Szex a szocializmusban
2014. április 16. 17:00
"Jobb, ha a fiatalok a szexről beszélnek, mint a politikáról" - összegezte a Kádár-rendszernek a testiség és a fiatalok kapcsolatáról vallott álláspontját a Múlt-kornak adott interjújában Tóth Eszter Zsófia, akinek Szex és szocializmus címmel Murai Andrással közösen írt könyve hétfőn jelent meg. A történésszel a kötet kapcsán beszélgettünk.
Európai vívmány
A diktatúra egyik legfőbb jellemzője, hogy nem tartja tiszteletben a magánszféra szentségét, olyannyira, hogy még a hálószobák történései sem maradhatnak titokban előtte. Mennyire sikerült ez a törekvése a Kádár-rendszernek?
A könyvekben azokat a megjelenéseket elemeztük, amelyek eljuthattak az emberekhez, így a sajtót és a filmeket. S valóban, ezek alapján az állam feladatának tartotta, hogy az emberek hálószobájába bepillantson, s hogy az ott elvárható helyes viselkedést leírja. A felvilágosító irodalomban azért az ifjúságot tartották a megfelelő alanynak, mert ők voltak a reménybeli szocialista embertípus megtestesítői. Azt, hogy a hálószobákban mi történt, persze nem tudhatjuk. Fontos azonban megjegyezni, hogy a szocialista erkölcs erősen épített a tradíciókra, s voltak közös értékei a katolikus egyházzal, mint például a házasság szentsége és a felek hűsége. Így tehát kijelenthetjük, hogy ezek az értékek nem voltak idegenek a magyar társadalomtól.
Mint tudjuk, a korszak legfontosabb családpolitikai intézkedése a gyermekgondozási segély (gyes) 1967-es bevezetése volt, amitől a csökkenő demográfiai helyzet megfordítását remélték - ahogy erről a könyvben is szó esik.
Ezt - európai értelemben is - a mai napig komoly vívmánynak tartják, mivel megteremtette a lehetőségét annak, hogy az anyák három évig otthon maradhassanak a gyermekeikkel. Ennek volt egy gazdaságpolitikai háttere, az ötvenes évek iparosításaihoz képest ugyanis ebben az időszakban sokkal kevésbé volt szükség képzetlen női munkaerőre. Nem várt következménye a gyesbetegség volt: az édesanyák három évig bezárva voltak, amely idő alatt csak a szomszédokkal és a játszótereken levő anyukákkal érintkeztek. Ezt nem érezték kielégítőnek, főleg egy olyan rendszerben, amely a női egyenjogúságot hirdette. Ki kell azonban emelni, hogy a Kádár-rendszer az infrastruktúrát tekintve nem tudott lépést tartani a megnövekedett gyerekszámmal - ezt én is a saját bőrömön tapasztaltam gyermekkoromban.
Fortepan
Erre hogyan reagált az állam?
Számos olyan levéltári forrást olvastam, amely arról szólt, hogy próbálták növelni a bölcsődei férőhelyek számát - olyanokat is írtak, hogy a gyermekek tömegével fekszenek a pótágyakon. Igyekeztek átcsoportosítani erőforrásokat is, de ez felemásra sikeredett. Tegyük hozzá, hogy az állam máshogy is gondoskodott a nőkről: a gyárakban például kismama-találkozókat szerveztek, hogy az anyukák ne érezzék nagyon egyedül otthon magukat. Ezzel a lépéssel tudatosították a nőkben, hogy a gyár egy kollektív tér, ahova ők is tartoznak - annak ellenére, hogy otthon vannak, na és persze ezzel azt is üzenték nekik, hogy visszavárják őket.
A magyar népesség drasztikus fogyása már a hatvanas években megkezdődött, de a népesedési helyzet javítását célzó népesedéspolitikai határozat csak 1973-ban született meg. Milyen viták folytak ezzel kapcsolatban?
Már a hatvanas években folytak erről diskurzusok, de ezek - a "kicsi vagy kocsi", a "fridzsiderszocializmus" - megmaradtak az értelmiségi viták szintjén. Hozzá kell azonban tenni, az, hogy megugrott a gyerekszám, nemcsak a gyes bevezetése miatt történt, hanem amiatt is, hogy a Ratkó-gyerekek akkor léptek szülőképes korba.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
