Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Elkelt Buffalo Bill, a híres bölényvadász Coltja

2014. június 17. 09:39 MTI, Múlt-kor

A becsült ár csaknem háromszorosáért, több mint 80 ezer dollárért (18 millió forintért) kelt el a legendás bölényvadász és vadnyugati showman, Buffalo Bill Coltja egy dallasi árverésen.

<

Az 1882-ből származó hatlövetű Coltot Buffalo Bill 1883-ban vásárolta New Yorkban, és valószínűleg híres vadnyugati műsoraiban is használta a színpadon. Az árverési ház előzetesen 30 ezer dollárt várt a revolverért. Egy másik tétel, a vadász grizzlykarom nyaklánca 40 ezer dollárt (kilencmillió forintot) ért egy gyűjtőnek a Heritage Auctions hétvégi árverésén. Ezt a licitálás előtt 12 ezer dollár értékűre becsülték.

Az 1846-ban William Frederick Cody néven született vadász akkor kapta a Buffalo Bill nevet, amikor az 1860-as években 18 hónap alatt csaknem ötezer bölényt ölt meg, hogy a biztosítsa a Kansas Pacific vasúttársaság munkásainak húsellátását, amelyet szerződésben vállalt. Fiatal évei küzdelmesek voltak ugyan, de szinte semmiben sem különböztek egy akkoriban szokványos sorstól: apja még gyerekkorában meghalt és már fiatalon munkát kellett keresnie: elszegődött hát futárnak a legendás Pony Expresshez. Már tizenéves korában tökéletes lovas, vadász, nyomkereső és indiánszakértő volt - kicsit a mai cowboy fogalom megtestesítője. Harcolt a polgárháborúban, volt katonai futár és felderítő, majd bölényvadászként gondoskodott a transzkontinentális vasút építőinek élelmezéséről. Nyolc hónap alatt 4280 állatot mészárolt le, ezért ragadt rá a Buffalo (Bölény) Bill elnevezés, majd miután egy nyolcórás bölényölő "párviadalban" is diadalmaskodott, hivatalosan is a prérik vadászbajnokának tekinthette magát.

Buffalo Bill 1892-ben

Szolgálatait a hadsereg is igénybe vette az indiánok elleni harcban, még kitüntetést is kapott - igaz, ezt az első világháború idején, 1916-ban megvonták tőle, mert nem volt hivatásos katona. A róla megjelent írások, elbeszélések nyomán hírneve is egyre nőtt, de huszonöt évesen még mindig csak egy szegény nyomkereső volt, aki soha életében nem járt a Mississippitől keletre.

A nagy változást az 1872-es év hozta meg: az Alekszej orosz nagyherceg vadászatán részt vevő tudós Henry Ward rábeszélte, hogy meghívásainak eleget téve induljon keletre. A híres vadász némi késedelemmel (meg kellett várnia, amíg felesége utána küldi egyetlen jó ruháját) New Yorkba utazott, ahol elkápráztatta a közönséget öltözékével és beszédével. Hírnevét gyorsan - nem is olyan apró - pénzre váltotta: színpadra lépett az akkoriban népszerű Ned Buntline "A nyugat nyomkeresői" című darabjában. Bár alakítása nem volt igazán csiszolt, óriási sikert aratott, és az elkövetkező tíz évben főként színészként jeleskedett. A fellépések között tovább folytatta a nyomkeresői munkát, 16 indiánok ellen vívott csatában vett részt, kenyerét a gazdag társaságok bölényvadász expedícióinak kísérésével kereste.

1883-ban az amerikai nemzeti ünnepen mutatta be vadnyugati show-ját, amely a következő évtől "Buffalo Bill's Wild West" néven diadalmenetben utazta be az egész országot, később a világot. A négyórás műsorban bemutatták, miként vitte meg a Pony Express Lincoln megválasztásának hírét, hogyan mészárolták le a rézbőrűek az ártatlan fehéreket, szerepeltek bölények, medvék, biztos kezű cowboyok és harci táncot járó vagy postakocsit üldöző, rikoltozó indiánok, fellépett a puskás amazon, Annie Oakley és a legendás sziú törzsfőnök, Ülő Bika. A valóságos intézménnyé lett látványosságot 1886-ban New Yorkban egymillióan látták, az európai turnén 1890-ben Drezdában a nézőtéren ült egy német író is, aki három ével később Winnetou című regényével aratott sikert: úgy hívták, Karl May.

Codyt, a Prérik Királyát, akinek népszerűsége a mai szupersztárokéhoz volt csak mérhető, gyakran festették vágtázó lovon, amint fehér nőkkel erőszakoskodó indiánokat puffant le. Hírnevét még az sem tépázta meg, hogy életének végére cserbenhagyta a szerencse, és az általa alapított vállalkozás a film megjelenése után csődbe jutott. Buffalo Bill 1917. január 10-én halt meg, temetésén 25 ezren vettek részt. Denver közelében levő sírját és az általa alapított Cody városát (benne emlékmúzeumával) ma is sok turista keresi fel. Eleven, csak Jesse James-hez vagy Billy a Kölyökhöz hasonlító emlékét megszámlálhatatlan irodalmi és filmalkotás őrzi.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Elkelt Buffalo Bill, a híres bölényvadász Coltja

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra