Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Y formában feszítették keresztre Jézust?

2014. április 8. 13:37

Jézus Krisztus keresztrefeszítése sokkal fájdalmasabb lehetett, mint azt korábban gondolták - állítják brit és olasz kutatók, akik szerint a torinói leplen kirajzolódó alak karjai a feje felett voltak, s valószínűleg "Y" formájú testhelyzetben lelte végzetét. Bárki is készítette az ereklyét, a vizsgálatok szerint a Megváltó halálát az elmúlt évezredek során a legtöbb alkotás pontatlanul ábrázolta.

<

A művészek évezredeken át úgy mintázták meg a keresztény egyház alapítójának kereszten való szenvedését, hogy keze vízszintesen volt széttárva. A liverpooli John Moores Egyetem, valamint az olaszországi Paviai Egyetem kutatói szerint Jézus kivégzése ennél jóval kegyetlenebb volt, ugyanis kezeit a feje fölé szegezték. A nemzetközi szakértőgárda a torinói leplet elemezve arra a meggyőződésre jutott, hogy a leplen látható embert "Y" alakú testhelyzetben szegezhették fel.

A torinói lepel az egyik legjobban tanulmányozott lelet a történelemben. Megoszlanak a vélemények vele kapcsolatban: egyesek úgy vélik, hogy középkori "hamisítvány", mások szerint pedig tényleg a Názáreti Jézus körvonalait láthatjuk rajta. 

Matteo Borrini liverpooli kutató egy olasz szakember, Luigi Garlaschelli segítségével a leplen található vérfoltok és a szög helyére utaló ábrázolás alapján valódi vérrel modellezte a "T", illetve az "Y" formában keresztrefeszített ember kihulló vérének "folyásirányát". A kutatópáros úgy találta, hogy a leplen lévő vérnyomok valóban egy kereszten szenvedett ember sebeinek helyeire utalhatnak, azonban csak abban az esetben, ha a kivégzett személyt nem az eddig megszokott Krisztus-ábrázolásoknak megfelelően, hanem feltartott kézzel szegezték fel a keresztre, így ugyanis a sebéből származó vér - a leplen látható alakhoz hasonlóan - végigcsurgott a karján. Azonban ha vízszintes pózban lettek volna a karjai, a vér a csukló magasságában levő szög ütötte sebből a földre cseppent volna.

Videó a kísérletről

"Ez egy még fájdalmasabb pozíció lehetett, ugyanis jelentősen megnehezítette a légzést" - mondta Borrini. A kutatók egyetértenek abban, hogy ha valakit így végeznek ki, a halál oka valószínűleg fulladás volt. Hasonló pozícióban voltak azok a középkori elítéltek, akiket feltartott kézzel a csuklójuknál egy gerendához kötöztek. A fizikai kísérlet igazolta Gilbert Lavoie massachusettsi orvost, aki először vetette fel, hogy a leplen látható férfi "Y" formájú testhelyzetben lelte halálát. A híres leletet vizsgáló dán orvos, Niels Svensson szintén így gondolkodott: "a lelet lenyomata nem egyezik meg Krisztus keresztrefeszítésének hagyományos ábrázolásmódjával."

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Y formában feszítették keresztre Jézust?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra