Az embermentő Jane Haining
2014. május 22. 10:14
A holokauszt történetében – Raoul Hilberg amerikai történész tipológiáját követve – a vészkorszakhoz való viszonyulást tekintve három csoportot szokás megkülönböztetni: az áldozatokat (victims), az elkövetőket (perpetrators) és a passzív szemlélőket (bystanders). Az utóbbi időszakban azonban, elsősorban a jövő nemzedék tanulságára, erkölcsi okokból – hiszen jól ismert a babiloni Talmudból származó mondás: „aki egy életet megment, a világot menti meg” – előtérbe került egy negyedik csoport: az embermentőké (rescuers). Jane Haining közéjük tartozott.
A magyarországi zsidóüldözés és a vészkorszak históriájában az embermentők, az üldözöttekért aktívan kiálló, segítő személyek a társadalmon belül döntő kisebbséget alkottak. A két világháború között jelentkező politikai antiszemitizmus, amely az 1930-as évek elejétől, a náci Németország hatására megváltozott és kiteljesedett, megmételyezte a társadalom tömegeit.
Később, 1944-ben, a Sztójay-kormány és közigazgatási apparátusa több száz zsidóellenes rendeletének kiadása után a többségi keresztény lakosság a zsidók (vagy a hatályos jogszabályok értelmében annak tekintett keresztény lakosság) gettóba terelését és deportálását is közönnyel fogadta. Mindez egyrészt megfélemlítettségből, másrészt a megüresedett egzisztenciák megszerzésére irányuló törekvésből, vagy éppen a szélsőjobboldali eszmékkel való rokonszenvből táplálkozott.
A mondottak dacára is akadtak azért szép számmal az 1938 és 1941 közötti terület-visszacsatolásokkal megnagyobbodott Magyarországon, akik 1944-ben és 1945 elején életük kockáztatásával a törvények alapján zsidónak minősülő személyek életét mentették meg. Közülük ezidáig több mint 800 személy megkapta Izrael Államnak a jeruzsálemi Yad Vashem által adományozott rangos kitüntetését, a Világ Igaza (Rightous Among the Nations) címet. Ez a szám más országokkal összehasonlítva azonban csupán az alsó egyharmadba teszi hazánkat. A diplomáciai, egyházi, lakossági zsidómentés résztvevőinek többsége dolgos, szerény átlagember volt, akik nagyszerű, bátor tetteikkel méltóak a ma figyelmére.
Körükből is kiemelkedik azonban Jane Haining, aki skót állampolgár létére beírta magát a magyar történeti emlékezetbe is. Alakját máriaüveg-ablak örökíti meg a glasgow-i Queen's Park templomban és van emléktáblája a Dunscore-i plébániatemplomban is. Haininget a több évtizednyi feledést követő kilencévnyi hányattatás után 1997-ben tüntették ki a Világ Igaza címmel. Magyarországon ennek dacára alig ismerik. Pedig néhány éve – megkésett gesztusként – Raoul Wallenberg, Carl Lutz és mások mellett már az ő nevét is viseli a főváros egyik alsó rakpartja.
Szécsényi András írásának folytatása a Múlt-kor történelmi magazin tavaszi számában olvasható
Támogasd a 
szerkesztőségét!
