Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt

2014. július 29. 12:10

<

A legendás pilótanő

2012 nyarán dollármilliókat költött a The International Group for Historic Aircraft Recovery (TIGHAR), hogy megtalálja a Csendes-óceánban a magas, karcsú, szőke hölgy maradványait. Amelia Earhart, a 20. század leghíresebb női pilótája 1937. július 2-án tűnt el, amikor első nőként próbálta körülrepülni a Földet.

Az orvosnak készülő amerikai lány lényegében szinte minden munkát elvállalt, hogy szerelmének, a repülésnek élhessen és a hozzá szükséges pénzt előteremtse. Az 1930-as évek elejére a férje révén anyagi gondjai megszűntek, s miután több repülési rekordot is felállított (ő lett az első nő, aki átrepült Amerikából Európába, valamint napra pontosan öt évvel Charles Lindbergh után másodikként és első nőként egyedül repülte át az Atlanti-óceánt), 1937 nyarán, 40 éves korában addigi legnagyobb vállalkozásába fogott: ő akart lenni az első nő, aki körberepüli a Földet.

Kétmotoros Lockheed gépével, Fred Noonan navigátor társaságában 1937. június 1-jén Miamiból indultak útnak, hatalmas médiafelhajtás közepette. Az út során érintették Dél-Amerikát, Afrikát, Indiát és Délkelet-Ázsiát, egy hónappal később már Pápua Új-Guineán jártak. Az út utolsó harmada a Csendes-óceánon vezetett, de a pontatlan térképek miatt ez ígérkezett a legnehezebbnek. Earhart és navigátora 1937. július 2-án éjfélkor indult útnak a négyezer kilométerre fekvő, alig két kilométeres Howland sziget felé.

A tengeren két kivilágított amerikai hajó szolgált útjelzőként számukra, a szigetnél egy harmadik hajó horgonyzott, hogy rádión navigálja őket. A felhős ég miatt azonban nem tudtak a csillagok alapján tájékozódni, Earhart az indulás után hét és fél órával közölte, hogy fogy az üzemanyag, nem sokkal később arra panaszkodott, hogy rossz a rádiókapcsolat. Utolsó üzenetét nyolc és háromnegyed órával az indulás után küldte útirányukról, ezután a kapcsolat megszakadt.

Az azonnal megindított, az amerikai történelemben példátlan nagyságú és költségű mentőexpedíció nem járt sikerrel. Négymillió dollár elköltése és félmillió négyzetkilométernyi terület átfésülése után felhagytak a kereséssel, Earhartot 1939-ben nyilvánították hivatalosan halottá. A pilóták sorsáról ma sem tudunk semmi biztosat, elméletekből azonban nincs hiány: egyesek szerint eltévedtek és az 500 kilométerrel délnyugatra fekvő Kiribati-szigetek egyikén, a Gardner-szigeten landoltak, de segítség híján nem sokkal később meghaltak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra