„Kifejezőbb címet kapnak a pesti lapok” – ezt az álhírt röpítette fel 1937 tavaszán az Új Magazin Corvinus álnevű szerzője, valószínűleg a képes havilap szerkesztője, Tiszay Andor. A kétségbeesésében tréfás szerkesztőt a „készülő sajtóreform”, vagyis a tervezett cenzurális szorítás híre ihlette az akkortájt ismert (vagy éppenséggel hírhedett) lapok „átkeresztelésére”. Krokijában a nyersen fogalmazó szociáldemokrata napilap, a Népszava például a Pesti Tapló, a nyilas húrokat pengető Virradat pedig az Új Garázda nevet kapta. Corvinus a saját gyermekét sem hagyta ki a csipkelődésből: a fantáziátlan Új Magazin „új” címe Testi Hírlap lett. Találóbb elnevezést a valóságban sem kaphatott volna az 1934-ben az Úrvezető című autós szaklap és a háztartási tanácsokat adó Magyar Magazin összevonásából született, és 1938-as betiltásáig káprázatos karriert befutó, induló példányszámát negyvenszeresére, 28 ezerre növelő orgánum.

A siker titka az átprofilírozás volt: Tiszay és csapata – „a nyugat-európai magazinok mintájára” – egyfajta ős-Playboyt dobott piacra. A zárt terjesztésű, kizárólag postai úton megrendelhető újságot olyan „erotikus és irodalmi” orgánumnak hirdették, amely a „maga igaz valóságában mutatja be a legerősebb emberi indulatot: a testi és lelki szerelmet”. S valóban: az A5-ös formátuma miatt a levélládákba beférő, könnyebben és diszkrétebben postázható, jó minőségű papírra nyomott fotókon áttetsző kendőből vagy szőrmebundából előbukkanó, máskor mindössze egy teniszütő damilhúrjával takart, többnyire azonban a maguk pőreségében kihívó mellek és domborodó tomporok voltak szemügyre vehetők. Olykor – alighanem a hölgy olvasókra is kacsintva – daliás urak kidolgozott izomzatát (igaz, szigorúan csak a csípőig) tették közszemlére.„Börtönt érdemel az, aki a mi húgaink liliomos lelkét akarja beszennyezni” – fakadt ki a szemérmetlen fényképek és trágár írások „trágyadombjára” a nagy katolikus íróreménységként emlegetett, mégis inkább detektívvé szegődött Truzsinszky Géza.

„A magyar ifjúság lelkét megmérgező” és „acélos karját petyhüdtté” tevő Új Magazin azonban – a vádakkal ellentétben – a maga szabados módján, mondandóját könnyed pikantériába oltva, „a női lelkek meggyalázása” helyett sokkal inkább a női egyenjogúság kérdéseivel foglalkozott. Igaz, valóban nyíltan beszélt a „tisztességes körökben” akkortájt tabuként kezelt témákról. „Korunk legnagyobb nemi problémájának” nevezte például a frigiditást. Éppen ezért cikkek tucatjában bizonygatta, hogy nemcsak a férfiaknak, hanem a nőknek, mi több, a családanyáknak is joguk van a nemi gyönyörhöz. „A ma nője olyan ölelkezést akar, amelyikben lendület, lélek, szív és művészet van. Nem mechanikus művelését a szerelemnek, hanem egyéni méltatást” – figyelmeztette például a teremtés koronáit a lap „szexológusa”. A meghökkentően úttörő szemléletű Ferenczy Mária máskor a szüzesség házasság előtti, „meglehetősen gyakori” elvesztésének „avítt” problematikájáról értekezett, meg arról, hogy gólyamesék helyett hogyan világosítsuk föl a gyermeket.

A feledésbe merült Új Magazin négy és fél évfolyama a sajtótörténet feltárásra váró fejezete. Önmagában már az is talány, hogy az egykori Galilei-körös, majd a munkásszínjátszás magyarországi meghonosításában oroszlánrészt vállaló, a XX. század meghatározó művészeivel, az izmusok atyjával, Kassák Lajossal, az avantgárd mozgalom spiritus rectorával, Palasovszky Ödönnel, valamint az európai viszonylatban is első jelentős fotó- és filmesztétával, Hevesy Ivánnal szoros baráti kapcsolatban álló Tiszay Andor miért és miként ült be a szerkesztői székbe. És persze válaszra vár az is, hogy a Tanácsköztársaság leverése utáni többesztendei emigrációjából visszatérve milyen valóságos és kapcsolati tőkére támaszkodva építette fel az erotika birodalmát, merthogy az ÚM rövidítés nem csupán a képeslapnak volt a márkavédjegye, hanem egy, az „álszeméremtől felszabadult” s jogi hercehurcákat is magára vonó könyvsorozatnak is.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2014. nyár számában olvasható.