„Az  alakok  válogatása,  elrendezése,  szintézis  az  alakra  nézve,  ezt  kompozíciónak  nevezik.  A kompozícióban a főfeltétel az izgatottsági és a csend közötti ellentét – és a tiszta kimondása az akaratnak.  (...)  A  körvonalaknak  vezetniök  kell  a  szemet,  kerülve  az  ugrásokat,  kiemelve  a leglényegesebbet. (...) A kép öt alkatrésze a lélektani tartalom, a körvonal (ritmus), a világosság és  árnyék,  a  szín  és  (...)  az  előadás.  (...)  Komponálni  annyit  tesz,  mint  a  dolgok  külső benyomásait célok szolgálatában felhasználni. (...) A komponálásnak két faktora van; az egyik: célja, az, amit kifejezni akar; a másik: azon material ismerete, amellyel ezen cél kifejezhető. A külvilág  képei  (...)  önmagukban  még  nem  használhatók. Ezeket  összeválogatni,  organikusan összeállítani  kell  a  cél  szempontjából,  hogy  a  céllal  egységet  képezzenek.  (...)  Ne  a  külmodell legyen a vezető, hanem inkább a belső elképzelés” – írta Székely Bertalan a feljegyzéseiben. 

Korának egyik legtudatosabb, legintellektuálisabb művésze  volt – ez a  naplóiból, a művészettel  és művészetelmélettel  kapcsolatos  feljegyzéseiből  egyértelműen  kiderül.  Foglalkozott  többek  között mozgáselmélettel is, ezen belül több ezer oldalas írásos hagyatéka maradt fenn a lovak mozgásának tanulmányozásáról.  Életművében  tudatosan  jelennek  meg  párhuzamosan  az  európai  művészeti-filozófiai  áramlatok  és  a  korabeli  Magyarország  társadalmi  problémáiból  fakadó  melankolikus, borongó érzések. Életére, alkotómunkájára is egyfajta kettősség jellemző: egyszerre volt szenvedélyes,fantáziadús,  kifejező  és  visszafogott,  bizonytalan és  vitatkozó.  Ahogyan  már  e  folyóirat  korábbi hasábjain is írtunk róla (Múlt-kor, 2013. nyár), a szenvedély, a drámai  kifejezőerő leginkább nagy kompozícióinak vázlataiban tudott teret nyerni. Mire a vázlatokból – gyakran hosszú évek után – kész művek,  festmények  lettek,  addigra  a  mozdulatok  megmerevedtek,  az  arcok  megkeményedtek,  az érzelmek akadémikus sémákat öltöttek, a hömpölygés eltompult, a dráma megkövült.

A történelmi festészet Bach-korszakban betöltött szerepéről a fent említett írásban már esett szó, a Zrínyi kirohanása című mű azonban jóval a kiegyezés után, 1885-ben készült el – bár a téma, ahogyan ez egyik leveléből kiderül, már több mint húsz éve foglalkoztatta a festőt. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2014. ősz számában olvasható.