi Karának habilitált egyetemi docense és Kapronczay Károly, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár címzetes igazgatója, a Semmelweis Egyetem orvostörténelem vendégprofesszora voltak. A két előadó alapvetően különböző szemszögből, de egymáshoz szorosan kapcsolódva mutatta be a világtörténelem egyik legpusztítóbb járványaként elhíresült 1918-19-es spanyolnátha történetét és annak magyarországi megjelenését.
A hallgatóság Kapronczay Károly előadásából megtudhatta, hogy az első világháború orvosi tekintetben is jelentősen eltért a korábbi korszakok háborúitól. A fegyverzet átalakulása miatt sokkal több volt a lőtt seb, mint a szúrások és vágások okozta sebesülés, míg a elhúzódó háborús évek és a frontokra jellemző rossz higiéniás viszonyok jó táptalajul szolgáltak a katonákat támadó különféle megbetegedéseknek. Ugyan az Osztrák-Magyar Monarchia katonái alapos egészségügyi szűréseken estek át, de a távoli orosz tájak szokatlan környezeti viszonyai erősen megviselték a hadsereg szervezetét. A kötelező védőoltás ugyan megóvta a csukaszürke egyenruhát viselő katonákat a himlő pusztításától – szemben például a német hadsereggel, ahol jóval lazábban kezelték a védőoltások kérdését – az ivóvízből összeszedett kolera, valamint a különféle nemi betegségek még így is állandó veszélyt jelentettek. Utóbbiak megelőzése érdekében az osztrák-magyar hadvezetés tábori bordélyokat állított fel, és rendszeres egészségügyi vizsgálatokkal ellenőrizte az ott tevékenykedő prostituáltakat.
A becslések szerint az emberiség közel 20%-át megfertőző spanyolnáthával a magyarok elsőként az olasz fronton találkozhattak. A H1N1 típusú influenza vírus elsőként az amerikai Kansas államban jelent meg, majd Európába 1917-ben jelent meg, amikor az antant oldalán háborúba lépő Egyesült Államok első katonái megérkeztek a francia kikötőkbe. Miután az osztrák-magyar és német csapatok 1917 végén Caporettónál hosszú évek után végül sikeresen áttörték az Isonzó folyó mentén húzódó olasz frontot, hamarosan amerikai katonák is érkeztek a szétzilált olasz hadsereg megsegítésére. Minden bizonnyal ők hozták be magukkal a betegséget, amely megfertőzte azt a 60 olasz katonát, akiken keresztül, már 1918-ban, a magyarok első alkalommal ismerték meg az újfajta influenzát.
A köhögéssel, náthával és magas, 40 fokos lázzal járó vírust gyakran csak „24 órás betegségként” emlegették, mivel az influenza gyakran tüdőgyulladássá vagy tüdővérzéssé erősödve rendkívül rövid idő alatt végzett áldozataival. Bár már a háború utolsó hónapjaiban szóltak katonai jelentések a fronton való megbetegedésekről és halálozásokról, de ezek száma ekkor még nem volt jelentős. 1918 őszén így a háborús vereséggel párhuzamosan, 600 ezer katona indult haza Magyarországra, magukkal hozva a gyilkos kórt a polgári lakosság közé.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
