Főszerkesztői köszöntő - 2012. tavasz
Kedves Olvasó,
a száz éve született Kádár János ismert volt, de nem ismerte senki.
Emlékszünk a hozzá fűződő anekdotákra, vélni tudjuk, milyen sportot űzött szívesen, milyen cigarettát szívott, hol járt 1956 novemberének első napjaiban, mi volt az eredeti neve, és még lehetne sorolni végestelen végig.
És közben rájövünk, igazából mégsem ismerjük. El kell fogadnunk azt a tényt, hogy valójában alig tudunk róla valamit. Sőt: sosem tudhatunk róla eleget ahhoz, hogy teljesen meg- és kiismerjük. Pedig jó lenne.
Nem tudom, élt-e valaha is olyan ember, aki igazából ismerte őt?
Talán a felesége, Tamáska Mária? Aki Kádár bebörtönzése alatt is mindvégig kitartott mellette, pedig bőven kakasszó előtt kellett volna őt megtagadnia, és nem is háromszor, hanem elég lett volna csak egyszer.
Talán a tolmácsa, az orosz-magyar Barta Nádja? Aki huszonkilenc éven át fordította Kádár kérdéseit, gondolatait, pillantásait és hazugságait a mindenkori szovjet pártfőtitkárnak, és volt ott, ahol egyszerű földi halandó még csak gondolatban sem járt sohasem?
Talán azok, akik a nyári rekkenő melegben a koporsója mellett állva próbálták felidézni a közösen eltöltött szép napokat, miközben rá kellett jönniük két izzadságcsepp és nagyon kellemetlen perc között, hogy valójában ilyen nem is volt? Akik akkor döbbentek rá, hogy mit is keresnek annak a sírnak a szélén, ahol Kádárral együtt a rendszert is temetik?
A Múlt-kor tavaszi száma segít, hogy még többet tudhassunk meg arról a magyar politikusról, aki 33 évig meghatározta és befolyásolta a mindennapjainkat.
Aligha várható el az olvasótól, hogy írásainkat harag és részrehajlás nélkül olvassa. Aki ugyanis erre buzdít, az sunyi sompolygással kívánja elkenni a tényeket, és próbál megbújni a késő Kádár-korszak pszeudo-paternalizmusában. E kor megítélésének az érzelmi viharai túlságosan szélsőséges sávban mozogtak és mozognak még ma is ahhoz, hogy ilyet kérjünk bárkitől is.
Emlékezzenek és ne felejtsenek. Sírjanak és nevessenek.
Gyűlöljenek és szeressenek. Szégyenkezzenek és ítélkezzenek.
Ahogyan tették annak idején a legvidámabb barakkban, és ahogy teszik utódjaikkal együtt ma is.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2012. tavasz számában olvasható.