Megdőlt a hivatalos elmélet a Titanic elsüllyedésével kapcsolatban

2014. április 11. 18:21

A Sheffieldi Egyetem kutatói megcáfolták azt a régóta fennálló tévhitet, hogy a Titanic elsüllyedésének évében kivételesen magas volt a jéghegyek száma az óceánokon, s kutatásaik szerint jelenleg jóval nagyobb a kockázat, mint 1912-ben volt.

A korábbi elmélet szerint az elsüllyeszthetetlennek tartott tengerjáró  ̶  amely 102 éve, 1912. április 10-én indult első és utolsó útjára  ̶  vesztét a szokatlanul magas tengeri jégtömeg jelenlétének köszönhette, amely jelenséget a Föld Naphoz és Holdhoz való szokatlan közelsége okozott, szélsőséges árapályt eredményezve. Ennek következtében Észak-Kanada partjainál hatalmas jéghegyek szakadtak le, amelyek dél felé kezdtek sodródni.

A kutatók száz évre visszamenőleg megvizsgálták a jéghegyek mozgásáról készített adatokat, és ezek azt mutatták, hogy az 1912-es év a veszélyforrás szempontjából jelentős, de nem számított szélsőséges évnek.

A kutatást vezető Grant Bigg elmondta: "Úgy láttuk, hogy az 1912-es esztendő valóban kockázatos évnek számított a jégveszély szempontjából, de mégsem nevezhető kivételesnek. Az 1909-es év például jóval rizikósabbnak számított, és az elmúlt években is több jéghegy veszélyezteti a hajókat, mint a Titanic szerencsétlenségének idején. 1991 és 2000 között tíz évből nyolc alkalommal jelentettek 700-nál több jéghegyet, ezek közül pedig öt jelentés haladta meg az 1912-es év szintjét."

Hozzátette: "A felmelegedés miatt a sarki jégtakarók a közeljövőben egyre több jéghegyet fognak előidézni a forgalmas észak-atlanti tengeri útvonalakon, így a kockázat fokozatosan növekedni fog."

A Titanic pusztulását okozó jéghegyet 1912. április 14-én, éjfél előtt néhány perccel, mintegy 500 méteres távolságra vették észre, ám a gyors reagálás ellenére a katasztrófát nem tudták elkerülni, és a hatalmas vízi jármű két és fél órán belül elsüllyedt, 1517 ember halálát okozva.