Restaurálják a nyírbátori stallumot
2014. június 27. 14:54
Az elmúlt évszázadok alatt jelentős károk és pótolhatatlan veszteségek érték az egyik legértékesebb reneszánsz kori emlékünket, a nyírbátori stallumot, amelynek csak töredéke vált rekonstruálhatóvá. A MNM Báthori István Múzeumában megtekinthető templomi kóruspad értékét nem csak kora, művészi színvonala és történeti jelentősége adja, hanem magán viseli a kor legjelentősebb olasz mestereinek keze nyomát is.
Évszázados emlék
A történelmi Magyarországról származó legjelentősebb fennmaradt gótikus stallum a bártfai és nyírbátori, amelyeket az Itálián kívüli reneszánsz bútorművesség első alkotásai között tartanak számon. A nyírbátori kóruspad története egészen a 16. századig nyúlik vissza.
Fra Giovanni da Verona tanítványa, Roberto Marone olivetánus szerzetes munkájaként és tervei alapján készült el a nyírbátori kóruspad, amely vetekszik a kor legjelentősebb és elismert darabjaival. Fra Giovanni da Verona mester készítette ez időben Monte Olivetto Maggiore (Siena), Santa Maria in Szerves (Verona) stallumait, sekrestyéit valamint a Vatikánban Stanza a Signatura bútorzatát, amelyet a kultúrtörténet nagy becsben tart. A vele együtt dolgozó művészek – akkor asztalosok – hozták közvetlenül a kulturális kapcsolatok révén hazánkba az új szellemet, gondolkodásmódot és technikai tudást. Mindezt meghonosították itthon, és közvetlenül továbbadták hazai mestereinknek, amelynek évszázadokon keresztül hatása volt kultúránkra, majd pedig népművészetünk alakulására.
A Báthoriak által építtetett nyírbátori templom berendezéseinek nagy része a XVI-XVII. században elpusztult, de a bútorzat egykori gazdagságát jól mutatja az a két kóruspad, amely a Szent György templomban és a Nemzeti Múzeumban fennmaradt. A padok tölgyfából készültek és a templom szentély részében egymással szemben kerültek felállításra, mindkét padsor két üléssorból állt. A hátsó sorban 12 üléses hátaspad kapott helyet, amelyhez derékszögben kétüléses rövid szakasz csatlakozott. Előtte könyöklővel összeépített, átjáróval kettéosztott üléssor húzódott, imapaddal, könyvtámasszal. A két stallum eredetileg 25-25, azaz összesen 50 ülőhelyes volt.
A padsor tölgyfából készült, egész felületét gazdagon díszített lendületes faragások és míves intarzia berakások borítják. Az ülések alatti részeken lapos faragás, az ülések háttámláin és hátlapjain intarziadísz fut körbe. A hátaspadok betétlapjai mind mintanélküli, új betétlapok. Faragott- és intarziaberakásos elemei részben megsemmisültek, míg másokat a Nemzeti Múzeum stallumjába helyeztek át. Ezek mindegyike eredetileg különbözött egymástól.
Váltakozva követték egymást a „reneszánsz könyvtárat” idéző intarziaberakásos valamint ornamentális díszítményű, lapos faragások. Koronázó párkányából csak az indító frízsor faragványai maradtak meg. Egy hármas ülőpad teljes mértékben megsemmisült.
A korábbi elhanyagolt, érdektelen és széthordott állapotot rontotta egy, az 1933-as évek előtti nagy kiterjedésű rovarfertőzés, amely főleg az egyik kóruspadot érinthette. Az elemcserék révén mindkét stallumba kerültek rovarrágás által gyengített panelek, de a kevésbé jó megtartású darabok az úgynevezett „csonka” stallumba kerültek beépítésre.
Természetesen az eltelt több száz év változó páratartalma, a templombútor költöztetése, majd 32 év eltérő felújítási és bemutatási mikroklimatikus környezete nyomot hagytak a stallumon. A korabeli építéstechnológia valamint falszerkezetek egyenletes és stabil hőmérsékleti valamint páratartalmi viszonyokat teremtettek az épületeken belül. A rövid ideig tartó ingadozásokat jól kompenzálták, így állapotukat évszázadokon keresztül stabilan tartották.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
