Azonosíthatták a Titanic vesztét okozó jéghegyet

2014. augusztus 26. 09:27

A Sheffieldi Egyetem kutatói megcáfolták azt a régóta fennálló tévhitet, hogy a Titanic elsüllyedésének évében kivételesen magas volt a jéghegyek száma az óceánokon. A korábbi elmélet szerint az elsüllyeszthetetlennek tartott ó̶ceánjáró - amely 102 éve, 1912. április 10-én indult első és utolsó útjára  ̶  vesztét a hatalmas tengeri jégtömeg jelenlétének köszönhette, amely jelenséget a Föld Naphoz és Holdhoz való szokatlan közelsége okozta, szélsőséges árapályt eredményezve. Ennek következtében Észak-Kanada partjainál hatalmas jéghegyek szakadtak le, amelyek dél felé kezdtek sodródni.

A kutatók száz évre visszamenőleg megvizsgálták a jéghegyek mozgásáról készített adatokat, és ezek azt mutatták, hogy az 1912-es év nem számított szélsőséges esztendőnek. A kutatást vezető Grant Bigg elmondta: "Úgy láttuk, hogy az 1912-es esztendő valóban kockázatos évnek számított a jégveszély szempontjából, de mégsem nevezhető kivételesnek. Az 1909-es év például jóval rizikósabb volt, és az elmúlt években is több jéghegy veszélyeztette a hajókat, mint a Titanic szerencsétlenségének idején. Az 1991 és 2000 közötti tíz esztendőből nyolc alkalommal jelentettek 700-nál több jéghegyet, ezek közül pedig öt haladta meg az 1912-es év szintjét."

Bigg és kollégái újabb kutatásaik során az Atlanti-óceán 20. századi jéghegyeinek mozgásait próbálták meg követni, különös figyelemmel azokra, amelyek a 48. szélességi foktól délebbre haladtak el. A kutatók szerint az 1912-es évben 1038 jéghegy lépte át ezt a vonalat. Bár ez valóban meghaladja a 12 hónapos időszakra vetített átlagot, mégsem nevezhető kiemelkedőnek. Nagyobb a valószínűsége, hogy a hajó sebessége, illetve a kapitány hibái okozták a katasztrófát - olvasható a The Royal Statistical Society júliusi számában.

A Titanic elsüllyedésének helyét az "X" jelöli

A szakértők közelebbről is megvizsgálták az 1912-es év jéghegyeinek pályáját, közül pedig egy kiemelkedett. A szóban forgó jégdarab még 1911-ben szakadt le Grönland délnyugati gleccseréről, és arrafelé vette az irányt, ahol a Titanic elsüllyedt. A kutatók modellezése szerint a jéghegy eredetileg több mint 500 méter hosszú volt, majd a következő néhány hónap leforgása alatt 125 méteresre zsugorodott. A jelentések szerint egy ekkora jégheggyel ütközött a balsorsú óceánjáró is.

A Titanic pusztulását okozó jéghegyet 1912. április 14-én, éjfél előtt néhány perccel, mintegy 500 méteres távolságra vették észre, ám a gyors reagálás ellenére a katasztrófát nem tudták elkerülni, és a hatalmas vízi jármű két és fél órán belül elsüllyedt, 1517 ember halálát okozva.