Miért volt megalázó a vasvári béke?
2014. augusztus 11. 11:32
A Rába partján
Zrínyi-Újvár pusztulása után Köprülü Ahmed Kanizsa-Egerszeg irányába vonult. Montecuccoli július 17-én Lentiben eldöntötte tábornokaival, hogy a Rábánál állítja meg az ellenséget. Muraszombatban (Murska Sobota), kapta a hírt, hogy az oszmánok Körmend előtt, a folyó jobb partján állnak. Előresietett lovasságával, és a Nádasdy Ferenc országbíró, valamint Batthyány Kristóf dunántúli kerületi főkapitány vezetésével összegyűlt magyar csapatokkal együtt megakadályozta az átkelést. A nagyvezír július 28-án elindult a folyó mentén, hogy Szentgotthárd térségében kedvezőbb helyet keressen a partváltáshoz. A császári fővezér a túlsó parton, Nagyfalunál (Mogersdorf) állást foglalt vele szemben.
A szövetségesek - császáriak, német birodalmi és francia kontingensek, valamint a Rajnai Szövetség segélycsapatai - mintegy 25 ezer embert számláltak. Az oszmán hadsereg több mint kétszeres túlerővel rendelkezett. Július 31-én janicsárok keltek át a Nagyfalutól délre eső Rába-hurokban. A vállalkozás éjszaka és másnap kora reggel a néhány óra leforgása alatt vert hídon és a gázlókon át folytatódott.
Augusztus 1-jén délelőtt a folyó bal partján álló oszmánok 8-10 párhuzamos árkot és sáncot építettek a hídfőben, majd elfoglalták a keresztény arcvonal centruma előtt fekvő Nagyfalut. A meglepetésszerű támadás nagy zavart okozott: Badeni Vilmos birodalmi egységei és Montecuccoli ezredei a legnagyobb rendetlenségben hajtották végre a helységért indított ellenakciót. Mintegy 1000-1500 emberük maradt a csatatéren, és 1-1,5 kilométer széles nyílás keletkezett arcvonaluk közepén. A második kísérlet azonban eredménnyel járt: birtokba vették a falut, elreteszelték a rést és megszállták a területnek a folyóhoz közel eső szegélyét. A Rába-hurokban azonban továbbra is tartották magukat a janicsárok és a szpáhik. A haditanács az ellentámadás folytatása mellett döntött.
A szövetségesek 12-13 ezer emberüket vonultatták fel a végső összecsapásra: a jobbszárnyat császári, a centrumot birodalmi, a balszárnyat francia csapatok alkották. Velük szemben a Rába-hurok sáncaiban és tőlük balra, a nyílt terepen nagyjából hasonló létszámú oszmán erők sorakoztak fel. A csata kimenetele szempontjából döntőnek bizonyult a franciáknak a hídfőállás ellen indított támadása. A lépésben, összezárt sorokkal előrenyomuló gyalogság sortüzétől támogatott két lovasroham visszavetette a janicsárokat. Előbb kiszorultak az árkokból, azután tömegesen zúdultak a folyónak, ahol sokan megfulladtak, sokan pedig a Rába magas partjáról tüzelő gyalogság áldozatául estek. A jobbszárny zászlóaljai átkaroló hadmozdulattal lepték meg az oszmánokat. Montecuccoli 5000-6000 embert veszített, a nagyvezír seregének egy hetedét, mintegy 9000 főt hagyott a csatatéren. Az oszmánok augusztus 5-éig a csatatér közelében maradtak, azután elvonultak Vasvárra.
A Rába parti Szentgotthárd-Nagyfalu mellett vívott csata katonailag két szempontból is jelentőséggel bírt. Egyrészt feltartóztatta a Bécs ellen vonuló oszmánokat, és közel két évtizeddel - Kara Musztafa nagyvezír 1683. évi hadjáratáig - elodázta a császárváros ostromát. Másrészt nyilvánvalóvá tette: a pikával és tűzfegyverrel felszerelt nyugat-európai gyalogság és a lőfegyverrel ellátott lovasság szoros együttműködése fölényt jelent az önmagában jelentős katonai erőt képviselő, de egymástól elkülönülten harcoló, szálfegyverrel nem rendelkező janicsárokkal és az elsősorban fergeteges rohama, valamint "lökő" ereje miatt számon tartott szpáhi alakulatokkal szemben.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
