Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

CIA: Titkosítás feloldva - "Hadüzenet az Egyesült Államok ellen"

2014. július 11. 14:05

A CIA titkos műveleteinek nemrég nyilvánosságra hozott aktáiból készült sorozatot a Spektum július 12-én, szombaton mutatja be.

<

1998: Nairobi, Kenya és Dar es-Salaam, Tanzánia − az al-Kaida terrorszervezet bombákat robbantott az Egyesült Államok nagykövetségeinél. A közel azonos időben történt két robbantás 224 ember halálát okozta − köztük 12 amerikai állampolgárét −, a sebesültek száma pedig több mint 4500 volt. Az USA válaszul 1998. augusztus 20-án 75 Tomahawk rakétát lőtt ki afganisztáni és szudáni célpontokra. Az akkori amerikai elnök, Bill Clinton bejelentette, meggyőző információik vannak, hogy a támadásokat Oszama Bin Laden terroristaszervezete tervelte ki és hajtotta végre. Az USA 5 millió dolláros vérdíjat tűzött ki a terroristák fejére, s mindeközben a CIA is a merénylők kézrekerítésén dolgozott. Megindult a hajsza a merénylők után:

A CIA: Titkosítás feloldva című sorozat az amerikai hírszerzés korábban titkos dokumentumainak alapján a világ legnagyobb érdeklődéssel kísért akcióit mutatja be − ahogy azok a valóságban megtörténtek.

Bemutatók:

Július 12. szombat, 22:00: Égi egyensúly. A CIA a kenyai és tanzániai robbantások nyomában. 

Július 13. vasárnap, 22:00: Hajsza a merénylők után. A USS Cole hadihajó felrobbantása után a CIA a „keresztapa” nyomában, a világ egy legzordabb vidékén, Jemenben. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

CIA: Titkosítás feloldva - "Hadüzenet az Egyesült Államok ellen"

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra