Lelkes bevonulás, elszámított mozgósítás
2014. augusztus 13. 17:01
Conrad von Hötzendorf „számháborúja"
A fent említett malőrnél sokkal nagyobb problémát jelentett a stratégiai tervezés során elkövetett több súlyos hiba, aminek fő felelőse Franz Conrad von Hötzendorf gróf (1852-1925), a Monarchia vezérkari főnöke volt. A tábornagy rossz helyzetmegítélésével és elhibázott döntéseivel Ausztria-Magyarország már a háború elején vesztes pozícióba került. Az idősödő hadvezérnek voltak ugyan jó meglátásai, szorgalmazta például a hadsereg modernizálását, mind az elavultnak tartott hadfelszerelés, mind a szervezet tekintetében, és jó stratégának tartották. Különös kedvét lelte a katonai tervezésben, és szívesen készített felvonulási terveket. Kinevezése utáni évben, 1907-ben meglepő módon még azt is megvizsgálta, mi lenne, ha a Monarchia a legfőbb szövetségesével, Németországgal keveredne háborús konfliktusba. Ennek a valószínűsége persze a nullához közelített.
Conrad elvakultan háború-párti volt, s évekig vesszőparipája volt a preventív háború a birodalom területi egységét fenyegető Szerbia ellen. Sőt 1912-ben egy olasz határ menti hadgyakorlat idején felvetette Ferenc Józsefnek, hogy a szerbeken kívül az olaszokat is meg kellene támadni, mert bennük sem lehet bízni, hisz Ausztria ősi ellenségei. A kortárs feljegyzések szerint erre a császár azt mondta: „Ausztria még sohasem kezdett háborút", mire Conrad azt válaszolta: „Sajnos nem, Felség". Conradot ekkor átmenetileg le is váltották a vezérkari főnökségről, ám 1912 végén, a Balkán-háborúk idején újra kinevezték.
A Monarchia vezetésének egy sajátos stratégiai dilemmával kellett szembenéznie a háború megindítása előtt. Szerbia legyőzése nem jelentett önmagában különösebben nagy problémát, hisz egyértelmű volt a katonai fölény, ám félő volt, hogy ha Oroszország is belép, a Monarchiának meg kell osztania erejét. Ráadásul Oroszország, amely az előző években végrehajtott fejlesztésekkel a vasúti mobilizációt fel tudta gyorsítani, már nyár végére nagy erőkkel vonult fel, így a bécsi haditervekhez képest sokkal gyorsabban kényszerítette kétfrontos háborúra a központi hatalmakat, és ezt már csak tetézte a németek villámháborús tervének kudarca Franciaországban.
Amikor küszöbön állt a háború, a hosszas tervezgetés ellenére Conrad nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A legnagyobb tévedését Oroszország haderejének téves felmérésével és a mozgósítás elhibázásával követte el. Conrad két felvonulási tervet dolgozott ki, külön az orosz, külön a szerb háború esetére. Úgy számította, hogy ha csak Szerbia és Montenegró az ellenfél, akkor a Monarchia 48 hadosztályából 20 bevetése is elég a győzelemhez szükséges kétszeres túlerő biztosításához, s még mindig marad bőven tartalék.
Ha Oroszország ellen kell harcolni, úgy 40 hadosztály kell feltartóztatásukra, azzal kalkulálva, hogy a nagy számszerű túlerőben lévő oroszok nem teljes hadseregüket vezénylik a frontra, s rövidesen nagyobb német segítség fog érkezni, amivel az erőviszonyok megfordíthatók. De mi lesz, ha egyszerre kell harcolni a szerbek és az oroszok ellen? És mennyi tartalék marad, hiszen sem a villámháborús terv sikerére, sem a románok és az olaszok semlegességi fogadalmára nem lehetett mérget venni. Egyszerű matematika ez: nem hogy tartalék nem marad, de mínusz 12 hadosztálynál tartunk, ha egyszerre kell huszat délre, negyvenet északra vezényelni. Ám a zseniális stratéga azt is kikalkulálta, hogyan lehet ezt a 12 mínuszt eltüntetni. A meglévő 48 hadosztályt három részre osztotta, ilyen csoportosításban: 8 vonul délre, 28 északra, 12 marad ún. stratégiai tartalékban. Azaz úgy számolt, hogy 8 hadosztály szükséges Szerbia ellen a határok megvédésére. Amíg pedig 12 stratégiai tartalék hadosztályra nincs szükség az oroszok ellen, azok bevethetők délen a szerbek legyőzésére. Ha támadnak az oroszok, akkor a tartalék 12 hadosztályt északra kell vezényelni feltartóztatásukra.
Az persze Conrad tervében is világos, hogy a Monarchia nem képes egyidejűleg offenzív módon fellépni az északi és a déli hadszíntéren, azaz ha az oroszokat nem lehet távol tartani a konfliktustól, akkor bizony le kell mondani a balkáni offenzív tervekről és minden erővel az „északi kolosszus" féken tartására kell koncentrálni, amíg a németek le nem verik a franciákat (a terv szerint ez mindössze hat hét!). De mi történik akkor, ha az egyfrontosnak induló háború menet közben válik kétfrontossá? Ha a szerbek elleni hadjárat megkezdését követően támadnak az oroszok, akkor a stratégiai tartalékot délről át kell irányítani az északi hadszíntérre.
Mivel Conrad szíve szerint csak a szerbekkel háborúzott volna, magát illúzióba ringatva a végsőkig abban reménykedett, hogy a cári birodalmat távol lehet tartani a konfliktustól. Ezért a stratégiai tartalékot délre irányította a részleges mozgósításkor. Majd amikor bekövetkezett az orosz mozgósítás, mindössze három nappal a szerbek elleni hadüzenet után, azonnal változtatni kellett. Nem volt elég elrendelni az általános mozgósítást, a haderő egyharmadát kellett más irányba fordítani. A vasúti szakemberek szerint a délre indult szerelvények átirányítása ekkor már nem volt lehetséges, mivel vasúti káosz lett volna az eredménye. Conrad ekkor elfogadta azt a hajmeresztő megoldást, hogy a szerelvényeket hagyják tovább gördülni a szerb határra, ott kirakodnak, majd idővel visszairányítják őket északra, a galíciai hadszíntérre. Így a haderő egy jelentős része ahelyett hogy a felvonulási tervben megszabott arcvonalszakasz felé utazott volna, sebesen távolodott onnan...
A számítási trükk és a három hétig tartó ide-oda utaztatás eredménye az lett, hogy Szerbiával szemben az augusztus 12-én megindított hadjáratban a Monarchia nem tudott erőfölényt kialakítani, az orosz frontra késve érkező hadosztályok pedig már csak a vereségben osztozhattak. Ez a végzetes hiba pedig a Monarchia 1914 nyárvégi és őszi kudarcainak és nagy veszteségeinek egyik fő okozója lett.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
