Színészből lett politikusok
Két mesterségben egyaránt helytállni nem könnyű feladat, pláne akkor, ha ez a két hivatás oly távol áll egymástól, mint a színészet és a politika. Igaz, az előbbiben szerzett tapasztalat, valamint ismertség sokakat repített már a világot jelentő deszkákról a politika színpadára. Összeállításunkban hét ilyen hírességet mutatunk be.
Az isteni Lollo
„A legjobb dolog, ami a makaróni után Itáliából érkezett” – így vélekedett Hollywood a már befutott olasz színésznőről, Gina Lollobrigidáról, akinek isteni szépsége még a botanikusokat is megihlette, ugyanis egy rózsafajtát, valamint egy, az éttermekben főként dekorálásra használt, fodros levelű salátát is elneveztek róla. Lollo karrierje viszonylag tipikusan indult: falusi lány volt, a házimunkában segédkezett otthon, szépsége azonban már ekkor mindenkinek szemet szúrt.
A második világháború után nyíltak meg előtte a lehetőségek, amikor is modellnek állt. Az 1947-es Miss Itália versenyen második udvarhölgynek választották, később pedig Miss Róma lett. A festéssel és énekléssel is foglalkozó befutott szépségre hamar felfigyelt Howard Hughes amerikai milliárdos, aki Hollywoodba vitte, ám a várt filmes karrier elmaradt. Hazatérve azonban – jugoszláv származású férje fanatikus lelkesedésének köszönhetően – Lollo sorra kapta a filmszerepeket. Amikor 1955-ben A világ legszebb asszonya című filmet forgatták, a kritikusok csak ennyit fűztek hozzá: igaz a film címe. Gina fénykorában nem csupán gyönyörű, hanem kacér és kihívó is volt, s pillanatok alatt meghódította a férfiközönséget. A rossz nyelvek szerint számos filmjében elsősorban dekoratív külseje miatt szerepeltették, azonban jellemábrázoló képességei is vitathatatlanok voltak. A díva női kollégáival szinte sohasem volt jóban, s még Sean Conneryt is megutálta, akitől egy forgatás során akkora pofont kapott, hogy felrepedt a szája. Lollo haragos szívét még a száz szál vörös rózsa sem tudta megenyhíteni. Az 1970-es évektől egyre kevesebb szerepet vállaló színésznő a politika világába is belekóstolt, amikor 1999 júniusában szülővárosát, Subiacót képviselve megpróbálta megszerezni az Európai Parlament 87 fős olasz küldöttségének egyik helyét, ám ez nem sikerült neki.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2014. ősz számában olvasható.