Fejér  megye  frekventált  helyén,  Dég  és  Enying  között  lapul  meg  Mátyásdomb,  az  egykori Feketepuszta.  A  település  nevének  eredetéhez  legendák  kapcsolódnak,  amelyek  olykor  kedvező, máskor inkább negatív színben tüntetik fel a névadót. A puszta mai nevét ugyanis 1952-ben kapta, és ekkor alakult ki az a tévhit, amely szerint névadója nem Mátyás király, és nem is egy itt található természeti képződmény, bizonyos Mátyás-domb, hanem inkább Rákosi Mátyás lehetett. Az illetékes tudományágak mind a mai napig próbálják megfejteni a hiányos oklevél (nem szerepel az alapító okirat jegyzőkönyvében a névválasztás indoka) miatt kialakult anomáliát. A község néveredeténél csak a kastély múltbeli és jelenkori sorsa bizonytalanabb. Építéséről kevés forrás ismert, és a ma üresen álló épület jövője ugyancsak kérdéses. 

Pedig  a  község  elhelyezkedése  igen  vonzó,  szinte  azonos  távolságra  fekszik  a  Balatontól  és Budapesttől,  így  mindenhonnan  könnyen  megközelíthető.  Nem  véletlen,  hogy  a  közelben  (Dég, Enying) egykor birtokokkal rendelkező családok könnyen tudták értékesíteni a területet. Így került a mezőföldi  település a  Koller  családtól 1769-ben  a  tolnai Festeticsek  kezébe,  ekkor Festetics Pál vásárolta meg, és a birtok évszázadokig a család tulajdonában maradt. A gazdálkodás már a vásárlás pillanatában  megindult,  a  község  igazi  fellendülése  mégis  sokkal  később,  a  XIX.  század  végén következett be, amikor Lamm Ármin kereskedő vette bérbe a területet.  A Lamm család eredetileg kereskedéssel foglalkozott, nevüket később Lonkaira változtatták.

Az Enyinggel határos puszták közé sorolt lápos, mocsaras, 4400 holdnyi területet feltehetőleg olcsón tudta bérelni Lonkai  Ármin,  mert nem sokkal a szerződéskötés  után, 1890 körül  hatalmas átalakításba fogott. Lecsapoltatta a mocsarat, és megkezdte a nagyarányú gazdálkodást. Árkot ásott, gőzekét állított be, kisvasutat épített, amelyet kezdetben lovak, majd mozdonyok húztak. A pusztán lakók száma – 1836-hoz  képest  –  majd’  megtízszereződött.  A  gazdag  kereskedőnek  és  szorgosan  gazdálkodó bérlőnek hosszú távú tervei voltak, ezért a birtok központjába valamikor 1900 körül kastélyt épített. Az  építkezésről  nem  sok  adat  maradt  fenn,  ezért  csak  a  stílusjegyekből  és  a  térképekből kaphatunk némi információt. Ezekből tudható, hogy a kisméretű kastély kialakításával – bár néhány évvel  megkésve  –  a  kor  divatjához  próbált  igazodni.  Az  egyemeletes  épület  téglalap  alaprajzú, tömegének jellegzetességét a bal sarkához rézsűsen hozzáépített saroktorony adja, amelyet kupola koronáz. Az eklektikus formajegyeken túl a századforduló szecessziós világának néhány apró részlete is visszaköszön, de összességében inkább a barokk kastélyok hangulatát idézi az épület díszítése. Hall, az emeleten díszterem és tizennégy szoba, borospince volt benne. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2014. ősz számában olvasható.