Skócia: menni vagy maradni?
2014. szeptember 18. 12:30
A viharos 17. század
I. Erzsébet halála után, 1603-ban VI. Stuart Jakab skót király (Mária fia, aki 1567-től viselte a skót királyi címet) örökölte meg az angol trónt, amelyet I. Jakab néven foglalt el. A két királyság közül a déli lett számára fontosabb, ezt jelezte, hogy állandó székhelyét Londonba tette át. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az új király minden erőfeszítése ellenére ekkor még nem állt fenn unió a két állam között, csak a közös király személye - perszonálunió révén - "egyesítette" a két országot. Jakab azon igyekezete is kudarcba fulladt, hogy anglikanizálja a skót presbiteriánus egyházat
Utóda, I. Károly folytatta megkezdett vallásreformer tevékenységét, ami nem tette őt szimpatikussá a skótok előtt. Sőt már rögtön trónra kerülése előtt elásta magát a szemükben, ugyanis a felföldi hagyományoktól teljesen idegen, anglikán módon akarta megkoronáztatni magát. A pohár végül akkor telt be a skótoknál, amikor 1637-ben angol stílusú imakönyvet vezetett be északon: a kevésbé átgondolt intézkedés széleskörű zavargásokat, a református skótok heves ellenállását eredményezte.
A király liturgikus újításaival szemben 1638-ban Nemzeti Szövetségbe (Covenant) tömörült a nép, a glasgow-i gyűlésen pedig kizárták a skót püspököket az egyházból, amely ezt követően teljesen presbiteriánus bázison alapult. Károly végül fegyverrel akarta megoldani a krízist (püspökök háborúja), azonban seregei Newburnnél 1640 augusztusában vereséget szenvedtek, a skót csapatok pedig elfoglalták Észak-Angliát.
Az angol polgári forradalom (az angolszászoknál használatos elnevezés: három királyság háborúja) során a kormányzó szerv Skóciában a Covenant maradt, saját hadsereget toborzott, amely a határokon belül a reformációt "hirdette". Az angol polgárháború során a londoni parlament a király ellenében katonai segítséget kért a skótoktól, amit meg is kapott. A Károly ellen sereget gyűjtő déliek szövetséget kötöttek a Covenanttal, a skót csapatoknak pedig nagy szerepük volt abban, hogy a rojalisták elbukjanak.
Eközben kezdetét vette a rövid polgárháború (1644-1646) is a Felföldön, ugyanis nem minden skót értett egyet a felszentelt király elleni háborúval, de végül elnyomták őket. Később mérsékelt skót presbiteriánusok a Carisbrooke várában raboskodó királlyal megállapodást kötöttek, amelynek értelmében ha segítenek a koronás főnek a harcokban, cserébe ő támogatni fogja Anglia presbiteriánus hitre térítését. A király kiszabadítására irányuló mozgalmat azonban elbuktatta Cromwell hadserege, amely a prestoni csatában legyőzte a mérsékelt irányzatot.
A skót kormányzat nem értett egyet a király - egész Európát megdöbbentő - 1649-es kivégzésével, és halála után szinte azonnal fiát, II. Károlyt ismerték el uralkodójuknak. Cromwell 1650-es északi inváziója azonban elsodorta ezen elképzelést: a későbbi lordprotektor 1650 szeptemberében Dunbarnál verte meg a skót sereget, majd pontosan egy évre rá az Észak-Angliát ellenőrzése alatt tartó skótokat győzte le Worcesternél. Skócia megszállt országgá vált, a Commonwealth irányítása alá került, elvesztette egyházának, kormányzatának és jogi rendszerének önállóságát, azonban a két állam egyesítése révén bejutott az angol piacokra.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
